2012. május 9., szerda

Lengyel Dávid: Kozma András naplója

A Holtak világa - A jóslat egy trilógia első része, mely egy magyarországi zombiapokalipszist mutat be. Ehhez írt egy kiegészítőkötetet Lengyel Dávid, a trilógia egyik írója. Ez pedig nem más, mint a főszereplő, Kozma András személyes naplója, melyben a már jól ismert események mellett sok újdonságot is megtudhatunk.

Amikor először kézbe vettem a könyvet, rögtön azt konstatáltam, hogy remekül sikerült a borítója, aztán azt, hogy nagyon vékonyka kis kötet, nem bántam volna, ha a duplája a terjedelme. Nem telt túl sok időbe, hogy kiolvassam, és nem csak a rövidsége miatt, hanem mert kíváncsi is voltam rá, és kellően izgalmas is volt.
Kozma András naplója keveréke a személyes naplónak és a terveket, tippeket bemutató naplónak. Ugyanis hol arról olvashatunk, Andris mit tesz annak érdekében, hogy túlélje, milyen elmélete van a vírus kialakulásával kapcsolatban, hol pedig arról, mi zajlik mindeközben a lelkében. Ez utóbbi volt főleg, ami nekem tetszett, ugyanis A jóslatban nem túl sok mindent tudunk meg arról, Andris hogy éli meg az eseményeket. Itt végre előjön az elszántsága, majd a dühe, elkeseredése... Az erről szóló fejezeteket volt a legérdekesebb olvasni.

Dávidnak sokat javult az írása, de még mindig néhol kicsit általános iskolásan fogalmaz, érződik, hogy még nem kiforrott a stílusa. A szerelmi szálat is nagyon erőltetettnek éreztem, bár tény, hogy jól esik, ha van valaki ilyenkor az ember mellett, meg a bezártság is rátesz egy lapáttal erre, de valahogy nem teljesen természetes ez Andristól. Azért persze a dolgok alakulásától függően lehetnek még ennek a szálnak izgalmas momentumai.

Amiért egy nagyon nagy piros pont jár még az írónak, az a humor. Sanyin, a zombin akkorákat nevettem, hogy csak na. :) Nagyon megszínesítette a humor a könyvet, főleg a nyomasztóbb, depressziós részeket. Ugyanis az is sokkal jobban átjön a naplóban, mennyire egy kétségbeejtő ez, mikor mindenki mindenkivel bizalmatlan, az addig ismert világ összeomlott, és nehéz célokat találni arra, miért is érdemes életben maradni...

Azt viszont fontos tudni, hogy a napló előtt érdemes elolvasni A jóslatot, ugyanis a naplóban rengeteg esemény van, amire csak utalást találunk, és ami A jóslatban nyer értelmet. Ezek után pedig kíváncsian várom a folytatást, és azt, hogyan alakul Andris sorsa.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pages - Menu