2015. április 21., kedd

Ha én ezt egyszer elmesélem, avagy könyves sztorik

A Témázós lányok ezen a héten az alábbi témával jelentkeztek: ANEKDOTÁK - Amikor a macskám lepisálta nagyanyám zsoltároskönyvét. Tudtam, hogy ezt a kört én sem hagyhatom ki. :) Jöjjenek hát a történetek, ahogy éppen eszembe jutnak.

Az első természetesen egy rettentően ciki történet. :) A nappaliban is vannak nálunk természetesen
könyvek, gyerekkoromban mindig előszeretettel nézegettem a gerincüket, már akkor is, amikor még olvasni sem tudtam. Később elkezdtem felfedezni, hogy mik is ezek a könyvek, és többször megakadt a szemem A szerelem lexikona című opuszon. Egyszer mikor egyedül voltam otthon, levettem a polcról, és elkezdtem nézegetni. Hát mit ne mondjak, a szerelemnek leginkább a testi formája jelent meg benne... És naná, hogy anyukám előbb ért haza, mint szokott, és pont rajtakapott olvasás közben. :D Annyira emlékszem csak, hogy nagyon kellemetlen volt az egész szituáció,  és bár azóta már sok év telt el, mai napig nem vettem kezembe azt a könyvet.

A következő történet ahhoz a korszakomhoz kapcsolódik, amikor még sok vámpíros könyvet olvastam (igen, volt ilyen is...). Éppen az egyik ilyen regényt olvastam a buszon, amikor leült mellém egy agyontetovált pasas, és láttam, hogy érdeklődve nézegeti a borítót, meg bele-bele les a könyvbe. Na, gondoltam, biztos hülyének tart, amiért ezt olvasom. Erre egyszer csak megszólal, manapság mennyire menők a vámpíros könyvek. Én csak egy ahát tudtam kinyögni, erre ő előkapott a szatyrából egy vámpíros Darren Shan könyvet. Összenevettünk, majd ő is nekiállt olvasni. :)

2 évvel ezelőtt egy nagyon meleg nyári délutánon már éppen a kezemben volt Scalzi Szellemhadtest című könyve, amikor is észrevettem, hogy már megint csukva van az összes ablak 40 fokban a buszon. Persze tipikusan az a busz volt, amin hiába rángattam az ablakot, az istennek se akart kinyílni. Ekkor mellém lépett egy srác, és kinyitotta helyettem. Majd azzal a lendülettel le is ült mellém. Én már épp nekikezdtem volna az olvasásnak, mikor a srác megkérdezte, hogy mit is olvasok, tetszik-e, vagyis próbált ismerkedni. Majd mondta, hogy ő is olvas ám, főleg horrorokat és krimiket. Rendes srácnak tűnt, de nekem akkor már barátom volt, szóval szegényt kénytelen voltam kedvesen lerázni. Na így kell könyvvel pasizni. :D Amúgy vicces, hogy később láttam segítőként dolgozni a Könyvfeszten és a Könyvhéten a srácot, nem tudom, ő felismert-e engem.

A Könyfesztiválon és a Könyvhéten is mindig történik valami, ami később emlékezetes marad. A Könyvfesztiválon sose felejtem el, mikor itt volt Hannu Rajanemi, és kilométeres sorok kanyarogtak hozzá, és az emberek random megszólítottak, hogy ki is dedikál itt, és milyen könyve van? Én nagy lelkesen magyaráztam mindenkinek Hannuról és a Kvantumtolvajról, és láttam, hogy volt, aki utána meg is vette a könyvet és beállt a sorba dedikáltatni. Kis győzelmek az életben. :)

A Könyvhéttel kapcsolatban több történet is eszembe jutott. Az első az, amikor Szabó Dominikkal az Ekultúrától megbeszéltük, hogy valamikor interjút készít velem a Könyvhét szombatján. Persze mindketten rohangáltunk fel-alá egész nap, és mire eljutottunk odáig, hogy na, akkor interjú, elkezdett szakadni az eső... Így kénytelen voltunk egy standnak a ponyvája alatt bemenekülve több másik emberrel összeszorulva elkészíteni az interjút, miközben mindketten a térdünkig sárosak voltunk. :D Utána mindenki azt kérdezgette, miért nézek annyira felfele, és miért szorított be engem Dominik annyira a sarokba? Muszáj volt mindenkinek elmesélni a körülményeket, és hozzátenni, hogy Dominik 190 centi felett van, én meg mindössze 155 centi vagyok. :)

A második sztori tavaly esett, meg mikor is már az Ekultúra szerzőjeként engem ért a megtiszteltetés,

hogy Baráth Katalinnal interjút készítsek. Katival már többször is találkoztam előtte, de mivel ez volt életem első interjúja, iszonyatosan izgultam. Azt se tudtam, hogy kell beszélni mikrofonba, ráadásul sikerült tűző napon készítenünk az interjút, így Kati és én is végig izzadtunk. :D Végül mégis egész jó kis interjú kerekedett belőle. :) Ráadásként a dedikálásnál rajzolt nekem egy űrhajót is a könyvembe, ugyanis egyszer azon viccelődtünk a molyon, hogy hogyhogy én olvasom a Dvid Veron könyveket, hiszen nincsenek is benne űrhajók! Most pedig én vagyok az egyetlen, aki elmondhatja magáról, hogy Az arany cimbalomában van űrhajó. :)

Igazából tudnék még sok mindent írni, például arról, hogyan lesz könyvkölcsönzésből szerelem, vagy hogy mennyiféle módon tudok összecsokizni/összeteázni/összemorzsázni könyveket, de azt hiszem, akkor sose lenne vége ennek a blogbejegyzésnek. A könyvek mindennapos részei az életemnek, és nem tartom kizártnak, hogy lesz még folytatása ennek az anekdotázásnak. :)






7 megjegyzés:

  1. Legyen még ilyen bejegyzés!! :)) Felkeltetted a kíváncsiságom az utolsó mondatokkal :D
    A legjobban a vámpírkönyves tetkós csávós sztori tetszett, ahhhh cuki :D

    VálaszTörlés
  2. Mindenki talált valami érdekeset a szülők polcán :D :D

    Ez a Grumpy Cates kép haláli, meg persze a szöveg is!! :D És azóta már hanyagolod a vámpírokat, kiszerettél belőlük, vagy szimplán meguntad?
    Tömegközlekedésen mindig jó együtt olvasni, bár ilyen beszélgetős sztorim nincsen, de sokszor összenézünk, összemosolygunk, akik olvasunk, szerintem ez tök jó, ez a kis cinkosság. :) Néha szoktam lesni, hogy az e-olvasókon épp mit olvasnak, ott nehezebb kitalálni, meglátni.

    Űrhajós arany cimbi! :) De jó! Ú, nekem meg képzeld, Zakkant hozta el A fekete zongorát, recipéldányt egyszer, már ne kérdezd mi volt a története, és titokban dedikáltatta Baráth Katalinnal előtte! Hát volt nagy meglepetés. :)) Bár abban nincs ufó, vagy rajz ;) Olyanod csak neked van! :D

    Egyébként nekem is csak gyűlik azóta, hogy ezt is, meg azt is kifelejtettem, és lehet, hogy nálam is lesz folytatása az anekdotáknak :))

    VálaszTörlés
  3. Jaj szerintem elnyelődött a kommentem, ha 2x megy, bocsi, de írom újra:
    Az űrhajós sztori a legédesebb, Baráth Kati biztosan nagyon jófej csajszi :)
    Az ismerkedős történethez meg annyi, hogy én agyfaszt kapok attól, ha mondjuk zenét hallgatok vagy olvasok buszon/vonaton, és valaki nekiáll beszélni hozzám. Ezért ölni tudnék :D Persze lehet, hogy a te esetedben jófej volt a srác, de ááá kifeszülök az ilyesmitől, eleve utálok idegenekkel beszélgetni, de ha valaki látja, hogy épp csinálok valamit (legyen az zenehallgatás + ablakon kibámulás), akkor hagyjon békén :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó bejegyzés, élmény volt olvasni! Legyen még hasonló, legyen még! :))

    VálaszTörlés
  5. @theodora: Rendben, amint összegyűjtök még fejben elég történetet, lesz folytatás. :) Jaj, az nagyon vicces volt tényleg. :D

    @Pupilla: Igaziból ráuntam a vámpíros sztorikra. Wardot olvasom még, de rajta kívül senki mást.
    Igen, én is szoktam lesni, ki mit olvas. :)
    Na, de akkor neked meg meglepidedikálásod volt, az is tök jó. :)
    Én mindenképp vevő lennék a folytatásra. :)

    @katacita: Nem láttam, hogy megjött volna az első, szóval elnyelődhetett. :(
    Kati nagyon-nagyon jó fej, én nagyon kedvelem. :)
    Mondjuk itt még nem kezdtem el olvasni, szóval így nem volt gáz, meg tényleg aranyos volt. :) Amúgy én sem nagyon szeretem, ha megzavarnak olvasás közben.

    @Anitiger: Köszönöm, és igyekszem, hogy legyen még. :)

    VálaszTörlés
  6. Látom mindenki turkál a szülei polcán XD

    Én egyszer az ötvenes villamoson olvastam a vérgrófot, amikor leült velem szemben egy kigyúrt, tetovált, kopasz fickó. Majd betojtam de csak olvastam tovább, mire megkérdezte mit olvasok...erre felmutattam és mondtam pár szót, mire ő hogy ő meg most a Vavian Fable könyveket szereti, majd 2 megálló után leszállt, de még megköszönte hogy emberi hangnemben kommunikáltam vele és válaszoltam a kérdéseire. Tök meglepődtem :)))

    VálaszTörlés
  7. @Anaria Matthews: Szerintem ez elkerülhetetlen. :))

    Na így szép megcáfolni az előítéleteket. :)

    VálaszTörlés

Pages - Menu