A március
![Kép](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggwuVqa_Cm5qauEqsecfOm0KYuprsmn_8Y57SaBOlFPADKgTKTNRv3UQIJXwwlggWwDxTI4rcXpT4Rigce0S34-5gSSLw_9HiwJG_o7HLpK98W-g2hIL94v5DoTjtUQz2BXl4wSk-cBBtj/s320/scifipolitologiaja.jpg)
Teljesen olyan érzésem van, mintha a március első fele cammogott volna, a második fele pedig szélvészként söpört volna el, én pedig csak kapkodom a fejem, hogy holnap már az április köszönt be. Beszerzések terén a március egyáltalán nem mondható izgalmasnak, egyetlen könyv vándorolt hozzám, A sci-fi politológiája, mondjuk azt életem első kocsmakvízén nyertük a csapatunkkal, szóval kellemes emlék kötődik hozzá. :) Ezen kívül csak a könyvtárban garázdálkodtam. Olvasás terén elég gyengén muzsikált ez a hónap, bár rövid művekből akadt bőven. Mondjuk a március első felét A Halál angyalával töltöttem, ami talán a legérdekesebb, legokosabb krimi, amit olvastam, szerintem lesz róla külön bejegyzés. Olvastam még két mesekönyvet, Zelk Zoltántól A három nyulat és Torben Kulhmanntól a Lindhberget, egy Batman képregényt, egy Fodor Ákos valamint egy Tóth Kriszta verseskötetet, és végül A belénk égett múlt című pszichológiai művet. Ezek közül Fodor Ákos alap, hogy tetszett, Tóth Kr