Neil Gaiman: Amerikai istenek

Azok, akik valamennyire otthonosan mozognak a könyvek világában, már biztosan hallottak az Amerikai istenekről. A legtöbben ódákat zengenek róla, de azért akadnak, akiket nem tudott meghódítani. Idén megjelent magyarul a jubileumi tíz éves bővített kiadás, így én is hozzájutottam végre a könyvhöz, és kíváncsian vártam, nekem milyen érzéseim lesznek vele kapcsolatban.

Árnyék éppen frissen szabadul a börtönből, és hazatérne a feleségéhez, mikor rossz híreket kap, és hirtelen mindent elveszít, amiért érdemes volt szabadulni. Ám ekkor egy Szerda nevű férfi keresi fel, és ajánlatot tesz neki: dolgozzon neki egyfajta mindenesként. Árnyék végül rááll a dologra, de ekkor még nem tudja, valójában mire is bólintott rá. Régi és új istenek háborújába csöppen, és néha már számára is kétséges, melyik oldalon is áll.

Az eredeti amerikai borító

Neil Gaiman könyvének több rétege is van. Egyrészt itt van Árnyék története, aki nem is él igazán, csak úgy tengődik, és utazása során döbben rá erre. Furcsánál furcsább alakokkal fut össze, és még a felesége is visszatér a halálból hozzá... Árnyék az a karakter, akivel nehéz eleinte azonosulni, de aztán egyre inkább megérted őt. Eddig nem hitt senkiben és semmiben, most pedig hirtelen azt a tanácsot kapja, higgyen mindenben, ez pedig nem könnyű dolog. Főként azokat a részeket szerettem, amikor a dermesztően hideg Likeside városában időzött. Valahogy akkor tűnt a legemberibbnek, legsebezhetőbbnek, és érdekes, ahogy az emberek reagálnak a jelenlétére.

Aztán ott van azok története, a fő cselekményszálba beékelődve, akik Amerikába érkeztek, általában kétségbeejtő körülmények között. Nekem ezek a történetek azt mutatták meg, hogy egyrészt Amerika a népek gyűjtőhelye, eredendően senki sem amerikai, mégis erről hajlamosak megfeledkezni az ott születettek. Egyszerűen elfelejtik őseiket és az ő hagyományaikat, szokásaikat, hiedelmeiket, és inkább a televíziónak és az internetnek hódolnak. Másrészt pedig nem mindenki érkezett önszántából, mégis mindenki egy új kezdetet látott abban, hogy ide érkezett. Így lett a remény földrésze számukra Amerika.

Az Amerikai istenek nem egy könnyen befogadható és megemészthető regény. Én a feléig körülbelül nem is igazán tudtam élvezni, egyes részek nagyon untattak, másokat egyszerűen nem tudtam hova rakni. Aztán szerencsére kitisztult a kép, és onnantól már képes voltam örömömet lelni az olvasásában. Rengeteg olyan mondata van, amelyet ki lehet idézni, és olyan momentumai, amelyre akár évek múlva is vissza tud emlékezni az ember. Viszont továbbra is tartom azt, hogy nem véletlenül lett az a százhúszezer karakter kivágva a regényből.

Összességében kellemes érzetek maradtak meg velem Gaiman regényével kapcsolatban, de abban is biztos vagyok, hogy pár év múlva újra kell majd olvasnom ahhoz, hogy még inkább ki tudjon bennem bontakozni a története.

A könyvért köszönet az Agave Kiadónak!