Októberi zárás

Azt kell, hogy mondjam, októberben nem voltam épp jó kislány. Ahogy a kiadók is beindultak, úgy az én pénztárcám is megnyílt, és hogy, hogy nem, 8 könyvvel gyarapodott a magánkönyvtáram.



Rögtön három beszerzéssel indult a hónap. Moningtól A hajnalra várva kalandosan jutott el hozzám végül Szegedről, mivel Pesten lefosztották a Könyvudvar készletét. A lényeg viszont az, hogy így végre teljesen a magyar Tündérkrónikák sorozatom. :) James Dashner Az útvesztője recikönyvként került hozzám, már el is olvastam, sőt, a filmet is láttam. Ha minden igaz, nemsokára olvashatjátok a kettőről az összehasonlító véleményem az Ekultúrán.Orson Scott Cardtól A hetedik fiú pedig a szokásos Deltás rablás eredménye.

A Bolondok hercegét is megvettem, annak ellenére, hogy Mark Lawrence Széthullot Birodalom-trilógiájának a harmadik részét még nem olvastam. Sajnos túl csábítóak a Fumax előrendelési kedvezményei. :)
A Mellékes igazság és A Rosie-projekt a Libriből került hozzám egy kedves moly segítségével. Mindkét könyvre nagyon kíváncsi vagyok, remélem beváltják a hozzájuk fűzött reményeimet.
Dan Wells-től a Romok bár már régebben megjelent, én még csak most szereztem be. Utolsóként pedig Benyák Zoltántól a Csavargók dalát kaptam meg az írótól. Zoli előző két könyvét is nagyon szerettem, remélem ez sem lesz kivétel.
Szerencsére pár helyen már októberben volt forralt bor :) (kép forrása)

Az október minden más tekintetben egy egész klassz kis hónap volt. Rengeteg baráti találkán voltam, sikerült eljutni az Olvasás Éjszakájára, a 4 napos hétvégén pihenésre is maradt időm, és megszereztem az álomlakkomat is. :)  Költözik a munkahelyem, ez is kellő izgalmat adott a hónapra, és jó kis könyveket is sikerült elolvasnom, mint a Tündöklő lányok vagy a Síkvándor.

A november nem a kedvenc hónapom. Korán sötétedik, nincs semmilyen munkaszüneti nap, hideg van... Viszont kezdődik a karácsonyi készülődés, lesz sci-fi nap, moziba is érdemes lesz menni és jó kis olvasmányokat spájzoltam be erre a nem túl barátságos hónapra. Aztán ki tudja, mi minden jót tartogathat még. :)

Kép forrása



Megjegyzések

  1. Én meg már azt hittem, hogy nagy szám leszek a hat könyvemmel, de látom, már többen is beelőztetek:D
    Örülök, hogy jól telt az októbered, végre!:)
    A november nekem is nagy mumus, ez a négyórakorsötétvan-jelenség totál kikészít, tudat alatt is. Nem tudtam, mi bajom van egész héten, mire ma leesett, hogy valószínűleg a napsütéses órák számának hiánya a gond.

    VálaszTörlés
  2. @katacita: Hát igen, most ez az ősz kicsit erős ilyen szempontból. :))
    Köszi, nekem is nagy fellélegzés volt a szeptember után. :)
    Igen, ezt a korai sötétedést nehezen bírom, főleg, hogy fél ötig az irodában vagyok, mire kimegyek, már nincs napfény... Bevallom, a december után nekem rögtön jöhetne a a tavasz. :D

    VálaszTörlés
  3. Idén kitombolod magad, és jövőre jön az 50 könyv!:)
    A forraltboros képen, a korsók szélén mi van, cukor?:D

    Nálam olyan a korai sötétedés, mintha lekapcsolnának egy lámpát, este van, aludni kell meg pihenni, miközben még hét óra sincs... tegnap tök jó volt, kicsit sütött a nap, olyan aranyszín pászmákban tűzött és füstszaga volt a levegőnek. Sztem karácsonyig még könnyű elvergődni (bár én gyerekkoromban élveztem utoljára) az embereknek, de a január-február valami borzalmasan kiábrándító.

    VálaszTörlés
  4. @Amadea: Pontosan. :P
    Igen, én ittam már úgy forralt bort és isteni! :)

    Igen, én is elálmosodom tőle, de mégsem lehet, hogy kilépek a munkahelyemről, aztán már megyek is aludni... Remélem még lesznek szép napsütötte téli délutánok.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.