Pages

Szeptemberi duhajkodás

2014. október 3., péntek

A címről gondolom a többség rögtön arra asszociál, hogy őrült módjára vásároltam szeptemberben. Azért ez nem így történt az most épp októberben zajlik, na de erről majd jövő hónapban, de azért öt könyv mégis vándorolt hozzám.

A Fantomfény kötelező beszerzés volt, hiszen tudnom kellett, mi lesz a zárása a Déli Végek-trilógiának. Azt túlzás lenne állítani, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, de még ezt a kötetet élveztem a legjobban.
A marsin bevallom, sokáig gondolkodtam, hogy kell-e nekem, végül győzött a kíváncsiság, és előrendeltem. Azt hiszem, az év egyik legjobb döntését hoztam meg: A marsi simán benne van eddig az éves Top 3-ban.

Szeptemberben még nyaraltam egyet Esztergomban, és ha már arra jártam, muszáj volt egy antikváriumba is benéznem. A könyv is lehet szuvenír, így jött hát velem a Bogar bárd meséi. Nekem ez a kis könyvecske eddig kimaradt, most viszont pótolom, és így teljes is a magyar nyelvű Rowling gyűjteményem (jó, a két kis Harry Potteres füzetke nincs meg, de azt nem is tekintem könyvnek).



Az utolsó két könyv egy különleges esemény alkalmával került hozzám. Néhány moly indította útjára a kONfetti kezdeményezést, melynek első állomása egy jótékonysági ruhagyűjtés volt. Végre volt okom arra, hogy átnézzem, mely ruháimat hordom és melyeket nem. Döbbenetes, hogy mennyi mindent tartottam meg, amiket már évek óta nem hordtam, és volt olyan ruhadarab is, amire nem is emlékeztem! Szóval elvittem egy jó adag ruhát, cserébe pedig részt vehettem a Rukkola által támogatott könyvcserén. 5 könyvet vittem, annyit hozhattam, végül néggyel távoztam, de ebből kettőt anyukám számára zsákmányoltam. Magamnak végül A vérgrófnőt hoztam el, mert az első része is megvan a trilógiának és H. G. Wells-től A láthatatlan embert.

És hogy milyen hónap is volt ez a szeptember? Elsőre az jutott eszembe, hogy szar, de azért hál' istennek akadt néhány értékelhető momentuma is. Sajnos rögtön szinte az elején meghúztam a derekam, ami több, mint két hétig a kínok kínját okozta nekem. Utána szerencsére jött Esztergom, ami azért jelentősen javított a kedvemen, onnan viszont sajnos sikerült betegen hazatérni, ez újabb hét kidőlést jelentett. Nagyon nem így terveztem ezt a hónapot, több, számomra nagyon kedves programot is le kellett mondanom. A hónap végét azért még megmentette az Operaház, ahova először sikerült eljutnom, és remélem nem utoljára.

Eddig az október egészen biztatóan indul, de inkább lekopogom. Remélem, ez egy igazán jó kis hónap lesz, rám fér egy ilyen szeptember után.


12 megjegyzés:

  1. Sörrel és steakburgonyával kezdeni egy hónapot mindig nyerő ötlet.

    VálaszTörlés
  2. @blackett: Ez pontosan így van. :)

    VálaszTörlés
  3. Nita, az a jó, hogy már magad mögött tudhatod szeptembert és lassan talán az eü-s bajokat is! :)
    Ennek a kezdeményezésnek utána kell, hogy nézzek, szerintem egy csomó ruhát el tudnék erre vinni.
    A marsi meg most aztán már "tényleg, de igazán, nagyon-nagyon" érdekel! :)

    VálaszTörlés
  4. @Nikkincs: Egyetértek. :)
    Ez a kezdeményezés egyelőre úgy fest, mindig más dolgokat gyűjt, legközelebb gyerekjátékokat lehet adományozni.
    Örülök, szerintem tetszene neked. :)

    VálaszTörlés
  5. Pont annyit duhajkodtál, mint én! :D szupi! Na, viszont kíváncsi leszek az októberre, ilyetén beharangozás után! :D

    VálaszTörlés
  6. @Pupilla: Igen. :)) Hát elárulom, már most annyi könyvnél járok, mint szeptemberben... :P

    VálaszTörlés
  7. @Pupilla: Kemény hónap ez az október. :))

    VálaszTörlés
  8. A ruhafelesleg nálam is folyton megvan, most fogom majd ősz alkalmából átpakolni a szekrényt, meglátjuk, mit lehet kiszórni. Igaz, az utóbbi 1-2 évben sokkal kevesebb ruhát vettem, mint azelőtt. Helyettük veszek könyvet meg sminkcuccokat:D
    A marsihoz annyira meghoztad a kedvem, bár nem vagyok sci-fi kompatibilis túlságosan, de azt hiszem, ez az a kategória lehet, ami nekem bejönne.
    Remélem, az októbered sokkal-sokkal jobb lesz, mint az előző hónap!

    VálaszTörlés
  9. @katacita: Nálam az a baj, hogy minden évben azért becsúszik valamennyi ruha is, tavaly ráadásul kaptunk ruhapénzt, amit nagy élvezettel költöttem el. :)
    Szerintem ez olyan sci-fi, ami simán tetszhet azoknak is, akik amúgy nem a műfaj rajongói.
    Köszi, egyelőre jobban indul, maradjon is ilyen. :)

    VálaszTörlés
  10. Egy kis book tagre invitálás... http://pupillaolvas.blogspot.hu/2014/10/a-csokolade-elvezete.html bár tudom, Amadea is meghívott közben, én akartalak előbb ;P, csak lassan sikerült megírnom a posztot :D

    VálaszTörlés
  11. @Pupilla: :D Köszönöm, amint időm engedi, ki fogom tölteni. :)

    VálaszTörlés

Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS