Januári egykeség

Úgy fest, lassan tendenciává válik, hogy év elején kicsit pihentetem könyvrozsomák énemet, és inkább az olvasás, mint a vásárlás kerül előtérbe. Tény és való, hogy ilyenkor maga a könyvkiadás is csak takaréklángon ég, de szerencsére még az éppen futó akciók sem tudtak lázba hozni.

Amúgy piszkosul szép ez a borító
Egyetlen könyvet szereztem be, ami ráadásul még egy tavalyi rendelés, az utolsó Deltás Könyvroham keretében érkezett hozzám, még pedig Gaura Ágnestől az Attila koporsója, ami a Borbíró Borbála sorozat ötödik kötete. Bár még nem olvastam el a negyedik részt, bízom benne, hogy továbbra is lelkes olvasója maradok Bori történeteinek.

Olvasás terén már sokkal jobban haladtam, ráadásul elég szépen fogyasztottam a karácsonyra kapott könyveket.
  • Rainbow Rowell: Fangirl - Ez még a tavalyi évről csúszott át, és amennyire nem nyert meg magának az elején, utána szerencsére már kimondottan megszerettem. Jó lenne, ha minél több értelmes YA regény jelenne meg itthon.
  • J. K. Rowling: Bogar bárd meséi - Régi tartozásom volt már ez az olvasás. Annak ellenére, hogy szeretem a Harry Pottert és minden részt olvastam, filmen is láttam, valahogy a Bogar bárd és a többi kiegészítő történet nem nagyon érdekelt. Aztán még 2014-ben Esztergomban nyaraltam, amikor az antikváriumban szembejött velem a könyv, és úgy döntöttem, mégiscsak a polcomon lenne a helye. Kb. 2 óra alatt elolvastam, és nem bántam meg, szerintem Rowling nagyon jól megcsillogtatja a tehetségét ebben a kis kötetben.
  • Anna Lyndsey: Lány a sötétben - Néha nem árt egy kis nonfictiont olvasni, ráadásul ezt a történet rendesen megfogott magának. El sem tudom képzelni, én hasonló helyzetben hogy tudnék túlélni, szóval Anna számomra egy igazi példakép lett a kitartásával.
  • Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma - Szerintem ennek a könyvnek külön bejegyzést is fogok szánni. Szerencsére azon azok közé tartozok, akit teljesen magával varázsolt a történet, imádtam az egészet, és biztos vagyok benne, hogy újra fogom még olvasni.
  • Graeme Simsion: Rosie update - Ebben a hónapban elég jó olvasmányokat fogtam ki, talán a Rosie update volt az egyetlen, ami összességében csalódást okozott. Az elején még egész jól indult, de nagyon nem tetszett, ahova és ahogyan kifutott a történet, ráadásul itt már engem is annyira idegesített Don, hogy legszívesebben megkergettem volna egy péklapáttal. Vannak könyvek, amelyeknek jobb, ha soha nem született volna folytatása.
  • John Green: Csillagainkban a hiba - Már tavaly terveztem, hogy újraolvasom ezt a regényt, aztán végül elmaradt. Most viszont kedvet kaptam hozzá, és egy délután alatt befaltam. Nem is emlékeztem rá, hogy ennyire cinikus ez a könyv, nekem újraolvasva is tetszett.
  • Jack Campbell: Rendíthetetlen - Ha az év összes sci-fije olyan lenne, mint ez, akkor nagyon jó év lenne 2016. Ugyanis a Rendíthetetlen egy érdekfeszítő, jól megírt, ízig-vérig katonai sci-fi, aminek bár alapvetően nem vagyok nagy rajongója, Black Jack Geary-nek mégis nagyon szurkoltam. Remélem az összes kötetet olvashatjuk majd magyarul!
Még egy regénybe kezdtem bele, az Enyém a várba, de annak még nagyon az elején vagyok, szóval nem is nyilatkoznék róla. Összességében elégedett vagyok a januári olvasmányaimmal, mind mennyiségben, mind minőségben.

Más szempontból ez a január egészen nyugalmasra sikerült. Azért persze most is voltak jó programjaim, kétszer voltam moziban (SW 7 újranézés és egy kis premier előtti A visszatérő), volt egy kis macskázás, sci-fi sörözés, baráti találkák. A hónap csúcspontja viszont abszolút az Imagine Dragons koncert volt. Tudom, hogy sokan elégedetlenek voltak, de nekem nagy élmény volt őket élőben hallani, és sikerült jól kikapcsolódnom. Sajnos január utolsó hete betegséggel telt, de legalább befejeztem végre az Outlander sorozatot és nem kellett ebben a hülye időjárásban elhagynom a lakást. #nézzükapozitívoldalát

A február még fogalmam sincs, milyen lesz. Ami biztos, hogy a munka sok lesz, szóval rám fog férni a kikapcsolódás. Jövő héten ünnepli az általam szervezett sci-fi és fantasy sörözés a második szülinapját, február 10-ére pedig a Hamletre van jegyem az Urániába, Benedict Cumberbatch-csel. A hónap végén pedig lehet meglesz a költözés, ez még nem biztos, de a ruhásszekrényem már áll a lakásban. :) És az is biztos, hogy nem lesz nullás hónapom februárban sem, van már egy előrendelésem, és érzem, ahogy mocorogni kezdett bennem a könyvvásárlási vágy. Meg a ruhavásárlási. És akkor még a szépségcuccokról nem is beszéltem... Csak nem érzem a tavasz közeledtét? :)

Most már mindjárt, ugye?

Megjegyzések

  1. Először is jobbulást neked Nita, remélem, már legyőzted a bacikat!
    Gratulálok az egy szem könyvhöz, erősen kezdtél :) Olvasás terén meg szintúgy. Örülök, hogy a Fangirl végül is tetszett, azt viszont sajnálom, hogy a Rosie Update nem. Azt hiszem én is várok még a folytatással, ha egyáltalán elolvasom. A Gyönyörű titkok múzeumát én is imádtam, nagyon egyedi a hangulata és a színhelye, nálam is újrázásra vár egyszer.
    Úgy olvasom januárban is szuper programjaid voltak, és a február sem lesz unalmas, főleg ha tényleg meglesz a költözés.
    Milyenek amúgy ezek a színházi közvetítések az Urániában? Voltál már ilyenen vagy ez az első?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, holnap már megyek dolgozni, szerencsére már jobban vagyok. :)
      Köszi, meg is lepődtem magamon. :D Sajnos a Rosie Update csalódás az első részhez képest, tényleg úgy érzem, felesleges volt megírni. Vannak benne azért jó pillanatok, de szerintem teljesen kihagyható.
      Remélem februárban is sikerül még eljutnom legalább egyszer moziba is, meg a baráti találkák beindulását is nagyon várom. :) Remélem mi is össze tudunk majd futni!
      Nem voltam még, szóval nem tudom, jókat hallottam róla, de majd akkor 10-e után mesélek a benyomásaimról. :)

      Törlés
  2. Hú de jó kis összegzés lett, mindenről írtál azért egy kicsit! :) Nem estünk tényleg túlzásba a beszerzéseket illetően, de én is érzem, nem lesz nullás a február sem, jó lenne majd valamivel meglepni magam, illetve a Verslavinát szeretném majd, érdekel, az tutinak mondható.

    Rosie: érdekes, te vagy talán az első, aki nem Rosie-tól kapott hülyét. :D Sajnálom, hogy csalódás volt, én örültem ennek a folytatásnak.
    Bogár Bárd ♥
    Örülök, hogy a Lány a sötétben is "tetszett", én év végén olvastam, tényleg szörnyű lehet neki, remélem valamikor jobban lesz, jobban lehet még...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Szerintem az nem is kell cél legyen, hogy nullásak legyünk, csak tényleg olyan könyveket szerezzünk be, amelyek érdekelnek. :)

      Sajnos én Dontól és Rosie-tól is hülyét kaptam. :/ :D
      Én is remélem, gondoltam is, hogy utánanézek, mi lehet most vele.

      Törlés
  3. Tényleg nagyon szép ez a Gaura Ágnes könyv! Én még nem olvastam tőle, szerinted 'teccene'? :)
    Jó kis olvasmányaid voltak, a Rosie updatere kíváncsi vagyok, bár a terhes Rosie témája annyira nem vonz (duplán idegesítő lehet :D).
    Náthából kigyógyuló szép első februári hetet kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem igen, az első résszel mindenképp érdemes lenne tenned egy próbát. :)
      Sajnos nekem csalódás volt, de azért volt a Molyon, aki nagyon szerette.
      Köszönöm, szerencsére már teljesen meggyógyultam. :)

      Törlés
  4. Örülök, hogy már jobban vagy! :)
    Ügyes vagy a visszafogottságoddal! :D
    A Rosie-projektes folytatásnak először én se örültem annyira, de szerencsére engem "csak" Rosie akasztott ki. Tény, hogy az első rész azért jobb volt.
    Szerintem tuti, hogy mindjárt tavasz lesz egyébként, és bár tudom, hogy nem normális, hogy ilyen meleg van, de ha már egyszer ez van, akkor hadd örüljünk neki! Alig várom, hogy lecseréljem a csizmákat meg a télikabátokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hát én is. :)
      Hehe, meglátjuk, meddig fog tartani. :D
      Többen is írták, hogy nekik Don nem volt idegesítő, de nekem nagyon.
      Én is, és végre megint tavaszi kabátba járjak, meg lehessen nagyokat sétálni és teraszon iszogatni. :) Meg ha tavasz, akkor Könyvfesztivál. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.