A 2015-ös nagy évösszegző poszt

2015 is véget ért hát, már 2016-ot írunk, amit én még nem tudtam persze felfogni, 2015-ről még mindig úgy beszélek, hogy az idén, és 2016 nekem még mindig a jövőnek tűnik. Pedig itt van már, de mielőtt még belevetném magam, vessünk számot az előző évvel!

A tavalyi évhez képest kevesebbet sikerült olvasni, de szerintem azért eret nem kell vágnom magamon: a 81 olvasás még így is szép teljesítmény. Ezek közül a két legrövidebb a maguk 32-32 oldalával az Emil beöltözik és Emil rosszat álmodik című mesekönyvek. A leghosszabb olvasmányom pedig Frank Herbert A Dűnéje volt a maga csekély 826 oldalával. Összesen 26 926 oldalt olvastam, vagyis egy napra átlagosan 73 oldal jutott. Azért ez közel sem hangzik rosszul.

Ahhoz képest, hogy úgy gondoltam, 2015 a visszafogottság éve lesz könyvbeszerzés terén, keményen egy darabbal kevesebb könyvet vettem, mint tavaly. Kereken 90 könyv került hozzám, ebből 60 volt saját beszerzés, 28 ajándék, 11 recenziós példány és 1 csere. Polcom és helyem viszont nem lett több, sajnos.

Ami a bejegyzések számát illeti, sajnos abban nagyon gyatrául teljesítettem: mindössze 41 poszt
Mert igazából ez a lényeg
született, ami még kevesebb, mint 2014-ben. Egyrészt bevallom, tavaly nem volt túl sok kedvem a véleményíráshoz, másrészt nagyon sűrű évem volt, amibe a blog éppenhogycsak belefért. Egyébként ebből a kevéske bejegyzésből a legnépszerűbb Sarah Addison Allen: A barackfa titkáról írt véleményem lett.
Viszont nagy lelkesedéssel olvasom mások blogjait, és többet is kommentelek, mint eddig, ennek nagyon örülök. Azért nagyon remélem, hogy idén több időm és lelkesedésem jut majd a saját blogomra is.

Végül a bevállalt kihívásokból csak A sci-fi ma néven futó molyos kihívást sikerült teljesíteni, meg a saját magamnak felállított őszi listát. A fantasy ma kihívás mindössze egy könyvön múlott, a Várólista-csökkentésben viszont csúnyán elmaradtam. Nem bánkódom amúgy, ami sikerül, sikerül, ami nem, azt meg ott egye meg a fene. :)
2016-ra egyelőre az alábbi kihívásokat vállaltam be: Csökkentsd a várólistádat 2016, Military Science-Fiction, 2015-ös science fiction megjelenések. Ezen kívül a Goodreadsen a 80 olvasást lőttem be célnak. Úgy tervezem, ennél több kihívásra nem is fogok jelentkezni ebben az évben. Egész egyszerűen nem akarom, hogy kihívások határozzák meg, mit is olvassak. Éljen a szabad olvasás!

A 2015-ös év kedvenceiről és nagy csalódásairól majd egy következő bejegyzés keretében fogok megemlékezni. Ebben viszont terveim szerint kivételesen nem csak könyvek, hanem egyéb dolgok is helyet fognak kapni.

Jártam szabadtéri színházban is
Azok, akik idén végig követték a blog bejegyzéseit, nagyjából már tudják, hogy eléggé hullámzó év volt a tavalyi számomra. Az év elején a beilleszkedés az új munkahelyre elég sok energiámat elvette, de szerencsére mire eljött a tavasz, már sokkal jobban éreztem magam. Olyannyira, hogy a kollégákkal elkezdtem közös programokra járni, volt kirándulás, színház, néptáncelőadás, koncert, cukrászdázás, hamburgerezés többek között. Van egy kollégám, akivel különösen jóban lettem, vele igyekszünk hetente-kéthetente kitalálni valamit. Ezek nekem sokat számítanak, sokat segítettek, hogy fel tudjam dolgozni a váltást.

Emellett viszont azt kell mondjam, hogy szerintem ez volt életem legpörgősebb éve. Soha ennyit nem voltam még színházban, koncerten, mindenféle kulturális eseményen, soha ennyit nem buliztam és fedeztem fel új helyeket. Sikerült új barátságokat kötnöm és régi barátságok váltak még szorosabbá. Igyekeztem ebben az évben az emberi kapcsolataimat még jobban ápolni, még jobb barát lenni, mint eddig. Én úgy érzem, sikerült, remélem a barátaim is így gondolják.

Bár tavaly nem sikerült eljutnom külföldre, belföldön viszont sok új városban jártam, többek között Kaposvárott, Keszthelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen... Sikerült visszatérni olyan városokba is, ahol rég jártam, de mindig is a szívem csücskei voltak (Győr, Szeged, Debrecen), és még Ráckevén is sikerült eltölteni egy kellemes wellnesshétvégét. A legjobban talán Veszprém tetszett, annyira bájos város, szeretnék még visszatérni és megnézni az Állatkertet, valamint megint kifeküdni a Benedek-hegy zöldjére. :)

A könyves életben is voltak nagyon jó események és biztató kezdeményezések, ilyen a Kildara által szervezett találkozók és előadások, a Kőbányai Könyvtár sci-fi napja és az Ekultúra-estek. Természetesen tavaly sem maradt ki a Könyvfesztivál és a Könyvhét sem, ezek már fix pontjai az életemnek. Az előbbin nagy élmény volt hallani Jonathan Franzent hallgatni, az utóbbi meg inkább a közös bandázásokról marad emlékezetes.
Aminek pedig még nagyon örültem, hogy sikerült találkozni kis időre Theodorával, a Dóri Online Olvasónaplója írójával, és Nikkinccsel, a Könyves kalandozások bloggerinájával, vele ráadásul kétszer is. Természetesen mindkét találkozó ismétlést kíván. :)

Csak néhány pillanatkép az évből

Szóval bár érzelmileg elég zűrös volt az elmúlt év, voltak kemény mélypontok, mégis mindemellett baromi sok jó dolog történt velem, amiért nem lehetek eléggé hálás. 2016-at pedig nagyon izgalmasnak ígérkezik! Rögtön januárban ott lesz az Imagine Dragons koncert, mint a decemberi beszerzéses posztban írtam, vár rám egy költözés, sőt, azóta megvan a repjegyem Malmöbe márciusra, ahova hat napra fogok utazni meglátogatni a barátom családját és természetesen turistáskodni kicsit. :) Emellett, ha minden jól alakul, még idén eljutok az egyik bakancslistás városomba, Londonba is, de itt még semmi sem biztos, én mindenesetre remélem, hogy a csillagok kedvezően fognak állni.

Remélem hogy 2016-ban is velem fogtok tartani, én pedig igyekezlek több poszttal megörvendeztetni titeket. És ezúton kívánok minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak nagyon boldog, jó könyvekben gazdag új évet!

Forrás: My Scandinavian Home

Megjegyzések

  1. Éljen a szabad olvasás!! :) Ezt támogatom, bár eléggé nehezen tudok leszokni a listák szerinti olvasásokról :D
    Én is 80 könyvet lőttem be idén, kicsit kevesebbet mint tavaly, mert elvileg nem lesz annyi időm olvasni - vagyis lenni lehet, de akkor a tanulás látja kárát. Jó programokkal teli éved volt, és igen, szeretnék még hosszabb időre találkozni veled én is! :)
    Juj, Malmö és London! Remélem összejön mindkettő és élménybeszámolót várunk róla! Sok sikert IDÉNre! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szerencsére már eléggé leszoktam róla, sokkal jobban esik, ha azt veszek le a polcról, amit akarok, nem amit "kell". :)
      Szerintem nem baj, ha nem olvasol olyan sokat, az élet nem csak ebből áll, és a tanulás meg tényleg fontos, hajrá hozzá! Az idei egyik projekt lesz összehozni a bloggereket egy találkára. :)
      Malmö már eléggé biztos, mivel megvan a repjegyünk :), Londonnak meg én is nagyon szurkolok. :) És köszönöm! :)

      Törlés
  2. BÚÉK! Remélem nem lesz ekkora hullámvasút a következő év számodra, de élményekben hasonló mennyiséget kívánok azért, színház, mozi, koncertek, könyves események és találkozások tekintetében! :) Remélem idén én is összefutok majd Nikkinccsel és Szilvamaggal is talán, ahogy tavaly terveztük, és hogy Dórival le tudunk ülni, mert csak éppen egymásra pislogtunk a könyvfeszt rengetegében. :D
    Várom a könyves kedvenceket és csalódásokat is, kíváncsi vagyok mit fogsz írni róluk. Kár, hogy nem sokat blogoltál, de megértem, viszont örülnék több posztnak idén, én is belelendültem a bloglátogatásokba és kommentelésekbe egy ideje. :)

    Remélem London is összejön, majd mesélj! Én Amszterdamot, Zurichet célzom, de nem tudom sikerül-e. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Buék! :) Köszönöm, én is pont ezt szeretném. :)
      Nagyon gondolkodom, hogy elindítok egy levelezést, amiben megpróbálhatnánk egy jó kis bloggeres találkát összehozni a "keménymaggal". :)
      Ma vagy holnap jön is a kedvences bejegyzés, csak most még mások bejegyzéseit olvasom és kommentelem, nagyon élvezem. :) És mindenképp igyekszem többet blogolni, mert hiányzik is, hogy több tartalom legyen.

      Ha már lesz valami biztos, meg fogom írni mindenképp. Ó, ezek is klassz városok, Amszterdam rajta is van a bakancslistán. :)

      Törlés
    2. Én már jártam ott (Amszterdamban), de gimisként, és annyira nem maradt meg sok minden sajnos, és szívesen felfedezném nem idiótán vihogva és olcsó ajándékot keresve, hanem csak végigsétálva, elámulva, andalogva, szóval befogadva az élményt. :)
      (gyerekként és tiniként utazni - olyan felesleges :S )

      Törlés
    3. Az biztos, hogy tiniként nem értékeli úgy az ember az utazásokat, mint felnőttként... Kívánom, hogy összejöjjön így ez az Amszterdam. :)

      Törlés
  3. A páros évek mindig jobbak, mint a páratlanok - azt tartja a mondás, úgyhogy én bízok ebben :) Sok szép hazai helyre eljutottál (FB-on mindig láttam és irigykedtem) külföld majd idén sorra kerül. Nekem is tervben van külföld, akárcsak Pupinál Amszterdam és Barcelona, remélem összejönnek. Szuper évet kívánok neked, teljesüljön minden vágyad és terved idén :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam vegyes a kép, eddig nekem a páros évek nem voltak a legjobbak, na de majd az idei! :) Azért te se panaszkodhatsz Ausztráliával, egyszerűen csodás helyeken jártál ott, imádtam nézni a képeidet!
      Barcelona is bakancslistás nálam, jó hosszú listám van. :))
      Neked is hasonló jókat kívánok! :*

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Az biztos, de nem bánom, ennek ilyennek kellett lennie. Elfáradtam, de baromira élveztem, több évre feltöltekeztem emlékekkel. :)

      Törlés
  5. Remélem, idén a rossz dolgokat magad mögött hagyod, és marad a sok program, szórakozás, miegymás. :) Szerintem tök jó, hogy ennyi mindent csinálsz, irigyellek az energiáidért. :) (zakkant, téged is!:D)
    A költözés biztos meghozza a harmóniát az életedbe, legalábbis én ezért drukkolok neked, jó lesz nagyon! :)
    Az utazós céljaidhoz hajrá, tök jó, hogy mentek Svédországba!

    A sok program mellett is rengeteget olvastál, szóval így kívülről úgy tűnik, hogy szabadidős szempontból jó évet zártál. :)

    Várom a következő posztodat is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy legyen! :)
      Azért néha én is elfáradok, de engem nagyon feltölt a társaság és a különböző programok, ettől leszek elememben. :) Mondjuk az idei év egyik célja, hogy a pihenést jobban értékeljem, és ne csak a pörgésre jusson idő, hanem másra is.
      Köszönöm, én is remélem, hogy így sokkal kiegyensúlyozottabb leszek és több dologra lesz időm.
      Jaj, nagyon várom már, mondjuk izgulok is, nem ültem még repülőn, attól tartok a legjobban, hogy elhányom magam. :D

      Az ingázásnak annyi előnye van, hogy az ember sokat tud olvasni tömegközlekedésen. :)

      Vagy ma, vagy holnap ki is kerül. :)

      Törlés
    2. Dehogy hánysz a repülőn! :D A busz meg az autó sokkal rosszabb. :) mondjuk bevallom, én mindig beveszek egy nyugtatót, de nem feltétlenül a repülés miatt, inkább a körülötte levő hercehurca meg az utazás izgalmai miatt. De még sose láttam hányó embert repülőn. :)

      Törlés
    3. Nekem eléggé érzékeny gyomrom van sajnos, ezért van bennem egy kis félsz. Én mindenképp valami hányingercsillapítót be fogok venni, de lehet tényleg egy kis nyugtató sem ártana, mert én is tuti szét fogom az egész miatt izgulni magam. :) És megnyugtattál. :)

      Törlés
    4. Ha hánysz is, van zacskóóóó :D Elegánsan odanyújthatod a stewinak utána. :D Én mindig hányingeres voltam, autóban és buszon is, de repülőn még sose hánytam, és ugyanúgy, mint Katacita, én se láttam hányó embert. :) Sztem kész ritkaság, de a stewardessek tuti tudnának mesélni. :)

      Törlés
    5. Igen, tudom, hogy van zacskó, de azért remélem, nem lesz rá szükség. :D Viszont ez megnyugtató, mert én se bírtam az autót meg a buszt régen, de ha te is így voltál, és a repülőn nem lett baj, akkor nálam se lesz. :))

      Törlés
  6. lassan csak odaérek mindenhova.
    és látom, hogy mindenki többet olvasott, mint én. :D
    ez a military sci-fi kihívás elég érdekesnek tűnik. miket akarsz elolvasni miatta?
    remélem, összejön, hogy utazgass, remek helyeknek tűnnek, főleg Malmö meg London.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj, ahogy te is írtad, nem a mennyiség számít. Szerintem a hatvanvalahány is szuper, főleg ha megnézed, az átlagember mennyit olvas. :)
      Jack Campelltől a Rendíthetetlent, az Örök háborút, A földre hullt sárkányt, és a negyediket még nem tudom, lehet Scalzi lesz
      Köszi, én is remélem, vágyok kicsit kiszakadni itthonról.

      Törlés
  7. Így már nem vicces 2-án, de ha tegnap kommentelek, azít írtam volna, olyan, mintha tegnap lett volna múlt év... én is folyton belezavarodok a tavaly, jövőre dologba :)
    Izgalmas év elé nézel, és az előző is elég gazdagnak tűnik a leírtak alapján! BÚÉK Nita! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nekem se megy a megkülönböztetés, a kedvences posztban is át kellett írnom jópárszor az időket. :D
      Búék nekünk, reméljük izgalmas évünk lesz! :)

      Törlés
  8. Szerintem - persze a mélypontokat leszámítva, de azok meg mindig vannak és miattuk jobban értékeljük majd talán a jót - baromi jó és mozgalmas évet zársz, legalább így külső szemlélőként olvasva :) És a jövő, mármint az idei évi utazási tervek is tök jól hangzanak! Drukkolok, hogy London is összejöjjön, az nálam is bakancslistás.
    Örülök, hogy megismertük egymást és hogy találkoztunk, remélem ez a jó szokás megmarad 2016-ban is :)
    A sok beszerzéshez meg nagyon-nagyon sok olvasásra fordítható időt kívánok neked, bár a költözés és a sok program miatt gondolom inkább klónozni kellene majd magadat hozzájuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha kívülről is ez látszik. :) Na majd ha eljutok, tartunk egy olyan találkát, amin mesélek. :)
      Én is nagyon örülök, és mindenképp. :)
      Igen, nem lesz egyszerű mindenre időt fordítani, de igyekszem majd, azért az olvasást nem szeretném elhanyagolni. Meglátjuk, maximum néha bezárom magam pár órára a pincére egy könyvvel, hogy tuti ne csináljak mást. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.