Jeff VanderMeer: Expedíció

Az, hogy Jeff VanderMeerről nem hallottam azelőtt, hogy az Agave Kiadó bejelentette volna az Expedíció megjelentetését, nem meglepő. Itthon még nem találkozhattunk a nevével, pedig World Fantasy-díjas íróról van szó. Most viszont rögtön egy trilógiájával ismerkedhetünk meg, amelynek mindhárom része rendhagyó módon mind külföldön, mind itthon még 2014 folyamán megjelenik.

Az Expedíció főszereplői egy biológus, egy antropológus, egy geodéta, egy pszichológus és az X Térség. Nem véletlenül írom így, hiszen ez utóbbi szinte önálló szereplője a könyvnek. A történet mesélője a biológus, akinek a nevét nem tudjuk meg, ahogy a többi szereplőjét sem, nem véletlenül. Ők a tizenkettedik expedíció tagjai, akiknek feladata az X Térség feltérképezése. A küldetés nem indul szokványosan, pár fegyveren és mikroszkópon, valamit egy különös fekete dobozkán kívül nem vihetnek semmilyen más modern dolgot magukkal. Mindenki nap egy naplót, amelybe feljegyezheti a gondolatait. Mi egy ilyen naplót kapunk kézhez, amelyből részben megismerhetjük a biológus életét, személyiségét, és az X Térségben vele történő különös eseményeket. Ez utóbbiakból pedig nem kevéssel találkozik főszereplőnk.

Érdekes egybeesés, hogy pont a Mitágó-erdő után sikerült egy újabb különös hellyel foglalkozó könyvet a
Egy térkép az X Térségről (forrás)
kezembe vennem. Míg az előbbi nálam nem aratott nagy sikert, az Expedíció már annál inkább. Köszönhető ez a különös, fojtogató hangulatának, az X Térség remek megalkotásának, és annak, hogy sose tudhatjuk, mi jön velünk szemben a következő lapon. Miközben a regényt olvastam, ha nem is félelmet, de egyfajta szorongást éreztem, és az oldalszámok alapján (mindössze 170 oldalas a történet) gondoltam, hogy sok mindenre nem kapok választ. Így is lett.

Ha ki is derül valami a Térségről, az is csak újabb kérdések garmadáját veti fel. Itt is bebizonyosodik, hogy attól félünk a legjobban, amit nem ismerünk. A biológus helyében már rég megőrültem volna, hogy ilyen események játszódnak le az orrom előtt, mégsem értek belőle szinte semmit. Mintha bezárnának egy sötét helyiségbe, amelyben hiába tapogatózol, hiába találsz fogást valamint, mégis kicsúszik a kezed közül, vagy azt kívánod, inkább sose tudd meg, mihez értél hozzá.

A sci-fi elemei is megjelennek a regényben, de ezekről spoiler nélkül nem tudnék írni. Rengeteg elmélet alakult ki bennem azzal kapcsolatban, mi is pontosan az X Térség. Bevallom, egyik elszálltabb, mint a másik, de könnyen el tudom képzelni, hogy valamelyik mégis beválik. Szerencsére májusban már érkezik a Kontroll, melynek már a fülszövege felcsigázott. Egyébként sokszor megkérdezték a kiadótól, miért változtatták meg a könyv eredeti címét, amely Annihiliation, azaz Megsemmisítés. Én nem bánom, hogy nem ez lett, az Expedíciót jobb címnek találom, bár rendesen beleborzongtam, amikor először feltűnt az eredeti cím a regényben, és van egy olyan érzésem, hogy a következő kötetek során még bővülni fog a jelentése. És talán néhány kérdésünkre is választ kaphatunk.

A könyvért köszönet az Agave Kiadónak!

Megjegyzések

  1. Jó kis poszt lett! A térképen én is gondolkodtam, betegyem-e :)
    Ó, nekem is vannak jó kis elszállt elméleteim, kíváncsi leszek beigazolódik-e valamelyik. :)

    VálaszTörlés
  2. Látom, kb egyszerre írtuk meg a posztot:)
    A térkép nekem is tetszett, be is tettem, bár ez alapján - nem tudom miért, hiszen nincs rajta semmi fogódzó a távolságokhoz - nagyobbnak gondolom a területet, mint amekkorának elképzeltem.
    Annyira kíváncsi vagyok, hogy hol van az X Térség, megőrülök még májusig :D

    VálaszTörlés
  3. Dejó, megyek hozzád is olvasni, Katacita :) Látom mindannyiunkat megmozgatott az X Térség :)

    VálaszTörlés
  4. @Pupilla: Köszönöm. :) Nekem nagyon megtetszett, szóval mindenképp be akartam rakni.
    Mint láthattad a levelezésünkből, nekem is, nagyon várom már a megjelenést. :)

    @katacita: De jó! :)) Egyébként bennem is kisebbként élt valamiért.
    Szerintem együtt fogunk megőrülni. :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon találó a hasonlatod a sötét szobáról. :-) Az pedig csak most, a posztodat olvasva esett le, hogy tényleg benne volt a könyvben az eredeti cím... Így most még több gondolkodnivalóm lett. :-)

    VálaszTörlés
  6. @BookwormGirl: Köszi, és igen, ez egy olyan könyv, ami rendesen ad gondolkodni valót. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

Lois Lowry: Az emlékek őre

Szeretem a nyarat, mert...