Novemberi könyvszállingózás

Bár nekem idén még nem sikerült hóesést látnom (Érden még véletlenül sem esett, mikor Pesten igen), azért a könyvek ebben a hónapban szépen szállingóztak hozzám.

Ted Chiang épp kölcsönben van, ő nem tudott részt venni a fotózáson
Összesen hat könyv lopakodott be az életembe. Az első az Őrülten boldog volt, amelyet már el is olvastam, és csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Szeretnék majd önálló posztot róla, mert jó lenne, ha minél többen megismernék ezt a remek és fontos írást.
Ted Chiangtól akkor is beszereztem volna az Életed története és más novellákat, ha nem került volna vászonra az Érkezés. Így viszont nem csak egy remek gyűjtemény olvasásával, hanem az év egyik legjobb filmjének élményével is gazdagabb lehettem. 
Az Európa akció általában veszélyes szokott rám lenne, mert egyszerűen mindig találok valamit a kínálatukban, amit szívesen látnék a polcomon. Carlos Ruiz Zafón könyveinek új kiadásába pedig teljesen beleszerettem egy könyvesbolti nézelődés során, így nem volt kérdéses, hogy mindhárom könyvet beszerzem, amint feltűnik a bűvös 40% kedvezmény.
Az utolsó könyv pedig minden szempontból meglepetés volt. Van két barátom, akik sajnos nem tudtak eljönni júliusban, mikor megünnepeltük a szülinapom, aztán valahogy az ajándékozás el is felejtődött, majd egyszer csak most novemberben megkaptam Jeffrey Archertől a Megmondjuk az elnöknek? című könyvet, ami nyár óta arra várt, hogy hozzám kerüljön. Az íróról hallottam már, de sose olvastam tőle semmit, így különösen érdekel, mit tartogathat ez a regény számomra.

Ilyen szépségesek az új Zafónok (a fotó az Instagram oldalamról származik, @nitagalaxis néven megtaláltok)
Ami az olvasást illeti, úgy fest, folytatódik az októberi tendencia. Végre megint haladok a könyvekkel, és én ennek annyira örülök! Pont annyi kötetet olvastam el, mint amennyit zsákmányoltam, szóval az egyensúly megvan. :) Elsőként a Kegyetlen szépséget olvastam el, amiről nemrégiben posztot is írtam nektek. Korrekt ifjúsági regény, nekem sokkal jobban tetszett, mint gondoltam.
Az Őrülten boldog a hónap egyik kiemelkedő olvasmánya volt. Sejtettem, hogy szeretni fogom, de azt nem, hogy ennyire, és hogy erőt is fog nekem adni. Az újraolvasás garantált!
Scott Hawkins-tól Az Égett-hegyi könyvtár nagyon meglepett. Senkit ne távolítson el a borító, ez az utóbbi évek egyik legérdekesebb és legegyedibb fantasy regénye, amit a kezembe fogtam.
Folytattam a Harry Potter-újraolvasást is, most a negyedik kötet, a Tűz Serlege került terítékre. Az újraolvasás után is ez az egyik kedvenc részem.
Mint fent említettem, Ted Chiang novellagyűjteményét mindenképp el szerettem volna olvasni, mert a Galaktika 200-ban megjelent írása engem teljesen lenyűgözött. Zseniális ez a Chiang, bár sajnos egy újabb novelláskötetére egészen 2018-ig kell várnunk - remélem magyarul is olvashatjuk majd.
Végül Claudia Gray-től olvastam el a Vérvonalat. Gray tavaly az Elveszett csillagokkal engem meggyőzött, hogy tud Star Wars regényt írni, a mostanival pedig felülmúlta még azt a kötetet is. Rettentően izgalmas, fordulatos történet, amelyből ráadásul sok mindent megtudunk, mi is történt Az ébredő Erő előtt.

Sajnos a november nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettem volna. Amúgy sem ez a kedvenc
Egy mágikus pillanat a koncertről
hónapom, de most egy elég makacs betegség is megkeserítette a napjaimat, amiből több, mint 2 hét volt kivergődnöm (éljen, mikor az ember nem kapja meg időben a megfelelő gyógyszert!). De nem akarok nagyon negatívnak tűnni, azért ebben a hónapban is történtek jó dolgok. Háromszor is jártam moziban, ráadásul mindhárom film remek volt. Voltam egy klassz kis baráti ebéden egy remek étteremben, ahol életemben először ettem rament, és megkóstoltam egy újabb fajta kézműves burgert. Egy barátommal igyekszünk minél több budapesti burgert kipróbálni, most a Burger House-ban voltunk, legközelebb jöhet a Bamba Marha. :)
A hónap egyik csúcspontja pedig az Anna and the Barbies koncertje volt, ami a Fővárosi Nagycirkuszban kapott most helyet, és még sokkal jobb volt, mint vártam. Anna egyszerűen zseniális, mind színpadi show, mind ének tekintetében, és cirkusz artistái és egyéb művészei pedig lenyűgöző teljesítményt nyújtottak. Ez az este még sokáig velem marad.

Alig hiszem el, hogy vége lassan 2016-nak, és már a december jön. Lesz miről írni az év végi összegzésben, az biztos! Életem egyik legmozgalmasabb, legtöbb klassz programmal teli, de lelkileg meg az egyik legnehezebb évét tudhatom magam mögött. Remélem a december csupa jót, igazi karácsonyi hangulatot és sok boldogságot tartogat még nekem. Tudjátok mit szeretnék a legjobban? Minél több időt tölteni azokkal, akiket szeretek és sokat olvasni. :) Persze ebben a hónapban sem maradhat el a koncert, mozi, baráti találkák, karácsonyi vásározás és egyebek, a szokás baráti egy napos advent pedig most Pozsonyban lesz.


Megjegyzések

  1. Akartam írni, hogy milyen hamar zártál, erre látom, hogy holnap már december... :O ?! Hogy a viharba? :D
    Nagyon szépek a Zafón könyvek, csak a gerincüket látva meg nem mondtam volna mik ezek, azt hittem klasszikusok. :) Az Őrülten boldog engem is érdekel és várom a posztod róla.
    Remélem már meggyógyultál teljesen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is csak azt vettem észre, hogy baaaszus, még egy hónapnak vége lett. :D
      Gyönyörűek. :) Remélem még a héten sikerül írni róla. :)
      Most már szerencsére elég jól vagyok, az antibiotikum kicsit a gyomromat kikészítette, de remélem az is elmúlik majd. :)

      Törlés
  2. A Zafónok nagyon jó zsákmány voltak! Az Őrülten boldog engem is érdekel, szerintem majd könyvtári olvasás lesz.
    Ezek a téli vírusok nagyon durvák szoktak lenni, és könnyű egymást keresztbe fertőzni. Remélem, erre a télre letudtad a betegséget (igen, nekem a november már tél:)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne adjam kölcsön neked? :)
      A november nekem is tél már. :P Én is nagyon remélem, köszönöm, ennyi elég volt. :P

      Törlés
  3. Tök jó, hogy előolvastad nekünk az Őrülten boldog-ot, ha nem kapom meg senkitől, akkor magamtól fogom megkapni. :D
    A karácsonyi kívánságaiddal teljesen egyetértek, én sem vágyom semmi másra, mint barátokkal/családdal hesszelni nyugiban. Az utolsó szón van a hangsúly. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg örülök, hogy olvasni szeretnétek. :)
      Szerintem a nyugalom ránk fér, ahogy nézem, mindenkinek sűrű éve volt.

      Törlés
  4. Közös pontunk Zafón - szuper, hogy év végére ennyire akciósan be tudtuk szerezni, örömmel nézegetem őket a polcomon :)
    AZ Őrülten boldogot nekem is el kell olvasnom, egyre többen dicséritek.
    Csatlakozom én is ahhoz, amit írtál: azokkal lenni, akit szeretünk és jó sokat olvasni, ezek a legjobb tervek az év végére. A többit meg majd úgyis adja még a gép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is szívemnek kedves ez az új kiadás. :)
      Remélem ha elolvasod, neked is tetszeni fog!
      Pontosan. Egy ilyen zaklatott évnek nem ártana egy jó kis lezárás.

      Törlés
  5. A Zafónok nagyon szépek tényleg, engem most a Marina érdekel, na meg az Őrülten boldog is felkerült a véleményed miatt a kívánságlistámra ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ez utóbbinak örülök, terjesszük az igét! :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.