Februári beszerzések

Mind az majd a bejegyzésből egyértelműen kiderül, könyvrozsomák énem még mindig téli álmot alszik. Nem kell megijedni, nincs nagy bajom, arról sincs szó, hogy kiszerettem volna a könyvekből, mert folyamatosan olvasok, csak most a beszerzések terén vagyok sokkal, de sokkal visszafogottabb.

  


Szóval februárban mindössze három könyv került a birtokomba, ráadásul ebből csak egy regény, a másik szinte csak képekből áll, a harmadik pedig egy útikönyv. Ben H. Winters-től a Végső ígéretek kötelező beszerzés volt, ugyanis a Gyilkosság világvége előtt a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt. Remélem a folytatás is hasonló jó élményeket rejt. A Mit hogyant Pupilla barátnémtől kaptam, akinek már nem volt szüksége rá, és úgy gondolta, megkapom utókarácsonyi ajándékként. Még csak belelapoztam, de vicces olvasmánynak tűnik, olyan dolgokat fogok majd tudni ez elolvasása után, hogy hogyan kell kijutni a futóhomokból vagy legyűrni egy krokodilt. :)

Az utolsó beszerzés pedig nem más, mint egy London útikönyv, ugyanis végre megvan a repülőjegyem, így már biztossá vált, hogy júliusban egy újabb bakancslistás helyet pipálhatok ki. :) Évek óta vágyok ebbe a városba, de főleg 2014 óta érzem, hogy nekem ide el kell jutnom. Most végre meglettek az útitársak és az elhatározás is hozzá, így 5 egész napom lesz felderíteni ezt a várost. Mondanom se kell, izgatottan várom. :) Ha szeretnétek, csinálok majd posztot Londonban játszódó könyvekről és képes beszámolót is szívesen írok majd az út után.



Ami az olvasást illeti, ebben a hónapban nem olvastam annyit, mint januárban, de sokkal fárasztóbb hónap is van mögöttem, sokszor már csak arra volt erőm, hogy zenét hallgassak este és bámuljak a sötétbe. Először Dodie Smiths-től az Enyém a várat fejeztem be, ami egész helyes olvasmány, nem volt rossz, de azért nem is volt átütő élmény. Merle-től a Védett férfiak várólistacsökkentős regény volt, és bár ettől sem teljesen azt kaptam, amit vártam, utólag visszagondolva egy nagyon elgondolkodtató és fontos könyvről van szó. Neil Gaiman szerintem akkor a legjobb, amikor novellákat ír, és ezt számomra a Felkavaró tartalom is megerősítette. A hónap kedvenc olvasmánya lett ez a kötet.
Mivel idén érkezik a film belőle, gondoltam nem ártana elolvasni a Legendás lények és gondozásukat, amit a mindenféle finomságtól eltelve és kissé bepunnyadva Amadeáéknál a szülinapi társaspartin meg is tettem. Jókat kuncogtam ezen a kis köteten, ennél többet nem is vártam tőle. A hónap utolsó olvasmánya pedig John Willams Stonere, amit szerintem ma még be fogok fejezni. Annyit mondok, nálam most nagyon betalált ez a regény, megértem, miért rajonganak érte annyian. Hálás vagyok a Parknak, amiért ilyen jó kis könyveket megjelentet!

Amúgy a február első fele nem telt valami jól, leginkább munkafronton, sok munka, sok stressz, az ínhüvelygyulladásom is elő akart jönni, szóval nem éreztem magam valami jól. Aztán szerencsére a hónap második fele már sokkal jobban telt, az idő is mintha egyre enyhébb lenne, szóval én reménykedem, hogy hamar megérkezik a tavasz. A hónap egyik kiemelkedő élménye volt a Hamlet előadás, amelyet az Urániában néztem meg Benedict Cumberbatch-csel a főszerepben. Sose voltam még ilyen mozis színházközvetítésen, de pazar volt, szerintem máskor is menni fogok. Voltak ezen túl még baráti találkák, egy Deadpool mozizás, csajos koktélozás és szülinapozás is, szóval ilyen fronton nem lehet panaszom.

A március pedig igazán izgalmas hónapnak ígérkezik, főleg mivel utazom Svédországba, ahol javarészt Malmöben és környékén leszek 6 napot. 2008-ban már nyaraltam Svédországban két hetet, de ez a rész pont kimaradt, így különösen örülök, hogy most felfedezhetem az ország legdélebbi részét, ráadásul Koppenhágába is átmegyünk egy napra. És meglesz az első repülőutam is! Mindemellett nagyon remélem, hogy munkafronton kicsit csendesednek a dolgok, és nagyon örülnék, ha a tavasz is megérkezne teljes pompájában. Nagyon szeretném már lecserélni a téli kabátot és hordani a kedvenc pólóimat! 


Megjegyzések

  1. Jól összehoztuk ezt a közös hármast! :) Remélem tetszeni fog a Mit hogyan, igazán jó kis enciklopédia, vannak benne hasznos dolgok is, nem csak a futóhomok! :D
    Nézegetted már az útikönyvet? Remélem jó választásnak bizonyul majd! 5 nap tök jó lesz, nem túl kevés, fel fogjátok tudni fedezni Londont rendesen! :) Kíváncsi lennék a könyves és a képes posztra is, támogatom! :)

    Az Enyém a vár nekem is listás idén el szeretném olvasni, és a Védett férfiak is érdekel, de ahhoz hangulat is kell majd azt hiszem.

    Jó utat Svédországba! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. :))
      Persze, láttam, hogy azért tényleg hasznos dolgok is vannak benne. :)
      Igen,már el is kezdtem cetlizni a számomra érdekes dolgokat. :)
      Az Enyém a várhoz is kell egy hangulat, meg nem szabad annyira sokat várni tőle.
      Köszi! :)

      Törlés
  2. Az én könyvrozsomákon is aludhatna egyet :D
    Tök jó könyveket olvasál, írsz majd róluk? A Stonerre nekem is sort kéne már kerítenem, két hónapja tologatom.
    Juuuuj Svédország, írj majd arról is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ezek a rozsomákok önfejű lények. :D
      Tervezek igen, Merle-ről és a Stonerről mindenképp.
      Rendben. :))

      Törlés
  3. London baby!!!! :) És Malmö baby :)
    Nagyon szeretem a Londonban játszódó könyveket, én kíváncsi lennék egy ilyen posztra. :)

    Az Enyém a várban aztán történik valami? Az elejét nagyon untam, remélem, azért egyszer majd lesz hozzá kedvem. (Bár most úgy érzem, a Campari reggelire is tök hasonló, csak kicsit később játszódik.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó baby-k ezek. :)
      Én is nagyon, ezért is gondoltam, hogy összeszedném őket. :)

      Azért történik, de nem olyan sok minden. :D Akkor a Campari sem tetszik annyira?

      Törlés
  4. Éljenek a hármasok! :) Szerintem amúgy az útikönyv nem is számítana, mert hát na, annak külön célja van :) Nagyon jó lesz ott neked júliusban, és hát Svédország sem egy utolsó célpont most tavasszal :)
    Örülök, hogy tetszett a Védett férfiak, legközelebb majd azt is kibeszélhetjük. Én ezzel a könyvvel kaptam rá az íróra. Ajánlom tőle a Malevilt, az is szuper.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A beszerzős polcra nem is tettem fel, mivel megbeszéltük, hogy tényleg nem nagyon számít. :) Igen, mindkettőt várom. :)
      Rendben, beszélhetünk róla! A Malevilről majd mesélhetnél kicsit, milyen. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.