Karácsony
Az Igazából szerelem szerint legalább most legyünk őszinték, hiszen karácsony van. Szóval ez sem egy szivárnyhópelyhektől hemzsegő bejegyzés lesz, de azért nem is egy sirám.
Nekem már évek óta nem jelenti ugyanazt a karácsony, mint régen. Már nem vagyok gyermek, és még nincs gyermekem, így valamiféle köztes állapotban ragadtam az ünnepet illetően. Idén valahogy különösen nem tudott elkapni az előtte lévő napokban a hangulat, valószínűleg amiatt, hogy még 23-án is dolgoztam. Jövő évi első fogadalom: a szabit karácsony előttre kivenni, nem utánra!
Azért nem mondom, hogy nem voltak pillanatok, amikor az ünnepi várakozás ne kapott volna el. Az első ajándékok beszerzése, a karácsonyi vásározások, egy jó kis beszélgetés egy forralt bor mellett, sétálni a kivilágított utcákon és mindenre külön rácsodálkozni, ezeket szerencsére nem veszítettem el. Ráadásul két nagyobb karácsonyozás is volt barátokkal és jó ismerősökkel, amelyek minden évben emlékezetesek maradnak. Például az alább látható csomagok miatt is, amelyeknek már a látványa is melengeti a szívet. :)
Érzelmileg eléggé zűrösre sikerült ez az év vége, és csak nehezen akarnak elülni a hullámok. Ilyen szempontból nem bánom, hogy a karácsony java részét itthon pihenve fogom tölteni. Mind lelkileg, mind testileg elfáradtam, és legszívesebben egész nap csak az ágyamban heverésznék. (Persze nemrég paníroztam, és nemsokára kezdődik a faállítás, de a köztes időket igyekszem az ágyammal tölteni. :D)
Szóval most én leginkább azért vártam a karácsonyt, hogy végre ne kelljen dolgozni, meg lehessen kicsit állni, le lehessen lassulni, és ne legyen azon kívül nagyobb dilemmám, hogy bejglit vagy mézeskalácsot egyek, és melyik könyvemet is olvassam a sok közül? :) (Végül persze az S és egy Star Wars Az ébredő erő kalauz nyert, csak hogy ne tagadhassam le geekségemet. :) ) Mostanában ezt értékelem az ünnepekben: le lehet egy kicsit állni, kiszakadni a hétköznapokból, együtt lenni a családdal, akik mostanában nem sokat láttak, ráadásul jövőre még kevesebbet fognak. Az ajándékok is örülök persze, de már rég nem rajtuk van a hangsúly.
Azért most, hogy átgondolom, nem is annyira sötét a kép, mint egyes pillanatokban hiszem. Itt van nekem a családom, csodás barátaim vannak és egy pörgős, mozgalmas év van mögöttem, amely alatt végig éreztem, hogy élek, hogy igazán élek! Jövőre pedig sok izgalom vár rám, de erről majd az év végi összefoglaló posztban írok.
Nem is szaporítom tovább a szót: minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak békés, vidám, boldog karácsonyt kívánok! Mindenkinek olyat, amilyet igazán szeretne. :)
Ezzel nagyon egyetértek :) (forrás: urban-eve.hu) |
Boldog karácsonyt Nita neked is! Ezt a köztes állapotot én is érzem évek óta, de már rájöttem, hogy sok olyan múló pillanat volt/van az évben hálistennek, amit hasonlóan ajándéknak élek meg, és talán ez most azért nem annyira különleges. Vagyis hogy éppen az. Na érted. :) A karácsonyi nagy váltás szerintem mindenkinek az élete nagy váltásainál jön el. Legutóbb nekem akkor volt emlékezetesen szép karácsonyom, amikor párommal összeköltöztünk, mindketten 24-én is dolgoztunk, fát már nem tudtunk venni csak pár ágat, és díszek híján a fülbevalóimmal aggattam fel őket. :D Legközelebb akkor lesz más szerintem is, ha jön a lurkó, és az ő öröme lesz a miénk elé helyezve. De ez így is van rendjén szerintem. Bár a szabit jövőre én is megfogadtam, meg a lélekben jobban rákészülést. Sokszor úgy vagyok vele, hogy aj, minek pörögni ezen, engem ez annyira nem érdekel, aztán az utolsó pillanatban lepem meg magam, hogy de, mégis... :) Jó pihenést, töltődést, olvasást! :)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy leírtad, te hogy látod ezt. :) És köszönöm, neked is jó olvasást és pihenést! :)
TörlésSzerintem nincs olyan, hogy köztes állapot, mert a karácsonyt nem a gyerek miatt tartjuk! Én friss házasként (amikor még nem volt gyerekem) nagyon élveztem a karácsonyt, hogy kettesben ültünk a szép fa mellett és borozgattunk. A családom kicsit hiányzott, mert megszoktam, hogy mindig velük ünneplem, de ahogy anyukám mondaná, ez az élet rendje. :) Szerintem csak azért nem érzed most annyira át a karácsonyt, mert ahogy írod is, sokat pörögsz, és most ezt élvezed, a karácsony pedig nem erről szól.
VálaszTörlésNeked is nagyon boldog karácsonyt és várom az évösszegző posztot is! :)
Igazad lehet. :) Meg nekem most messze van a párom, így lehet, hogy az is közbejátszik.
TörlésKöszönöm, és már én is alig várom, hogy megírjam. :)
Boldog karácsony Neked Nita, és nagyon jó pihenést! (épp pizsiben netezgetve írom neked ezt a kommentet, úgyhogy én is a semmittevés mellé tettem le a voksomat). Amúgy pont úgy érzek mint te, és szerintem van ilyen átmeneti állapot és jó, lehet, hogy nem a gyerekhez köthető, de párhoz, családhoz biztosan. Tegnap örültem, hogy a szüleimmel voltam, ha nem így lett volna, baromi magányos lennék ezeken a napokon, úgyhogy inkább erre koncentráltam és nem arra, hogy nincs egy olyan ember mellettem, akivel meg tudnánk teremteni majd a saját hagyományainkat. Biztos eljön egyszer ennek is az ideje, csak nálam utóbb mint előbb :)
VálaszTörlésÖrülök neki, hogy ilyen mozgalmas éved volt, ezekbe az apróságokba lehet év közben belekapaszkodni, visszagondolva ilyenkor meg tudjuk találni a szépet és a jót is, ami mellett néha a nagy rohanásban elsiklunk. Kívánom neked, hogy a jövő év minden szempontból a legszebb, legjobb legyen, de majd az évzárós posztnál még elmélkedünk erről :))
Köszönöm, és ha nem mentünk volna rokonozni, én is minimum délig pizsiben lettem volna. :)
TörlésAhogy látom, akkor nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel.
Köszönöm, és én is kívánom, hogy neked is jövőre nagyon szép éved legyen! :)
Jó volt olvasni ezt a posztot (is), bár bevallom én még mindig egy nagy gyerek vagyok, akinek a karácsonyfadíszítés, ajándékozás a legfontosabb az ünnepben, na jó a családdal töltött idő is, meg a közös társasozás is a kedvencem.
VálaszTörlésA jövő évem nekem is nehéz lesz - legalábbis úgy tűnik, de egyelőre kiélvezem ezeket a semmittevő napokat :D
Kíváncsi vagyok a jövő évi terveidre, és sok sikert kívánok hozzá még így látatlanban!
Sok puszi, kellemes ünnepeket! :))
A közös társasozás! Az nálunk is megvolt ma az unokatesókkal, az nekem is feldobta a kedvem. :)
TörlésAkkor most mindenki pihen és erőt gyűjt. :)
Köszönöm, és neked is akkor sok sikert a jövő évhez!
Sok puszi és neked is! :)
Boldog karácsonyt! Köszi a virtuális lapot!
VálaszTörlésÓ, én is idén kicsit kevésbé tudtam hangolódni, 22-én dolgoztam utoljára, ezelőtt mindig kicsit előbb kezdődött a szabi, és az tényleg kellemesebb valahogy. A gyerekkort meg nem kapjuk vissza, bármilyen fájó is, én is érzem, hogy egyáltalán nem olyan a karácsony, bár idén eddig kifejezetten jól sikerül, de ilyenkor már mások a prioritások.
Nekem ez az év úgy egészében elég nehéz és zsúfolt volt, már a legelejétől kezdve, remélem, hogy a következő nem ilyen lesz.
Szívesen, legközelebb már időben felkészülők és kapsz rendes lapot. :)
TörlésIgen, nekem is hiányzott ez a pár nap a hangolódásra.
Nekem is, meglátjuk, reméljük mindkettőnknek könnyebb éve lesz! :)
Ugyanígy vagyok, mint te. Két éve még vártam, de tényleg igaz az, hogy a Karácsony lényegében a kisgyermek miatt varázslatos. Én is, vagyis mi is a köztes állapotban ragadtunk meg, már nem vagyok gyerek, viszont a családban sehol sincs még kisbaba (gondolok itt a szűk családra), pedig már jó lenne... :) A másik meg a hó hiánya.. :/
VálaszTörlésPedig néztem filmeket, karácsonyi könyvet is olvasok, de valahogy semmi :/
Nálunk csak az unokatesóim vannak, ők 14 és 11 évesek, szóval ők se olyan igazán kicsik már.
TörlésJaj igen, meg ez a ködös-vacak idő nekem nem a kedvencem.
Sajnálom, de akkor reméljük, hátha jövőre jobban megjön a hangulatunk. :)