Novemberi zárás

Tudom, hogy már egy hét is eltelt a decemberből, és rendesen megcsúsztam a novemberi zsákmányos poszttal, de ez a hónap elég zűrösen indult. Eleve azóta zűrössé vált az életem, mióta meghoztam a nagy döntést, hogy felmondok a munkahelyemen, és egy másik helyen folytatom pályafutásom. December elsején kellett volna kezdenem, de sajnos elkaptam egy elég makacs hasmenéses betegséget, melynek köszönhetően három napig az ágyam és a vécé között tudtam csak ingázni. Gondolhatjátok, hogy élni nem volt erőm, nemhogy kezdeni az új helyen meg posztot írni.... Aztán végül pénteken sikerült bemenni az új helyre, egyelőre vegyesek az érzéseim, remélem hamar megszokom, és akkor már inkább a jó dolgokat fogom látni.



No de nézzük csak, mi volt novemberben könyves szempontból! A nagy decemberi könyveső előtt (8 könyv van beajándékcsomagozva a listámon!) 5 könyv azért becsúszott még az előző hónapban. Az első kettő két Agavés szépség, a Patkánykirály és az Álmatlanok, sajnos olvasni még nem volt időm őket. Ezek után két recikönyv következett, az egyik az Egyezer tündöklő nap, amire nagyon kíváncsi vagyok. Még nem olvastam semmit Hosseinitől, de régóta érdekelnek a regényei. A másik pedig a Gyacsenko párostól az Andrej és a Föld zarándokai, a Metamorfózis-trilógia utolsó része, melynek még a második könyvét sem olvastam el... Igen, vannak néminemű lemaradásaim.

A hónapban az utolsó könyv egy nagyon váratlan meglepetés volt. Gimis barátnőkkel találkoztunk, amikor is az egyikük a kezembe nyomott egy csomagot, hogy hát ezt valószínűleg még a (júliusi) szülinapomra vette, de nem biztos benne, viszont az a cetli volt rajta, hogy Nitának, így hát elhozta. És hát mi más lett volna a csomagban, ha nem könyv! Bevallom, erről a Bronte regényről eddig nem hallottam, de azért egy olvasást remélem meg fog érni.

Személyes szempontból a november legfontosabb eseménye a bevezetőben is említett felmondás volt, búcsúbulival, könyvekkel és minden egyébbel karöltve. Valahogy ez a november úgy elment, mintha nem is igazán lett volna. Azért voltak benne szerencsére klassz dolgok, sikerült a kipróbálandó éttermek és pubok listájáról néhány helyet kipipálni, voltak jó kis beszélgetős esték is, moziba is sikerült eljutni, szóval nem panaszkodhatom.

Hogy a december mit hoz? Betanulást az új helyen, úristenmégnekisemvettemkarácsonyiajándékot-rohangálást, remélhetőleg legalább pici havat, és nagy pihenést karácsony környékén. Komolyan, az a legnagyobb vágyam, hogy napokig csak olvassak, netezzek, sorozatot nézzek és egyek! Na meg csodáljam a szép új könyveimet, amiből szerintem nem lesz hiány a következő hónapban. :)

Megjegyzések

  1. Sok sikert kívánok az új helyen!! :) És persze sok pihenést, kevés rohangálást, sok olvasást és pihenést! :))
    A Hosseini könyv engem is érdekel, miután Pupilla csupa jót írt róla :D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. :) Jó lenne egy nyugis december, de nem sok esélyt látok rá...

    VálaszTörlés
  3. Nagy kalappal az új helyhez, remélem, hamar megszokod és jó csapatba kerültél! :)
    Az Ezeregy tündöklő nap nagyon klassz, bár nem egy "happy" olvasmány. Az Álmatlanokra nagyon kíváncsi leszek!
    Decemberre pedig pihentető, olvasással teli napokat kívánok Neked, már én is alig várom, hogy kicsit le lehessen lassulni, ez az utóbbi pár hónap nagyon furcsára sikeredett nálam is (azt sem értem, hogy hogy itt van már az év vége?) :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, a csapat jónak tűnik, a többiről még nem nyilatkoznék, még korai lenne.
    Mondjuk most inkább "happy" olvasmányokra lenne szükségem, de majd lehet csak januárban kerül sorra.
    Köszönöm, neked is hasonló jókat kívánok, remélem sikerül neked is kipihenned ezt az elmúlt időszakot. Egyébként én is azt vettem észre, hogy eltűntek a hónapok...

    VálaszTörlés
  5. Jó könyvek! A Hosseini-regényt most olvastam, nagyon jó! Az Álmatlanokról meg Ilweran írt nemrég egy jó kis posztot. :)
    Sok sikert és kitartást az új helyen! :) :*
    Mi mikor talizunk? :D :D

    VálaszTörlés
  6. Az Álmatlanok lehet nemsokára sorra kerül, még meglátom. :)
    Köszönöm. :*
    Jó kérdés, majd tárgyaljuk meg FB-n. :)

    VálaszTörlés
  7. Sok sikert, Nita az új helyen! Nagyon drukkolok Neked és csupacsupa minden jót kívánok! :-*
    A decemberi pihenés pedig már mindjárt itt van - még pár szempillantás csupán. :) szóval addig is kitartást!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon köszönöm, aranyos vagy. :)

    VálaszTörlés
  9. Tegnap kommenteltem ide, de egyből elnyelte a valami, azt hittem, majd megjelenik, az előbb u.ez megtörtént egy másik blogon is, na mindegy, most próbálkozom újra:)

    Szóval én is sok sikert kívánok neked, remélem, hogy tetszeni fog idővel az új hely, gondolom az elején még minden fura kicsit. De ha a munkatársak jó fejek, az már fél siker, rosszabb napjaimon engem ez motivál :)
    A decemberi pihi meg tényleg már csak két hét se!! Áá, annyira jó lesz! :)))

    VálaszTörlés
  10. Sokszor ha nem vagy mondjuk bloggerrel vagy Google-lel bejelentkezve, akkor elnyeli a kommenteket.

    Köszi, én is ebben reményekedem. :) Igen, mindjárt karácsony. :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.