Lois Lowry: Az emlékek őre


Sokatok számára ismerős lehet Lois Lowry Az emlékek őre című könyve. Magyarországon először 2001-ben jelent meg Tóth Tamás Boldizsár fordításában az Animus kiadónál. Az évek során számos fiatal és felnőtt szívébe lopta be magát a mű és idén szeptember 11-én a hazai mozikban is bemutatják a könyvből készült filmet. Ennek örömére a hazai forgalmazóval, a Big Bang Mediával közösen játékra invitálunk titeket és lehetőségetek nyílik megnyerni a 10 db páros jegy egyikét. A játék mellett minden állomáson különböző értékeléseket, érdekességeket, extrákat olvashatsz a könyvről és a filmről.

Vélemény

Szerintem aki jártas az ifjúsági irodalomban, mindenképp találkozik előbb vagy utóbb Lois Lowry nevével és Az emlékek őrével. Nekem tizenéves koromban kimaradt ez a könyv (amit egyébként így utólag bánok is), de az elmúlt években többször szembejött velem, egy barátnőm pedig rendszeresen rágta a fülem, hogy olvassam már el. :) Amikor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiárusításán 200 Ft-ért megláttam egy elég viseltes példányt, nem sokáig gondolkodtam rajta, hogy hazajöjjön-e velem. Az már csak utólag derült ki, hogy a könyv utolsó lapja hiányzik, és a könyvtár csak az utolsó előtti oldalt másolta le, így először egy teljesen más véget kaptam a könyvhöz....

A történet szerint a 12 éves Jonas egy tökéletes világban él. Senki nem éhezik, nincsenek konfliktusok, háborúk, mindenki tudja és tesz a dolgát. 12 éves korukban jelölik ki a gyerekeket arra, hogy mi is lesz a későbbi hivatásuk. A ceremónia során kiderül, hogy Jonas egy egészen más feladatot kap, mint a többiek. Ahogy egyre többet tanul, meglátja az őt körülvevő világ visszásságait, és egész élete megváltozik. De vajon ő maga képes-e a világot átformálni?

Az emlékek őrét az írónő 1993-ban írta meg, így a legtöbb ifjúsági disztópia elődjének tekinthető. Nem csoda, hogy az alapszituációval én magam is többször találkoztam már, elég csak A beavatottra vagy akár a Matchedre gondolni. Viszont én ezt a regényt nem nevezném YA-nak, ugyanis ez inkább gyerekeknek, mint kamaszoknak szól, bár szerintem ők is élvezhetik az olvasását.

Amint ezt fentebb említettem, sajnálom, hogy nem hamarabb találkoztam a regénnyel. Hogy miért? Mert biztos vagyok benne, hogy akkor sokkal, de sokkal jobban élveztem volna. Nem mondom, hogy felnőttfejjel (juj, ezt furcsa leírni, én, mint felnőtt? áh :) ) nem tetszett, de azért ilyenkor már az ember érzékeli a didaktikusságot, ami sok gyerekeknek írt történet sajátossága. Értem ezalatt, hogy itt nagyon érezni a tanító szándékot, eléggé a szánkba van vágva a tanulság és hogy pontosan mit is kell éreznünk az eseményekkel kapcsolatban. Ez tökéletes egy gyermek számára, aki még tanulja a világ működését, egy felnőtt számára viszont már egy kicsit "túlhaladottnak" számít.


Kép forrása
A pozitívumai a regénynek számomra, hogy nagyon bele tudtam feledkezni, nem tellett sok időbe, hogy elolvassam, mert sodortak magával az események, és azért volt miért izgulni is. Ráadásul az írónő több helyen is meg tudott lepni, az egyik fordulatnál, amit persze itt nem fogok kifejteni, teljesen leesett az állam, és még jó sokáig kattogott rajta az agyam, hogy ez hogy lehet?
Azt is remekül tárja elénk az írónő, hogy épül fel Jonas társadalma, milyen helyet foglalnak el benne a gyerekek és a felnőttek. Egyébként nekem azért ebben a disztópikus világban is volt olyan elem, ami kimondottan tetszett. Az, hogy a gyerekek már kiskorúktól fogva önkéntes munkát vállalnak és megismerik a rendszer alapvető működését, szerintem egyáltalán nem rossz dolog, még ha utóbb ki is derül, hogy ez egyáltalán nem egy tökéletes rendszer. Annak idején én sem bántam volna, ha jobban belelátok a munka világába, talán könnyebb lett volna eldöntenem, mi is szeretnék lenni, mi az, amihez igazán érzékem van.


Az emlékek őre egy történet arról, milyen is az, mikor elénk tárul az igazság, mikor fellebben a fátyol, és megtudjuk, mi zajlik a háttérben. Mondhatjuk úgy is, hogy Jonas felnőtté válásának története. Egyébként a végkifejlet is egy órási meglepetés volt számomra, nem igazán néztem ki ezt a tettet főhősünkből. Ráadásul mint írtam, nekem hiányzott az utolsó oldalam, így először más befejezést kaptam, utána viszont mikor sikerült fellelnem, mi is az igazi vége, na akkor döbbentem meg igazán. A legtöbb disztópiának annyira sablonos és kiszámítható vége van, erről a regényről ez nem mondható el.
Az emlékek őre is természetesen sorozat, összesen 4 részből áll, amelyben ugyanannak a világnak más szereplőit is megismerhetjük. De aki szeretné, az veheti Az emlékek őrét is önálló történetnek. Igazán kíváncsi leszek, a mozivásznon mennyit sikerült átadni a történetből, remélem, hogy nem az elszúrt filmadaptációk sorát fogja bővíteni.

Nyereményjáték

A Big Bang Media felajánlásával lehetőségetek van a 10 db páros jegy egyikét megnyerni a premier előtti vetítésre. Ehhez mit kell tennetek? A Rafflecopterben lájkolni a Facebook profilokat és helyesen válaszolni a kérdésekre. Minél több kérdésre válaszolsz, annál nagyobb esélyed lesz a nyereményre. Ehhez persze segítségetekre lesznek a különböző állomások is. 
A premier előtti vetítés szeptember 10-én a budapesti Lurdy moziban lesz 19 órakkor. (Nyerteseket szeptember 8-án, délelőtt értesítjük ki. Ha a nyertes 30 órán belül nem jelentkezik, új nyertest sorsolnunk. Kérlek figyeljetek oda, hogy a helyes email mail címetek legyen feltüntetve a Rafflecopterben!) 


Kérdések (a Rafflecopterben is megtaláljátok őket): 
1. Milyen színt lát meg először Jonas? 
2. Ki játssza a filmben Jonas szerepét? 
3. Mi a trailer alapján a szabad akarat következménye? 
4. A filmben mi szabadítja meg az embereket érzelmeiktől? 
5. Sorolj föl legalább három magyarul is megjelent művet az írónőtől. 
6. A trailerben milyen emlékképeket lát Jonas? (Sorolj fel legalább kettőt.) 
7. A könyvben mennyi idős Jonas? 
8. Mi fogott meg a trailerben, esetleg mi tetszett a könyvben?




a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:

08.23. - CBooks
08.26. - Deszy könyvajánlója
08.28. - Könyvgalaxis
08.30. - Bibliotheca Fummie
09.01. - Kelly, Lupi olvas
09.03. - Zakkant olvas
09.05. - Roni olvas
09.07. - Insane Life

Megjegyzések

  1. Jó ajánló lett, és én a trailer alapján néhány hete olyan kíváncsi lettem erre akönyvre, sorozatra, hogy igazából nme zavar az se, ha gyerekeknek való. Amit a végével kapcsolatban írtál, úgy gondolom nekem elég lehet egy nagyon jó olvasmányélményhez, és háttérbe szorítja a didaktikusságot is. Igen, ez még bőven a YA hullám előtt volt, amikor az Animus nagyon sok ilyen, fiataloknak, kamaszoknak való könyvet kiadott, pl a Louis Sachar könyveket is, azokat olvastam, ez valahogy nekem is kimaradt éppen. :)
    Ó, szerdán van a mozi, akkor nem is játszom :( Sajnos estig dolgozom aznap.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, szerintem te is szeretnéd ezt a könyvet. :) A didaktikussága más erényei miatt elnézhető neki.
      Loius Sacharról még nem is hallottam, majd utánanézek. :)
      Ó, sajnálom, sajnos az időpont nem tőlünk függ, de majd mesélek róla, milyen volt. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.