December havi könyvzsákmány

A posztot muszáj vagyok ezzel a mondattal indítani: nem, nem fosztottam ki egy könyvesboltot. :) Mert hogy az előző hónapok 5-5 darab beszerzése után a mostani hónap 22 darab szépséget hozott nekem. Igen, jól olvassátok, 22-őt. :D

Ebből mentségemre szóljon, hogy 12 karácsonyi ajándék volt, melyet barátoktól és a szüleimtől kaptam. A Hová tűntél, Bernadett Pupilla drága ajándéka, akivel a Guruban és a Frei kávézóban karácsonyoztunk, az Anne válaszúton a molyangyalkám választása volt. Az Anne karácsonyát Sister barátnőm adta nekem, amit már el is olvastam, cuki kis rózsaszín kötet. :) A döntés jogát Szilmariel barátnémtól kaptam, ráadásul dedikálva, a Tövisek császárát apukám választotta a könyves listámról :), a Szerelmes szélhámosok pedig AryGi meglepetése volt, abszolút nem számítottam rá.

Mindemellett van nekem egy ötös fogatom, akikkel a Molyon ismertük meg egymást, és akikkel lassan hagyománnyá válik, hogy karácsonyra megajándékozzuk egymást.Az Örök kaland, A Hold legsötétebb oldala, a Milyen is a boldogság?, a Seraphina és A Dűne azért járt nekem, mert jó kislány voltam, A boldog élet törvényei, amit én csak a tehenes könyvnek hívok, azért, mert azért nagyon jó nem voltam. :D Azért ezt leszámítva nagyon örülök mindennek. :)



Természetesen a december sem múlhatott el saját beszerzések nélkül. Susan Kaytől A fantomot még a Pupillás karácsonyozás alkalmával szereztem be egy használt ruha üzletben, 590 Ft-ért nem lehetettt otthagyni. :) Az Egész évben karácsony és a Drágám, tudatom veled.. Ulpius 2+1 akció keretében lett az enyém, a harmadik könyv pedig ajándék. A Tiszták még közös molyos rendelésből került most hozzám, az Első 21 novellát pedig maga a szerzős, Kelemen Zoltán juttatta el hozzám, köszönöm neki itt is!

És itt még nincs vége... A Végre szeretőket már nagyon régóta vártam, és végre megjelent és végre enyém lett! On Sai könyvei 34%-os akcióban voltak a Könyvmolyképző Kiadó webshopjában, és mivel a Calderon első részét szerettem, Beát pedig már évek óta ismerem és szeretem, nem hagyhattam ki. Végül A siló és A karácsonyi doboz a Lámpagyújtáson került beszerzésre, előbbi 100 Ft-ért, utóbbi ajándék volt a kiadótól.

Szóval nem panaszkodhatok, szép kis évzárás lett ez így. :) Nemsokára érkezik az évösszegző poszt, abban megtudhatjátok, összesen hány könyvet szereztem idén, és elolvasni mennyit is sikerült belőlük. Elárulhatom: a beszerzések még mindig vezetnek az olvasásokkal szemben. :)


Megjegyzések

  1. Helyre kis kupac.:)) A fantomot tényleg vétek lett volna otthagyni, nagyon jó kis olvasmány, nem nagyon lehet kapni, ennyi pénzért pedig majdnem ingyen volt.:)

    VálaszTörlés
  2. @Amadea: Megnyugtattál. :)
    @Pupilla: Igen, 22, én is alig akartam elhinni. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.