Novemberi beszerzések

A könyvkiadás malmai novemberben elkezdtek őrölni, és bár azt hittem, alig tudom majd visszafogni a beszerzéseimet, mégis sikerült. Inkább ajándékba vettem könyvet, mint magamnak, és ez szerintem így szép és jó. :)

A hónap rögtön egy cserével indult. Nagyon örültem, mikor megláttam, hogy valaki cserélne a Mitágó-erdőt, így rögtön le is csaptam rá, és bár zuhogó esőben, de sikerült megejteni a tranzakciót. :)

A hónap többi részében úgy alakult, hogy az Agave Kiadó kiadványai vándoroltak a polcomra. A háromból négy sorozatzáró rész, így semmiképp se szerettem volna kihagyni őket. Az Endymion felemelkedése eléggé elrettentett a méreteivel, még nem tudom, bevállalom-e a tömegközlekedésen való olvasást, vagy inkább a karácsonyi időszakra hagyom. A Zoe története bár csak Az utolsó gyarmat történetének egy más szempontból való újramesélése, mégis nagyon kíváncsi vagyok rá. A testbérlők - Leszámolásnak meg imádtam az első részét, és mivel ez a sorozat csak két részes, izgatottan várom, hogy is zárul Callie története.

A negyedik könyv pedig egy trilógia középső része, a Megtorlás. Alma Katsutól az első rész, a Halhatatlan egy igazán különleges hangulatú regény, remélem a folytatás megtartja a színvonalát.

Decemberre viszont nem ígérhetek mást, mint vért és könyveket. Na jó, előbbit nem, de utóbbiból biztos lesz dögivel. Egyrészt az ajándékba kapottak, másrészt nekem is fáj legalább 2 könyvre a fogam, de ki tudja, mennyi lesz végül az annyi. :)






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

Lois Lowry: Az emlékek őre

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.