Könyvstop, avagy a hörcsögnek is kell egy kis pihenő

Könyvstop. Minden könyvimádó legrettegettebb szava. Mert azt jelenti, nem lehet újabb drágaságokat megvenni, simogatni, kiélvezni, hogy most már a mi polcunkat díszítik. A rendelés bűnös öröme, és amikor megkapod az értesítést, hogy végre átveheted a zsákmányokat, simán felér egy orgazmussal.



De sajnos néha elszalad a (könyv)ló a könyvmollyal, és azt veszi észre, hogy már csak gyűjti és gyűjti be a könyveket, a polcok csak telnek, de alig halad a meglévő olvasmányokkal is. Valahogy úgy érzem, hogyha túl rövid idő alatt veszek túl sok könyvet, nem tudom igazán élvezni a beszerzésüket. Szó se róla, akkor is örülök nekik, de valahogy elvész a varázs. Ráadásul sajnos nem rendelkezem több kajmán-szigeteki bankszámlával, így kétszer is meg kell gondolni, mely könyveknek hagyom magam elcsábítani.

A Könyvfesztivál és egy borús hétfő úgy hozta, hogy rövid időn belül sikerült 9 regény gazdájává válnom,
ami egyrészt boldogsághormonok milliárdjaival tölt el, másrészt viszont heveny lelkifurdalásom támad, amint ránézek a rám váró könyvhalmokra, és a pénztárcám is jelzi, hogy nono, azért ebből nem kéne rendszert csinálni! (Pedig tudnék. :) )

Szóval most veszek egy nagy levegőt, tekintetemet a polcaimra vetem, és fogadalmat teszek. Április 30-án vettem utoljára könyvet (mennyivel jobban hangzik így, mint az, hogy tegnapelőtt :P), és a cél az, hogy a Könyvhétig vásárlásböjtöt tartsak. A recikönyv ez alól a kivételek, de mivel  mostanság úgy is jóval kevesebbet vállalok, ezért az nem lesz várhatóan olyan nagy várólistanövelő tényező. Cserélni nem tervezek mostanság, de még az is határesetként elfogadható.

Addig is marad a virtuális és való világban történő nyálcsorgatás. Mondjuk  az utóbbi időben keveset járok könyvesboltba, de sajnos vagy szerencsére az internet mindig kéznél van. Majd vigasztalom magam azzal, hogy a Könyvhéten viszont szabad rablás lesz, és a most el nem költött pénzt majd fordíthatom az akkor megjelenő könyvek beszerzésére. Egyelőre 6 könyv van a listámon, és még van bő egy hónap addig...

Kedves Olvasóim, kérlek titeket, szurkoljatok nekem, hogy a nagy elhatározást véghez tudjam vinni! :) Aki pedig kellően motivált vagy mazochista, az akár csatlakozhat is. :))

Megjegyzések

  1. Hajráhajrá!
    Annyira átérezni nem tudom, de szurkolok nagyon :)
    Nálam pont fordított a helyzet, kb sose veszek könyvet, van mondjuk egész sok, de most, hogy végre elköltöztem, szeretném értékes példányokkal gyarapítani a gyűjteményt! Úgyhogy majd én vásárolok helyetted, jó? :D

    VálaszTörlés
  2. @katacita: Rendben, megegyeztünk. :D

    VálaszTörlés
  3. Hajrá, Nita!:)
    Ejha, már hat? Kő kövön nem marad a Könyvhéten:))

    VálaszTörlés
  4. @Amadea: Köszi, drága. :*
    És még egy csomó kiadó megjelenéseit nem is tudom, szóval áááááááá. :D

    VálaszTörlés
  5. Hajrá!
    BTW: Díjat kaptál :)
    http://zakkantolvas.blogspot.hu/2013/05/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  6. Ezúton szeretnék átnyújtani egy rózsaszín csokrot(poszttól független, bocsi nem tudtam, hova kommentelni) lsd. a blogomon :)
    (eddig, hogy állsz a könyvstoppal? Én elbuktam :()

    VálaszTörlés
  7. @zakkant: Köszönöm. :))
    @Jeffi: Köszi. :) Én még kitartok, 10 napja tiszta vagyok. :D

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Díjat kaptál tőlem is! http://konyveskuckom.blogspot.hu/2013/05/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  9. Hihetetlenül aranyosak vagytok, köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  10. Elvonókúra? : D
    Sok sikert! Sajnos tudom, milyen érzés, bár bevallom, a helyzetbe eddig én még sosem önszántamból kerültem, hanem külső nyomás hatására, amikor folyton felháborodtak, hogy minek veszek új könyveket folyton, ha egyszer itthon is van még egy csomó, amit nem olvastam... De ők nem értik, milyen érzés félni attól, hogy egy adott pillanatban létfontosságú lenne lekapni a polcról egy olyan könyvet, ami nincs meg! : D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.