Májusi aranyat érő zárás

Ha annyi pénzem lenne, mint amennyi eső hullott ebben a hónapban, akkor már saját könyvtárszobám lenne. Na de pont ennyi elég is az időjárásról, nézzük a könyveket.

Beszerzések



Észre sem vettem, hogy ebben a hónapban 10 könyv is került hozzám, ezek csak így észrevétlenül bekúsztak. Mondjuk ebből kettő még a szülői házban van, a Micimackó és A világ legszebb mondái otthon került elő valahogy a pincénkből, én pedig természetesen megtartom őket. 
Tovább folytattam egyes írói életművek gyűjtését is, James Herriottól a Kutyák a rendelőmben 2-őt sikerült végre megtalálnom, így már csak két könyve hiányzik. Szabó Magdától pedig végre sikerül az Ókutat abban a kiadásban beszereznem, amiből gyűjtöm a könyveit. Már csak Az őz hiányzik, de sajnos azt még felbukkani sem láttam sehol.
Érkezett hozzám két előrendelés az Agave Könyvektől, A csütörtöki nyomozóklub és a Már megint a felfedezők, valamint a Fumaxtól A Fehér Lovag Átka képregény, aminek az első részét nagyon szerettem. 
Végül pedig én sem hagyhattam ki a Helikon Zsebkönyvek 2+1 akcióját, jött hozzám az 1984 és A dzsungel első és második könyve is.

Olvasások

Ebben a hónapban is elégedett voltam a tempómmal, összesen 5 könyvet fejeztem be, egy hatodikban pedig benne vagyok. Sikerült a végére érnem Bulgakovtól A Mester és Margaritának, de be kell valljam, engem nem nyűgözött le túlságosan, rettentően elvont és zavaros volt. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de nem is lesz életem könyve. Ezután Lucy Strange-től A kastély szelleme igazi felüdülés volt, hozza a szokásos színvonalat, még ha eléggé ki is számítható volt, de jól esett a lelkemnek. 
Végre sorra kerítettem a várólista-csökkentés keretében Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018-as első antológiáját, ami nem volt rossz, volt egy-két igazán kiemelkedő novella, csak fájóan kevés volt benne a sci-fi. Viszont ezek után igyekszem még idén behozni a lemaradásom a másik két antológiával. 
A hónap egyik legjobb, de legnehezebb olvasmánya lett José Saramagotól a Vakság. Kegyetlen disztópia, nyers, őszinte, de nagyon jól van megírva, és annyira el tudom képzelni, hogy pont ez történne, mint a regényben. Viszont itt sem ártott egy kis fellélegzés, erre pedig tökéletes volt Graham Moore-tól Az éjszaka fénye, amely a 19. század végi New Yorkban játszódik, és az áramháborút mutatja be, amiről én előtte nem is hallottam, így különösen érdekes volt erről olvasni. 
Most pedig még éppen benne vagyok Stuart Turton Evelyn Hardcastle 7 halála című regényében, amit így a feléhez közeledve egyre izgalmasabb és tegnap este is még azon agyaltam, miután letettem, hogy vajon hova fog kifutni a történet.

Sorozatok

Ebben a hónapban két új sorozatba kezdtünk bele. Az egyik David Attenborough-tól a Life in Colour, aminek már csak az utolsó részét kell megnéznünk. Hozza a szokás színvonalat, színes, érdekes, gyönyörű, igazi értelmes kikapcsolódás. A másik pedig az Árnyák és csont, ami körül óriási volt a hype. A történettől annyira nem vagyok egyelőre hanyattesve, viszont a látványvilága nagyon tetszik, biztosan végignézzük az évadot. 
A For All Mankindnek viszont egyelőre a végére értünk, és bár a második évad kicsit gyengébbre sikerült, mint az első, de nagyon hozzámnőttek a szereplők, és tényleg remélem, hogy 2022-ben jön a harmadik évad.

Milyen hónap volt a május?

Shalott kisasszony a Magyar Nemzeti Galériában


Bár inkább tűnt az idő áprilisinak, és eléggé hiányolom az igazi egy szál pólós időt, azért a május lelkileg, mindenileg nekem már könnyebb volt, mint az április. Megkaptam mindkét oltásom és végre újraindult az élet, többet tudok már barátokkal találkozni és olyan programokon részt venni, amin már rég nem. Eljutottam például a Nemzeti Galériába a preraffaelita kiállításra és voltam közel két év után a Budapest Parkban is. Egy napot kirándultam Szolnokon, ahol soha nem jártam előtte, de nagyon tetszett, valamint egy a hosszú hétvégét a Balatonnál töltöttem.

Sajnos a június ismét Könyvhét nélkül telik el, azért jó megjelenések így is lesznek, valamint Margó Fesztivál szabadtéren. Szép lassan elindulnak újra a könyvbemutatók is, és reméljük többé nem kell nélkülöznünk a könyves eseményeket. És ha minden igaz, végre lesz egy külföldi utam is, ami ha megvalósul, beszámolok róla majd a blogon.

A többiek májusa:
Amadea
Pupilla
Kata
Dóri 

Megjegyzések

  1. Szuper könyveket szereztél be - a Dzsungel könyve érkezik hozzám is, igaz egy másik kiadásba szerettem bele (a 2016-os Helikonos). Az új Lucy Strange nálam is májusi olvasmány volt, ohh és Graham Moore regényét is nagyon szerettem! Júniusban el fogom én is olvasni az Evelyn Hardcastle 7 halálát - Amadea és a te véleményed is megerősített :D
    Ill. nyárra beterveztem én is budapesti - galérianéző utat, kíváncsi vagyok erre a kiállításra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is gondolkodtam a régebbi kiadáson, de végül győzött a zsebkönyv. :) Az Evelyn egyre érdekesebb, hú, olyan fordulatok meg események vannak benne, még hasonlót se nagyon olvastam!
      Szerintem érdemes megnézni, nagyon szép festmények vannak és sok érdekességet meg lehet tudni.

      Törlés
  2. Örülök, hogy tetszik az Evelyn Hardcastle.:) A csütörtöki nyomozóklubra kíváncsi leszek, hogy fog tetszeni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom az Evelynt kb. semmihez se hasonlítani, amit eddig olvastam, jó ég, de különleges regény! Én is kíváncsi leszek, egy kellemes kis olvasmányt fogok várni tőle.

      Törlés
  3. Kerestem a tegnapi könyvkupacod, de rájöttem, hogy tegnap már nyár volt (valahol biztos:D).

    Az Evelyn Hardcastle-re engem is rábeszélt Amadea, ez valahogy a régi blogolós időkre emlékeztet, amikor kevésbé hype-olt könyvek futottak végig mindenkinél, és egymásnak ajánlgattuk a blogon. :)
    Uhh, a Vakságot rég olvastam, de annyira megterhelő volt, tudom, te is írtad valahol, hogy már álmodtál is vele, és nagyon megmaradt bennem, hogy olvasás közben én is álmodtam vele, és az sem volt valami kellemes. De szuper könyv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalábbis hivatalosan az volt. :D De igen, majd a júniusiban lesz benne az a kupac. :)

      Igen, bennem is ezt az érzés hozta fel és annyira jó!
      Volt vele rémálmom, igen, nagyon bele tud mászni az ember agyába. De egyetértek, nagyon jó könyv.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

Lois Lowry: Az emlékek őre

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.