Szeret, nem szeret - Könyvek és műfajok, amelyekből kiszerettem

Az ehavi Témázásban szerintem egy nagyon izgalmas kérdést boncolgatunk, nevezetesen azt, hogy milyen műfajokból és könyvekből szerettünk ki és miért. Mi az, ami már nem hoz lázba és mi az, amiért már nem rohanunk a könyvesboltba?

Szerintem teljesen természetesen, hogy változik az ízlésünk, és nem ugyanazt olvassuk 20 évesen vagy a harmincas éveinkben. Persze vannak, akik maradnak a jól bevált műfajoknál, és ezzel sincs baj, de én magamon látom, hogy mennyire más dolgokat olvasok most 32 évesen, mint ami még a húszas éveim elején lázban tartott.  Mondjuk pont ezért vannak is olyan könyveim, amik sok éve állnak a polcon, és sajnos az a sejtésem, hogyha mostanáig nem olvastam el őket, a többségük már nem is nagyon feküdne nekem.

De nézzük csak, miből is ábrándultam én ki!

Műfajok

Amikor elolvastam a témaválasztást, az első műfaj, ami azonnal beugrott, az az urban fantasy. Régen
zabáltam az olyan könyveket, mint az Anita Blake, a vámpírvadász, a Vámpírakadémia, True Blood és társaik. De szerintem az Alkonyat utána időszakban nagyon sokan ezeket olvastuk. Elég sokféle sorozatba belekezdtem akkoriban, amiből szinte egyiket sem olvastam végig - mondjuk van, ami még ma is megy, pedig ezeket a könyvet olyan 11-12 éve olvastam javarészt.

A másik műfaj az a YA könyvek világa. Nem mondom, hogy egy-egy ifjúsági könyvet nem olvasok el, de a Vörös Pöttyös korszakom már elmúlt, már a megjelenéseket sem követem, mert egyszerűen nem izgatnak fel. Néha egy-egy szép borító, ami szembejön Instagramon már majdnem elcsábít, de tudom, hogy valószínűleg csak csalódnék. Vannak persze kivételek, például Lucy Strange könyvei a tavalyi év nagy felfedezései voltak.

Egy időben az erotikus műfajjal is kacérkodtam, elolvastam a Szürkéből is két részt, J. R. Ward is részben ide sorolható, meg még pár író műveibe belekóstoltam, de ez a lufi nálam elég hamar kipukkadt. Egyszerűen nem tudnak ezek lekötni, és a legtöbb eléggé igénytelenül megírt fércmű, amelyben a gazdag és erőszakos férfira kéne csorgatnom a nyálam  - köszi, inkább nem.

Mikor még tini voltam, imádtam a romantikus könyveket. Az érdi könyvtárnak a gyerek-és ifjúsági, majd később a felnőtt részéről a barátnőmmel faltuk ezeket a regényeket, amelyek közül jópárnak a címére sem emlékszem már. Nem mondom, hogy nem olvasok most már egyáltalán romantikus könyveket, de csak egy-kettőt kb. egy évben. Most pont a Bridgerton családot tervezem folytatni, természetesen a sorozat hatására, valamint Sarah Addison Allen regényeit még szeretem, de mást már nem igazán olvasok.

Könyvek

Bár a műfajoknál már említettem az urban fantasy-t és a vámpírokat, van két sorozat, amit külön ki is emelnék.  Az egyik J. R. Ward, tőle a Fekete Tőr Testvériség nagy kedvencem volt,  viszont egy idő után elkezdte nyújtani az írónő a sztorit, mint a rétestésztát, és egyre nyálasabbak és kiszámíthatóbbak lettek a kötetek. Végül inkább el is adtam őket, amit egyáltalán nem bánok, az már nagyon nem az én világom.

A másik az Alkonyat, amit nem szégyellek, hogy nekem 20 évesen szerelem volt, a negyedik kötetet annyira nem tudtam megvárni magyarul, hogy angolul olvastam el. Viszont pár évre rá újraolvastam az első részt, és akkor már nagyon láttam a hibáit, azt, hogy mennyire nincs jól megírva. A kötetektől itt nem szabadultam meg, mert egyfajta nosztalgiával tekintek rájuk, de egy újabb újraolvasást már nem mernék megejteni, és a Midnight Sunon is nagyon gondolkodom, hogy egyáltalán elolvassam-e.

Őszinte leszek, más nem is nagyon jut eszembe. Ritkán olvasok újra, és olyankor is általában nem rizikózok, hanem olyan könyvet veszek elő, amiben szinte biztos vagyok, hogy ugyanúgy fog tetszeni, mint annak idején. Persze ilyenkor is mellé lehet nyúlni, de szerencsére nálam ez nem túl gyakran fordul elő.

Meséljetek, nektek mi az, amit nem olvastok már?

A többi Témázó:

Megjegyzések

  1. Pacsi a címadáshoz! :D :D
    Nekem ezek a vámpíros, meg pararománcos könyvsorozatok eléggé kimaradtak, de talán nem is baj. Anita Blake-et sem olvastam, és az urban fantasybe is viszonylag későn érkeztem meg Moning Feverével. :D
    Az alkonyatra emlékszem, hogy egyszer már majdnem rányomtam a rendelésre, ráadásul több kötetre, de aztán valami visszatartott, és később örültem, hogy nem kaparintottam meg őket. Az első filmet láttam, de nekem annyi bőven elég volt belőle. A vámpírok valahogy mindig taszítóak, nagyon kevés olyan vámpíros kötet van, ami tetszett - pl a True Blood első része, de azt se folytattam, elakadt a dolog. :O :)
    Jeaniene Frostot sem kedveltem.
    Az erotikus irodalmat, a Szürkével az élen már élből messzire kikerültem. :D
    Szerintem tök jó, ha végülis nem olyan sok minden jutott eszedbe ezeken kívül, ismered önmagad, meg a könyves ízlésed, tudod mi után nyúlj. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pacsi. :D
      Nem hagytál ki igazából semmit. :) Mondjuk az Alkonyatban az volt a jó, hogy lehetett mindenfele rajongani érte közösen, de elég hamar cikivé vált. :D
      A True Bloodból én vagy négy részt elolvastam, aztán abbahagytam és eladtam inkább.
      Frostból is pár részt olvastam és szintén eladás lett a vége.
      Azért vannak könyvek, amiket nem merek újraolvasni, jobb, ha megmaradnak a régi emlékek. :D

      Törlés
  2. A Bridgertonra én is kíváncsi lettem. :) Az első részt mindenképp tervezem elolvasni!

    Tök érdekes, hogy egy adott életszakaszunkban mennyi VP-t olvastunk, most meg már alig-alig. Én is szinte az összesen túladtam, egyedül az Időtlen szerelem trilógiát tartottam meg, mert azt viszont nagyon szerettem, és kedves emlékek fűznek hozzá. :) Kb. én is csak SAA-t követem figyelemmel, de mást nem igazán.

    Az viszont tök szuper, hogy nálad az újraolvasás egy megbízható, komfort élményt nyújt, és ritkán okoz csalódást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cuki kis romantikus könyvek, szerintem tetszeni fog. :)
      Igen, szerintem sokunknak volt VP-korszaka. Az Időtlen szerelem az tényleg nagyon cuki, azt én sem adtam el. :)
      Mondjuk meg is válogatom, mit olvasok újra.

      Törlés
  3. Hasonló ívet jártunk be - főleg az urban fantasy vonalom. Jelentem most olvasom a Midnight sunt és szuper nosztalgiázni vele, még ha látom is a hibáit (és azért valljuk be, túlírt 800+ oldal - tömény sorokkal).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen, figyelem a Midnight Sunk olvasásod. :) Még meglátom, felülök-e erre a vonatra, lehet megvárom, míg újranyit a könyvtár és lehet majd előjegyezni.

      Törlés
  4. A Bridgerton családot én is tervezem folytatni, nekem bejött az első rész (a hibái ellenére is). Szerencsére ha ilyen ütemben folytatódik a sorozat, akkor lesz még időm a könyvekre bőven :D

    VP-t én is olvastam, főleg vámpíros korszakomban (basszus erről nem is írtam a blogon :D) True Bloodot én is faltam, meg JRWardtól nekem is volt vagy 6 FTT része aztán olvasatlanul adtam el, mert az első sem jött át, és csomó ilyen sorozat volt. Erotikus könyvekből én is olvastam egy-kettőt, de hát annyira bénák voltak, hogy már nem is emlékszem rájuk :) A Twilight nekem újraolvasásra is hozta a szintet, de nyilván nem hibátlan, de a Midnight Sunt érdekes volt elolvasni, nekem bejött Edward szemszöge, volt egy-két újdonság is így a sztoriban úgyhogy én ajánlom, de nyilván nem fog olyan hatást kiváltani, mint anno.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kellemes kis cuki olvasmányok, sokat nem kell várni tőlük. :) Az első rész nekem is tetszett könyvben, a második is, a harmadik gyengébb kicsit, még a negyediket szeretném elolvasni, ami Penelopéról és Colinról szól, és azt dícsérik is.

      A vámíprkorszak is sokunknak megvolt. :D
      Igazából nem is várhatnám el, hogy ugyanolyan hatást váltson ki a Midnight Sun, 12 év telt el azóta, nem vagyok már ugyanaz, mint akkor. :) De lehet a nosztalgiavonatra felülök vele.

      Törlés
  5. Én a vámpíros korszaknak nagy részében csak megfigyelője voltam a blogokon, de tömény nosztalgia fog el engem is a True Blood, Anita Blake és a Fekete Tőr Testvériség könyvei láttán most :D én a vámpíroknál a Twilightban voltam csak benne, de szerintem sem kell ezt szégyellni, ahogy a VPs korszakot sem. Fiatalok voltunk, mást kerestünk a könyvekben akkor - és idővel azért kinőttük :D de a nosztalgiafaktor azért ott van sokunkban, és szerintem ez sem gond.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én egyáltalán nem szégyellem az olvasmányaimat, nincs mit rajtuk, akkoriban a többség ezt olvasta. :) Meg a könyvkiadásban is mindig vannak korszakok, hogy éppen mi a menő, a vámpírok előtt a Dan Brown-féle történelmi regények mentek nagyon.
      Igen, vannak könyvek, amiket ha nem is olvastunk, de tudjuk kötni egy korszakhoz, és instant nosztalgiát váltanak ki. :)

      Törlés
  6. Bridegrton most nálam is napirenden van, szeretem a műfajt, de a sorozatot is nézem, ami egy kicsit a szereplők miatt elviszi az olvasási élményt más irányba. A romantika műfaj kedvelése nálam is a könyvtárból hozott csemegékkel kezdődött, azóta sem fordítok hátat egy-egy romantikusnak, de már mérsékeltebben.
    Most, hogy belegondolok, az erotikus vonal nálam a Szürkével egyetemben teljesen kimaradt. Tetszett az összegzésed. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én az első három részt olvastam még pár éve, aztán annyira nem érdekelt a folytatás, de a sorozat most újra felkeltette az érdeklődésem. Szerintem néha jól esik az lelkünk rózsaszín felének egy kis romantika. :)
      Nem maradtál le semmiről. :D Köszönöm, örülök. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.