Novemberi zárás

A novemberrel együtt az egész őszt is le kell zárjam, hiszen most már hivatalosan is eljött a tél, és az időjárás is ennek megfelelően viselkedik végre. November 1-jén még simán teraszon ebédeltem, szóval még kaptunk egy kis időt abból az igazi szép őszből.


 


Ebben a hónapban nem estem túlzásba a beszerzés terén, csak két könyv vándorolt a magánkönyvtáramba. Stílusosan november 5-én jelent meg Alan Moore képregény, a V mint vérbosszú, aminek mivel imádom a filmváltozatát, az eredetijének is a polcomon a helye. A másik Robin Norwood Women Who Loves Too Much című írása, amelyet e-könyvben vettem meg az Amazonon. Nagyon érdekes pszichológiai esetek vannak benne, bár nem egyszerű angolul olvasni, de a magyar verziót nem ajánlották belőle, amit nem csodálok azután, hogy a 90-es évek elején jelent meg, és a szerzőt Robinról Robertre keresztelték át... 

Olvasások terén nem ez volt a legerősebb hónapom, viszont jó könyvek kerültek a kezembe. Befejeztem Brandon Hackettől a Xenót, ami az év egyik kedvenc sci-fije lett számomra. Kölcsönben járt nálam Mathias Énardtól a Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról, ami nagyon megfogott a hangulatával, elbeszélésmódjával. Amúgy is mióta Firenzében jártam, rajongok mindenért és mindenkiért, aki a reneszánsz Itáliához kötődik, így szívesen olvastam Michelangelóról is.
Szintén kölcsönkaptam Simon Mártontól a Rókák esküvőjét. Érdekes kötet volt, nem éreztem teljesen magaménak, de azért volt egy-két vers, ami betalált. Két könyv van most folyamatban nálam, a Women Who Loves Too Much, valamint Tittel Kingától a Mesélő Budapest, ami segít abban, hogy kicsit máshogy lássam a várost, ahol élek.

A november nagyon sűrű és izgalmas hónap volt. A csúcspontja a hónap eleji Tátrában tett 3 napos út
volt, aminek minden pillanatát imádtam, segített igazán feltöltődni, kikapcsolni. Idén ez volt az utolsó külföldi utam, és azt kell mondjam, méltó zárás volt. Elég sokat voltam moziban ebben a hónapban, a Bohém rapszódiát kétszer is láttam például. De természetesen nem maradt ki a Legendás állatok folytatása sem, aminek bár a sztorijába bele lehet kötni, nekem mégis jobban tetszett, mint az első rész. Életemben először pedig voltam egy medencés szülinapi buliban, ami még sokkal jobban sikerült, mint vártam volna.

És akkor elérkeztünk a decemberhez. Az első három hete már most látom, hogy nagyon sűrű lesz, de remélem karácsonyra sikerül kicsit lelassulnom, és tudom majd a maga teljességében élvezni az ünnepet. Karácsony alatt és a két ünnep között remélem olvasni is jut majd elég időm, és arra is, hogy találkozzak azokkal, akik fontosak számomra. Nyugalom és együttlét: én ezeket kérném idén karácsonyra.

A többiek novembere:

Heloise
Pupilla
Amadea
Dóri
Sister
Nikkincs

Megjegyzések

  1. Mindkét beszerzésed érdekesnek tűnik, a V-t biztos elolvasom amint hozzájutok. Decemberre hatékony időmenedzsmentet és a végére sok pihenést kívánok! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A V-t én lehet karácsonykor hazacipelem majd, és akkor olvasom. :)
      Köszi, remélem mindkettő bejön. :))

      Törlés
  2. Mi nyáron voltunk a Magas-Tátrában, engem is teljesen elvarázsolt. Képzelem, milyen szép lehetett őszi színekben :)

    Csodás decembert neked, sok szuper élménnyel és egy belassulós, meghitt karácsonnyal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én előtte 2014-ben voltam nyáron, akkor is szép volt, de az őszi arcát nehéz felülmúlni szerintem. :)
      Köszönöm, neked is hasonlókat. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.