Decemberi könyvtornyok
Mivel úgy gondolom, a következő két napban már nem fogok se könyvet kapni, se könyvet venni, ezért már most lezárom a decembert, hogy aztán az év végi zárást is meg tudjam még írni Nektek.
Sejtettem, hogy a december beszerzése terén nem lesz kispályás hónap, de azért a 19 könyv még engem is megdöbbentett. Ebből 16-ot kaptam ajándékba, 2 recenziós példány, egyhez pedig a Book a Sloth Club meglepetésdobozának köszönhetően jutottam hozzá.
A képről lemaradt a Csók New Yorkban, de így is csak két toronyba tudtam elrendezni a könyveket |
Ha nem gond, egyenként most nem írnám le a beszerzett könyvet, a mellékelt könyvtoronyokban láthatjátok, miket is kaptam. Ami reci volt, az Dennis Lehane-től az Egymásba veszve és Dan Simmons-tól az Olümposz, a meglepetésdobozban pedig a Csók New Yorkban című regény lapult, amit karácsonykor el is olvastam, olyan kis egynek elmegy történet. Amúgy teljesen ledöbbentem, mennyi mindennel ajándékoztak meg a barátaim, és sokaktól még mindenféle apróságokat is kaptam. Ezek nem is azért esnek jól, mert húúú, mennyi minden, hanem azért, mert tudom, hogy szeretetből adták nekem ezeket, és ez mindennél jobban esik nekem.
Olvasások terén elég jól haladtam ebben a hónapban, bár versesköteteket olvastam, azok csúsztak jól. Tegnap pedig beszabadultam életemben először a Központi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos gyermekkönyvtár részére, és ott is elolvastam egy huzamban hét mesekönyvet. Őszinte leszek, csak egy-kettő tetszett, jópárnál csak vakartam a fejem, bár tény és való, hogy nem én vagyok a célközönség.
A mesékkel együtt 14 könyvet olvastam el a hónapban, amit kiemelnék, az J. R. R. Tolkientől a Karácsonyi levelek, amely csodálatos kivitelű és baromira irigylem a Tolkien gyerekeket, hogy ilyen apukájuk volt. A másik kedvenc egy képregény, a Blacksad lett, amelynek bár a sztorija nagyon egyszerű, sablonos noir, de veszettül jól van megrajzolva és baromi ötletes a világa.
A mesékkel együtt 14 könyvet olvastam el a hónapban, amit kiemelnék, az J. R. R. Tolkientől a Karácsonyi levelek, amely csodálatos kivitelű és baromira irigylem a Tolkien gyerekeket, hogy ilyen apukájuk volt. A másik kedvenc egy képregény, a Blacksad lett, amelynek bár a sztorija nagyon egyszerű, sablonos noir, de veszettül jól van megrajzolva és baromi ötletes a világa.
Ami magát a december hónapot illeti, ami a legnagyobb kihatással volt rám, arról itt a blog keretein belül nem szeretnék írni, csak annyit, hogy embert próbáló időszak van mögöttem. De szerencsére akadtam pozitív dolgok, voltam többször karácsony vásárban, karácsonyoztunk barátokkal, végre láttam az Erkelben a Traviatát és A diótörőt, megnéztük a Star Wars nyolcadik részét, voltam egy napot Győrben és még egy fergeteges 2Cellos koncerten is részt vettem. Azért valamennyi pihenés is jutott a karácsony alatt meg a két ünnep között, most még vár rám szerencsére pár jó nagy alvás. :)
Nem írtam róla külön bejegyzést, de most először rendeltem könyves meglepetésdobozt. Én alapvetően elégedett voltam a Book a Sloth Club csomagjával, viszont sajnos egyértelmű, hogy nem az én korosztályomat célozzák meg vele. Nagyon remélem, hogy egyszer lesz majd olyan csomag is, ami felnőtt könyvet fog tartalmazni, és akkor lehet egy-két alkalommal be fogok fizetni rá, de addig maradok a sima könyvvásárlásnál.
A jövő évi tervekről majd egy külön bejegyzésben szólok, annyit írok most csak, hogy januárra alapvetően az a tervem, hogy az idén beszerzett könyveket fogyasszam, és hogy végre visszataláljak a regényolvasáshoz, hiszen jobbnál jobb könyvek várják a polcon, hogy sorra kerülhessenek. Igazából egy nyugis, pihenős januárt tervezek, amikor remélem sikerül feltöltekeznem a következő év kihívásaira.
A többiek ezt találták a fa alatt:
Nikkincs
Amadea
Dóri
Pupilla
Sister
Heloise
A többiek ezt találták a fa alatt:
Nikkincs
Amadea
Dóri
Pupilla
Sister
Heloise
Nagyon irigylésre méltó könyvtornyaid lettek, Nita! :) Szépséges könyvek, remélem szeretni is fogod őket. A Blacksadet egyszer megnézegettem Könyvhéten azt hiszem, nagyon tetszettek a rajzai, valamikor lehet, hogy én is elolvasom. A mesekönyv olvasás abszolút terápiás tud lenni, én is bedaráltam párat november-decemberben. Persze néha bele lehet futni furákba, amiket tényleg nem nekünk írtak. :)
VálaszTörlésÓ, a Karácsonyi levelek is tényleg csodás lehet, azt is szeretném valamikor megismerni én is. :)
Sok kitartást neked az új évre, és remélem hogy sokkal jobb dolgok következnek!!
Köszi, én is remélem, hogy sok jó olvasmányélmény lesz köztük. :)
TörlésÉrdemes elolvasni, amúgy elég hamar el is lehet, attól függ, mennyit gyönyörködsz a rajzokban. :) Igen, a mesekönyvolvasás jó, lehet máskor én is bevetem majd.
A Karácsonyi leveleket abszolút ajánlani tudom, és nem csak karácsonykor, bármikor megmelengeti szerintem a lelket. :)
Köszönöm Pupi, neked is hasonlókat kívánok! :*
Azta, mennyi könyv! Wow! :) Az Artemist most olvasom, nekem nagyon tetszik :)) Bár most a karácsony miatt kicsit félreraktam, aztán meg jött a HP olvasás, de majd hamarosan most már megint folytatom. A Caraval viszont... őőőő.. kíváncsi vagyok, hogy fog majd tetszeni.
VálaszTörlésSajnálom, hogy embert próbáló volt ez a hónap számodra :( - szívből kívánom, hogy ezután minden rendeződjön, és jöjjenek a jó dolgok. Kitartást, Nita! És jó pihenést januárra meg erre a pár napra :)
Örülök, hogy tetszik az Artemis. :) Igen, tudom, hogy a Caravalt te nagyon nem szeretted. Igazából azt apukám választotta magától, szóval nekem így ha nem is annyira lesz szívcsücsök, de mégis tudom, hogy akitől kaptam, jót akart vele.
TörlésKöszönöm, sajnos még a napokban is történnek rossz dolgok, de igyekszem átvészelni őket. Boldog új évet kívánok mindkettőnknek!
Nekem is vannak amúgy ilyen könyveim, hogy inkább azért értékek számomra, akitől kaptam anno, nem magáért a beltartalomért. De attól még ezek ugyanúgy értékesek. Meg ki tudja, amúgy simán lehet, hogy tetszeni fog majd neked a Caraval egyébként! :)
TörlésBoldogságosabb új évet neked is, és tényleg kitartást! <3
Igen, ezt jól írtad. :) Meglátjuk, az esélyt megkapja. :)
TörlésKöszönöm szépen! <3
19? Jövőre nem is "kell" magadnak vásárolni.:))
VálaszTörlésNem nagyon. :D Bár bevallom, azért van, amit már most tudok, hogy megveszek jövőre. ;)
Törlés