A januári nemlétező beszerzések

Akárcsak 2015-ben, 2017-ben is egy nullás hónappal kezdem az évet, azaz nem szereztem be és nem is kaptam könyvet.

Nem mondom, hogy nem csábított semmi, de hagytam érlelődni, mi is az, amire most igazán vágyok. A héten le is adtam egy rendelést, de azt már csak februárban fogom átvenni. Emellett előrendeltem Neil Gaimantől az Északi mitológiát, amire a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul is.

Az olvasással egészen jól haladtam. Befejeztem Elizabeth Gilberttől a Big Magic-et, ami nem mondom, hogy meg fogja változtatni az életem, de egy-két gondolata velem marad és minden művészi ambícióval bíró embernek ajánlanám az olvasását.

Aztán jöttek a várólista-csökkentő könyvek. Nem terveztem, hogy ez a hónap ezekről fog szólni, de aztán sorban kívántam rá a listán szereplő könyvekre. Először a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot olvastam, ami egy itthon töltött hétvége kellemes társa lett, megállapítottam, hogy még mindig szeretem a levélregényeket. Aztán jött Gaimantől a Sosehol, amivel eleinte nehezen barátkoztam meg, de utána szerencsére jóban lettünk. Végül még mindig folyamatban van Virginia Woolftól a Mrs. Dalloway, ami egy remek könyv, de elég nehezen haladok most vele, a héten nem is nagyon erőltettem inkább az olvasását. Lehet kis pihentetés után fogok visszatérni hozzá, de semmiképp sem szeretném félbehagyni.

Saját kép a Picadilly Circus-ről

Egyébként érdekesség a három várólista-csökkentő könyvben, hogy mindhárom részben vagy egészben Londonban játszódik. Egyáltalán nem volt ez tudatos a részemről, hogy ilyen regényeket olvassak, viszont nagyon jó érzés a szavakon keresztül visszarepülni ebbe a városba, és rácsodálkozni a helyszíneknél, hogy: "Jé, hiszen én itt jártam!". Van egy kis 2017-es könyvjelzőnaptáram is, ami szintén Londonos, ezt úgy fogom használni, hogy mindig kiszedem az aktuális hónapot és legalább egy olvasmányomban benne lesz.

Mondjátok, csak én éreztem nagyon hosszúnak ezt a januárt? Ez az elhúzódó hideg teljesen kikészített, alig várom, hogy 0 fok fölött legyen a hőmérséklet. Amúgy programok terén ne lehet panaszom, amit kiemelnék, az az Óz, a csodák csodája a Vígszínházban, amin mi nagyon jól szórakoztunk, valamint a Kaliforniai álom, amivel kapcsolatban voltak fenntartásaim, de kellemesen csalódtam, és már rongyosra hallgattam a zenéjét.

A február szerencsére már sokkal rövidebb, hosszabbodnak a nappalok, és minden héten lesz valami, amit érdemes lesz várni. A könyvkiadás is be fog indulni, jönnek az izgalmasabbnál izgalmasabb megjelenések, és egyszer csak eljön még a tavasz is. Addig meg még élvezni kell a forralt borozást és agyonhordani az új kedvenc csizmámat.

kép forrása





Megjegyzések

  1. Éljenek a nullás hónapok!:) És elolvastál 3 VCs-t, ez szuper!
    A Krumplihéjpite nagyon kis cuki könyv, régen olvastam, de jó emlékeim vannak róla. A Mrs. Dalloway eléggé mélyvíz (nekem legalábbis az volt), legközelebb Az éveket fogom Woolftól olvasni, állítólag az lightosabb.
    Vicces, hogy azt várjuk, legalább nulla fok legyen.:) Én se bírom már a hideget, meg a téli cuccokat is unom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam neked is az volt. :) Már csak abban reménykedem, hogy a VCS lendület meg is marad.

      A Mrs. Dalloway nem gondoltam, hogy ennyire mélyvíz lesz. Na majd elolvasom róla a véleményed. :)
      Hát a mai időjárás után nem csoda, ha a pokolba kívánjuk a telet. :P Megértelek, én se bírom már, hogy minden nap három réteget aggassak magamra.

      Törlés
  2. Ügyes vagy, hogy lenyomtál 3 vcs-t! :) Mrs. Dalloway - ahhoz kitartást, ami könnyed az talán a Flush, meg az Orlandó ;)
    Legyen tavasz!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Szerintem legközelebb valami kevésbé fajsúlyosat választok tőle.
      Legyen!!

      Törlés
    2. A Flush nagyon cuki, kiskutyaszemszög (cocker spániel).:)

      Törlés
  3. Hohó, mindenki jókislány volt januárban! Gratu a 3 vcs-hez, nálam is hasonló a lendület, meg most a könyvek is jók.
    Krumplihéjpite - imádom, nemrég újráztam és most meg is könnyeztem. :) Úgy olvasnék még hasonlóakat, de csak a Skye ugrik be, azon már túl vagyok.
    Mindjárt itt a tavasz, kettőt pislogsz (bár lehet, az hosszabb pislantás lesz) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A január nem csábít annyira vásárlásra ezek szerint. :) Örülök, ha lendület is van, meg élvezed is a könyveket.
      Én is majdnem meghatódtam. :) Most nekem se rémlik hasonló.
      Oké, bőszen pislogok. :D

      Törlés
  4. Wow, 3 vcs nálad is, nem semmi, ügyes vagy! :))
    A Krumplihéjpite nekem idén vcs-s, talán emlékszel még, hogy együtt vettük, 999 volt akkor. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hátha idén sikerül teljesíteni. :)
      Igen, emlékszem, és képzeld, Sister mesélte, hogy most nem lehet kapni, szóval jó vétel volt. :)) És remélem neked is tetszeni fog!

      Törlés
  5. Mindenki jókislány volt, csak én nem :D
    Bár az vigasztal, hogy azóta beindult pl. nálad is a könyvvásárlási gépezet. :)
    A január szerintem is borzasztó hosszú volt, undorító ez a hónap úgy általában. Most úgy érzem, sose lesz vége ennek a télnek.
    Egy kis Londonozás sosem árt, imádom az itt játszódó könyveket, legközelebb szerintem a Föld alatti suttogásokat fogom majd elővenni. Az biztos, hogy van néhány város, ami nagyon jól áll a regényeknek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj, legalább volt, akinél láthattunk könyveket is. :D
      Igen, azért a teljes önmegtartóztatás nem megy. :)
      Ez a tél elég kegyetlen volt, remélem ezután nagyon kellemes tavaszunk lesz.
      Tetszik ez a mondat, hogy "van néhány város, ami nagyon jól áll a regényeknek", egyetértek. :) A Föld alatti suttogások még rám is vár.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.