A szeptember

Mindig elkeseredek, mikor vége a nyárnak. Nekem az ősz a borús időt és az esőt jelentette, mióta az eszemet tudom. Idén viszont szerencsére a szeptember csodás volt, mind időjárás, mind egyéb szempontból.



Könyvbeszerzés terén nagyon jó kislány voltam, csak két vágyott könyv jött velem haza. A Föld alatti suttogásokat nem kérdés, hogy be kellett szereznem London után, Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016 pedig kötelező beszerzés volt nekem, ha már mindkét műfaj  kedves a számomra.

Olvasások terén még mindig maradt nálam a nyári pangás, két könyvet fejeztem csak be, de azok legalább igazán jók voltak. Szerb Antal Utas és holdvilága teljesen magával ragadott, pont jókor akadt a kezembe. Gerald Durrelltől A piknik és egyéb kalamajkákat nyaralós könyvnek szántam, aztán végül a nyaralás alatt egy sort sem olvastam belőle, itthon kerítettem végül rá sort, és nem bántam meg, nagyon jó kis novellák vannak benne. 
Elkezdtem még Böszörményi Gyulától A Rudnay-gyilkosságokat, de érdekes módon míg a Leányrablás Budapestent pár nap alatt befaltam, ez a könyv valahogy nem csúszik annyira, kicsit unom. Azért októberben szeretném befejezni. Cormoran Strike harmadik kalandját, a Gonosz pályát is olvasom, szerencsére azzal jóban vagyunk.

Amúgy a szeptember megint nagyon zsizsegősre sikeredett. Azt a pár napot leszámítva, amikor beteg voltam, szinte folyamatosan mentem valahova. Voltam két koncerten is, a Halott Pénzt és az Anna and the Barbies-t is a Budapest Parkban hallottam, és mindkettő nagyon nagy élmény volt. Maradtam utánuk még kicsit bulizni is, ami nagyon hiányzott már. Krimivacsorán is voltam életemben először, ami más volt, mint amire számítottam, de egy jó estét köszönhetek neki. Apukám 60. szülinapját egy nagyon kellemes, tavacskával is rendelkező étteremben ünnepeltük. Ezen kívül volt még egy baráti találka a bloggerlányokkal, amikor mindenféle jó kis csajos dolgot csináltunk.

A hónap fő eseménye pedig a horvátországi utazásom volt. Kétszer egy hetet még régebben eltöltöttem a tengerparton, de az Isztriai-félsziget eddig kimaradt. 4 napot voltam csak, de ezalatt 9 város láttam, és annyi szépséget, hogy még talán mostanra is alig fogtam fel. Olyan tájakon jártam, olyan városkákat fedezhettem fel! Életem egyik legsűrűbb utazása volt, de abszolúte megérte. Végre újra fürödtem a tengerben, és beleszerettem Rovinj városába, oda biztosan visszatérek még. A hónap legvégére még wellness-ezni is sikerült eljutni Ráckevére, szóval egy szavam nem lehet erre a hónapra.

És még alig fogtam fel, hogy elkezdődött a szeptember, de már is itt van az október. Izgalmas hónapnak nézek megint elébe, lesz itt házibuli, elkezdek zumbázni, megyek pszichológiai előadásra, érkezik Magyarországra Dan Wells és Yann Tiersen, előbbivel dedikáltatok, utóbbinak koncertjére megyek. Szeretnék eljutni moziba és kiállításokra is, és az utazás sem marad el: most Aradra megyünk egy baráti társasággal. Azért remélem ezek mellett most már tényleg sikerül kicsit belehúznom az olvasásba is: szerencsére a Gonosz pálya most nagyon csúszik. Szóval még a végén lehet, hogy megszeretem az őszt is? :)

Egy barátnőm küldte nekem, de én kérek elnézést



Megjegyzések

  1. Ó, Rovinj! Tényleg csudaszépséges város, én tini koromban voltam ott először, és totálisan beleszerettem - később muszáj is volt visszatérnem oda, mert úgy éreztem, látnom kell még :)Másodjára még csodásabb volt :)
    Hasonlóan zsizsegős, pozitívságokkal teli októbert kívánok neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nem csak én vagyok oda érte. :) Remélem már jövő nyáron összejön a visszatérés.
      Köszönöm, neked is szép októbert! :)

      Törlés
  2. De jó ez az utolsó kép! :D :D
    Jó kis aktív hónapod volt megint, szinte hihetetlen, hogy ennyi minden fért bele. :) Rovinj valóban gyönyörű! :)
    És csak két beszerzés, az nem sok. :)
    Hú, a Gonosz pálya nekem meg most érkezett meg! De még előbb A selyemhernyó jön. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is zseniális! :D
      Néha mikor nézem a naptáram, én is elcsodálkozom, hogy jé, mennyi mindent csináltam!
      Októberben már most két beszerzésnél tartok. :D
      Remélem mindkettőt szeretni fogod. ;)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.