Pages

Augusztusi könyvtermés

2016. szeptember 1., csütörtök

Szóval itt vagyunk, újra szeptembert mutat a naptár. Furcsa, mert úgy érzem, mintha csak most lett volna június eleje, amikor már nagyban nézegettem a naptárt, mikor is megyek már Londonba, vagy mikor lesz egy jó kis szabadtéri koncert. Nem mondom, hogy ősszel megáll az élet, mert közel sem, de szép lassan rövidülnek a nappalok. De most még inkább beszéljünk az augusztusról!



Az augusztus megint szép könyvtermést hozott, nagyrészt annak köszönhetően, hogy a legtöbb barátommal ekkor ünnepeltük a szülinapomat. Venni csak egy Isztria útikönyvet vettem, emellett Benyák Zoltán írótól kaptam egy dedikált példány A nagy illúzió című legutóbbi regényéből, minden más ajándék volt.
Először megtartottuk az ötös fogattal az immár hagyományosnak számító, Amadeával közös szülinapi bulinkat, ami nálunk tortából, sörből, szóviccekből és persze rengeteg könyvből és némi körömlakkból áll össze. Itt lett enyém a Nagyrészt halott, a Más dalok, a Törékeny holmik és Az Égett-hegyi könyvtár. Mindegyik nagyon érdekel, remélem idén sikerül még rájuk sort keríteni.
Ezután Lilla barátnőm lepett meg a Túszok a tárgyalóasztalnál című non fictionnel, ami a konfliktuskezelésről szól és a fülszövege alapján nagyon érdekesnek tűnik.
Végül pedig az ötös fogat egy részével és a vidéki molyok társaságában tartottunk még egy társaspartival egybekötött szülinapozást. Mivel Amadeának lelkiismeret-furdalása volt, hogy a Könyvhéten picit leöntötte két könyvemet meggysörrel (szerintem semmi bajuk nem lett, csak kicsit színesebbek lettek), ezért kaptam tőle még egy könyvet, a Novecentót, amit egy este alatt el is olvastam és szerencsére nagyon szerettem. Került még hozzám egy Napok romjai és A Rudnay-gyilkosságok, valamint Erika galád módon még egy Dél-Afrika útikönyvvel is meglepett. Bár egyelőre nincs tervben ez az ország, de ki tudja, mit hoz az élet, amúgy meg egy nagyon igényes National Geographic kiadványról van szó.

Bárcsak azt mondhatnám, az olvasással is olyan jól haladok, mint a beszerezésekkel, de azért ez nincs így. Azért többet sikerült olvasni, mint a múlt hónapban, köszönhetően annak, hogy újrázok a Harry Potter kötetekkel, és az első három résszel már végeztem is. Emellett befejeztem Baráth Katitól az Arkangyal éjjelt, ami egy piszkosul erős könyv volt, valamint belekezdtem A Rudnay-gyilkosságokba.

Mindemellett igyekeztem kihasználni a nyár utolsó hónapjának minden egyes percét, szerintem
A balatonfüredi kikötő
sikerült is. Minden hétvégére adódott valami program, és a hétköznapok sem teltek unalmasan. Voltam Tatán, Balatonon és Győrben is egy napot, valamint végre sikerült kilátogatni a Szigetre is, amiről nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz, és fontolgatom, hogy jövőre több napon is kilátogatok. Eljutottam továbbá végre a Savaria Karneválra is, egy egész hétvégét töltöttem Szombathelyen és rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, ráadásul még Theodorával is sikerült találkozni. Voltam Szabó Balázs Bandája és Spencer&Hill koncerten is, utóbbin első alkalommal, de biztos nem utoljára.
Egyébként azt kell, hogy mondjam, hogy bár olvasás terén gyatrán állok, ez volt életem egyik legmozgalmasabb és legszebb nyara, tele új élményekkel, tájakkal. Olyan percekkel lettem gazdagabb, amikre évek múlva is szívesen emlékezem vissza.

És hát itt van az ősz, itt van újra. Igazából a szeptember-októbert még kedvelni szoktam, mikor még élvezhetjük a vénasszonyok nyarát, mikor még azért zöld a természet, nincsenek nagy fagyok és a nap is süt még. Ráadásul szeptemberben még el is szökök kicsit a nyárba, ugyanis pár napot Horvátországban fogok tölteni. A tenger az én egyik nagy szerelmem, alig várom, hogy újra láthassam. Emellett vár még rám több koncert is, egy krimivacsora és bloggertalálka is. 
A könyvkiadók is szép lassan magukhoz térnek, egyre több megjelenést jelentenek be, én pedig bevallom, kezdem várni, hogy bespájzolhassak néhány új szépséget. Hátha szép lassan az olvasási tempóm is visszaáll a megszokottra. 


8 megjegyzés:

  1. Én nagyon sajnálom, hogy vége a nyárnak (tegnap sötétben kellett már hazabicikliznem edzésről, szörnyen lehangoló), de bízom benne, hogy egy ilyen csodás nyár után csak egy csodás ősz meg tél jöhet!
    A belvárosi teraszonücsörgések azért nagyon fognak hiányozni...
    A találkozónkat meg nagyon várom!
    Olvasás tekintetében lepacsizhatunk, de majd ráérünk a könyvekkel foglalkozni, amikor nem lesz ennyi program. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, a korai sötétedést én sem bírom, brrr. Én is remélem, bár a tél nem igazán a barátom, főleg a január-februárt nehezen bírom, de majd akkor olvasok sok jót. :)
      Ó, azok nekem is, mondjuk a forralt bort meg várom már. :)
      Én is, én is!
      Ez az, majd csak lelassulunk, és akkor lesz helye a könyveknek is.

      Törlés
  2. Jó kis mozgalmas nyarad volt! :) És ne is mondd, én is most gondolkodtam el azon, hogy jaj június van, mi is lesz a nyáron... kettőt pislogtunk és vége. :D Bár én még úgy érzem nyár van - az idő is jó, és még világos van. A sötétet én is utálom, talán még jobban, mint a hideg időt... A január borzasztó, és mindig nagyon hosszú... :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem unatkoztam, az biztos. :) És egyelőre az ősz is elég izgalmasnak tűnik.
      Igen, amúgy még én sem érzem, hogy ősz lenne, remélem még egy darabig nem is fogom. :)
      Én azt nem szeretem, hogyha már kilépek a melóhelyről és sötét van... Én is szeretnék téli álmot aludni, mint a medvék. :D

      Törlés
  3. Szuper nyarad volt Nita, én mindig csak kapkodtam a fejem a sok programod olvasásakor. De Lányok, nekem a 4 óra hosszáig tartó after partynk volt a nyár egyik legemlékezetesebb pillanata :)
    Jó sok könyvet hozott ez a hónap, de hát a szülinapot kellően meg kell ünnepelni.
    Szerintem ne sirassuk a nyarat, lesz mit várni jövőre is, meg szervezni lehet már most jó kis dolgokat rá. Legalábbis minden évszakhoz így próbálok hozzáállni, bár az ősz nekem a szívem csücske. Oké, január - tudjátok, ő az év hétfője - nekem sem nagy barátom, de azon is túl leszünk egy hónap alatt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként a vonatbuli nekem is emlékezetes marad, az biztos. :)
      Igen, meg hát egyesek nem hagyják, hogy ne legyen idén elegendő könyvbeszerzésem. :)
      Igen, meg tényleg ez egy annyira jó nyár volt, hogy még jó ideig fogok az emlékéből töltekezni, jó rá visszagondolni. :)
      Majd feldobjuk egymásnak a telet is, lehet járni kávézni meg forralt borozni. :)

      Törlés
  4. Nagyon klassz, mozgalmas nyarad volt! Kívánom, hogy az őszöd is legalább ilyen szép legyen és emlékezetes :)
    Jó tengerezést Horvátországban! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, egyelőre jók az előjelek. :)
      Jaj, nagyon várom már, hogy ott legyek. :)

      Törlés

Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS