2016. augusztus 14., vasárnap

A város, amit egyszer mindenkinek látni kéne: London

Pont ma egy hónapja annak, hogy valóra vált egy nagy álmom: 2016. július 14. és 18. között öt csodás napot töltöttem el Londonban, a városban, amely a bakancslistám elején szerepelt.

Az utunk eleinte nem kezdődött biztatóan, ugyanis csütörtök reggel hatalmas vihar volt, és a repülőnk
vagy egy fél óráig nem is szállt fel az időjárás miatt. Mire viszont Londonba értünk, nagyjából kitisztult az ég, és olyan szerencsénk volt, hogy az öt nap alatt egyszer sem esett, és szinte végig csodás időnk volt. Egyébként én most először hagytam el a kontinenst, most először voltam szigetországban, ami főleg a repülőről nézve volt nagyon érdekes és felfoghatatlan látvány. Európát még nem sikerült elhagyni, na de majd egyszer annak is eljön az ideje.

A legelső dolog, amit láttunk Londonban, az a Liverpool Station és környéke, a csodás Ledenhall Market és lesétáltunk természetesen a Towerig és a Tower Bridge-ig. Amikor megláttam az utóbbit, akkor értettem meg talán igazán, hogy igen, tényleg itt vagyok Londonban! Még egy kicsit meg is könnyeztem a látványt, hiszen évek óta vágytam ide, és alig akartam elhinni, hogy ez valóra vált. Egyébként szerencsére a híd élőben is csodálatos, a szombati napon fel is mentünk rá, én egyszerűen képtelen voltam betelni a látványával.
Ami még nagy benyomást tett rám, azok a felhőkarcolók, mert én most láttam először ilyen építményeket. Lenyűgözött, hogy mennyire magasak, főleg persze a The Shard, ami szinte felfoghatatlan, hogy 300 méter magas és ember építette. Szombaton a lábához is eljutottunk, így teljesen valójában is megcsodálhattam.

Az öt napból hármat két útitársammal töltöttem. Rengeteg mindent láttunk is csináltunk együtt, többek között bementünk a Towerbe, ahol láttuk a koronázási ékszereket; felmentünk a Tower Bridge-re, hogy aztán az üvegpadlón át láthassuk magunk alatt a Temzét; bementünk a híres-neves Madame Tussaud-ba; felültünk a London Eyre, ahol minden bátorságomat összeszedve egyszer még kimentem a fülke széléig, hogy megcsodálhassam az alattam elterülő Londont; elmentünk a Westminster Abbey-be, ahol többek között Newton és Darwin sírját is láttuk, és még rengeteg más mindent is.

De volt két nap, amit javarészt egyedül töltöttem. Soha nem volt még ilyenben részem, pláne nem külföldön, egy teljesen idegen városban. És azt kell mondjam, hogy csodás élmény volt! Persze én is úgy szeretek alapvetően utazni, ha van velem valaki, akivel együtt lehet rácsodálkozni az új dolgokra, akivel meg lehet osztani az élményeket. De egy egészen más élmény egyedül csatangolni és felfedezni. Olyankor persze magadra vagy utalva, de Londonban például elképesztően segítőkészek és kedvesek az emberek, minden jól ki van táblázva, és a magammal vitt útikönyv térképe is rengeteget segített.
Amikor egyedül vagy, nem kell igazodni senkihez, te magad döntöd el, mikor és mit nézel meg. Dönthetsz úgy, hogy a Regent's Parkban reggelizel, majd a British Museum előtt ebédelsz meg, hogy a Hyde-parkban csak a fele tavat sétálod körbe, mert már leszakad a lábad, hogy a Primarkban felpróbálod még a Game of Thrones-os pólót is. Persze egy megfelelő társsal is meg tudod mindezt tenni, de akkor is megvan a varázsa az egyedül kóborlásnak. Ráadásul utána milyen jól esik találkozni az útitársaddal és elmesélni azt a sok mindent, amit láttál!






Egyébként mindig benne van az emberben a félelem, hogy ha valamire ennyire vágysz, akkor amikor valóra válik, csalódást fog okozni. Hogy a Big Ben nem is annyira lesz szép, vagy hogy mindenhol túl sok ember lesz, és ez elveszi a kedved, vagy hogy az egyedül lévő napokon el fogsz keveredni. Nekem ezek a félelmek mind megvoltak az utazás előtt, de hál istennek egyik sem vált be. A Big Ben és az egész Parlament egyszerűen lenyűgöző, nem tudtam betelni vele, a tömeg nem volt vészes, egyedül az Oxford Streeten érzed azt, hogy te jesszus atyám, de az is túlélhető, egyedül pedig sokkal jobban boldogultam, mint vártam. 
London nem hogy csalódást okozott volna, hanem életem egyik legklasszabb utazása volt. Annyira színes és pörgő ez a város, hogy alig akarja elhinni az ember. A régi és a modern csodálatosan ötvöződik benne, az emberek rettentően kedvesek, udvariasak, a boltokban nem érzed úgy magad, mintha még neked kéne hálásnak lenned, hogy vásárolhatsz. A baloldali közlekedés egyszerre vicces és félelmetes, a híres piros buszokon való utazást pedig nem lehet megunni. A metróhálózat hatalmas és nem tudom hány nap lenne, amíg az ember végigutazik az összes vonalon. Ráadásul sok állomás díszítve is van, és bár néha az ember össze tud kicsit kavarodni, azért elég jól ki van írva minden és végül eltalálsz oda, ahova szeretnél.

Természetesen irodalmi vonatkozása is van dögivel a városnak. Láttam a King's Cross-on a 9 és 3/4-dik vágányt, ami nekem picit csalódás volt, de legalább elmondhatom, hogy jártam a pályaudvaron. Voltam a Westminster Abbey-nek azon a részén, amely a Harry Potterben a Roxfort udvarát és kerengőjét "játssza". Ez utóbbiban ráadásul megtalálható többek között a Bronte-nővérek és Jane Austen sírja is, az ő portréikat pedig meg lehet tekinteni a National Portait Gallery-ben. Bárhol Shakespeare szoborra bukkanhatsz, és ott van persze a Globe Theatre, amit én végül sajnos csak távolról láttam. A Primarkban nagyon klassz Harry Potteres és Trónok harcás pólókra bukkantam, a Waterstones könyvesboltnak meg még a kisebbik üzlete is teljesen lenyűgözött és alig tudtam eldönteni, mely könyvek térjenek velem haza.

Minden utazás más, minden utazás egy külön élmény. Mindegyik után valami más változik meg bennünk és más érzéseket, képeket hagy maga után. London után még inkább feltámadt az a vágyam, hogy minél többet lássak Európából és a világból. Erre az öt napra sikerült egy kicsit más világba betekintenem, ahonnan azt mondhatnám, hogy nagyon sokat tanulhatnánk. El tudjátok képzelni Budapesten azt, ami a Trafalgar Square-en van, hogy a zöld jelzés a gyalogosok lámpáján a különböző típusú párok jeleit mutassa? Vagyis együtt a férfi-női, a férfi-férfi, a női-női, valamint az LMBTQ jelét. Londonban láthatsz rózsaszín tütüben tüntető férfit, egymást átölve sétáló női párt, papot, akinek gyermeke hordozókendőben van a mellkasára kötve. A Hyde-parkban nem csak a fűben ejtőző családokat, barátokat, párokat láthatsz, hanem például táncoló görkorisokat.






Már most tudom, hogy vissza kell még térnem ebbe a városba, mert engem teljesen elvarázsolt. Sok mindent láttam, de közel sem mindent, és alig várom, hogy még több mindent felfedezhessek, még többet lássak belőle, még inkább magamba szívjam a hangulatát. Ezt hívják szerelemnek, nem?

8 megjegyzés:

  1. Ó, London nekem is egy régóta áhított álomváros :) Nagyon örülök, hogy eljutottál ide, abszolút átjön a beszámolódból, hogy mekkora szerelem lett. :) Jaj, a 9 és 3/4 vágány!! És Jane Austen <3 (na, nem mintha annyira sírhely látogatós lennék, de oda valamiért nagyon el szeretnék jutni.)
    A Waterstones tényleg annyira szuperséges - én Amszterdamban voltam egyben, és ah... nagyon nyálcsorgatós volt!
    Én már össze is állítottam a megnézni valók listáját - már több hónapja írogatom :D , remélem egyszer meg is valósíthatom.
    De visszatérve: szuperséges beszámoló volt, nagyon szép fotókkal. Kívánom, hogy még visszatérj ide sokszor :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jane Austennél az a jó, hogy az ő sírja a Westminster Abbey-ben van, ami amúgy is kötelező látnivaló. :)
      Én nem mentem el az ötemeletes Waterstones-ba, legközelebb az lesz a cél. :) Amszterdamban is biztos klassz lehetett, az a város is a listámon van. :)
      Remélem neked is sikerül eljutnod egyszer, abszolút megéri elmenni. :)
      Köszönöm, úgy legyen. :)

      Törlés
  2. Jaj Nita, olyan jó volt olvasni ezt :) Nagyon jó dolog az szerintem, amikor egy álom valóra válik, pláne úgy, hogy nem csalódás, hanem még nagyobb rajongás lesz a vége! Szuper hely lehet London, hihetetlen, amikor eddig az internetről, tévéből látott helyeket, épületeket te magad élőben nézheted meg. Remélem, sokszor vissza tudsz majd még menni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most már szerencsére párszor megtapasztaltam, milyen jó, ha egy ilyen álom valóra válik. :)
      Én is remélem, bár addig is jó pár másik város meg kellene nézni, de Londonba mindenképp visszalátogatok. :)

      Törlés
  3. Engem is teljesen elvarázsolt tavaly London! És én is úgy érzem, hogy ezt a várost egyszer nem elég meglátogatni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem kevesen vannak, akik tudnak ellenállni neki. :)

      Törlés
  4. Jaj, most nagyon megjött a kedvem Angliához!
    London meg szerintem végtelen számú rejtett bugyorral rendelkezik, nem tudom, hányszor kéne elmenni oda, hogy mindet megtalálja az ember.
    Emlékszem, amikor kb. 3-adszor voltam Angliában és Londonban is több időt eltöltöttünk, ugyanez tűnt fel nekem is, hogy az emberek mennyivel szabadabban élnek itt. (Meg Európa nyugati felén úgy általában). Ha itthon kifeküdnék egy parkba, mondjuk Győrben, szerintem minimum homelessnek néznének, ha el nem zavarnának. A sokszínűségben igazából senkinek nem tűnik fel, ha neked épp lila a hajad, és senki nem fog megszólni érte. Nyilván ott sincs kolbászból a kerítés, de ezt nagyon irigylem tőlük.
    Tök jó beszámoló lett, élmény volt olvasni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én most brit fan láttam, bármi Angliát látok, heves sóhajtozás tör rám. :)
      Szerintem akik ott élnek, még azok sem képesek teljesen megismerni. :)
      Pont ezt irigylem, amit te is írsz, annyit lehetne ebből tanulni.
      Köszi, örülök, ha jól sikerült. :)

      Törlés

Pages - Menu