Madarat tolláról, könyvet borítójáról?

Sokszor, sok helyen beszélgettünk már a könyvszeretőkkel a borítók témájáról. Szerintem ez az, ami mindig is aktuális lesz, és ami mindig is vita tárgyát fogja képezni az olvasók között.

Kezdjük egy vallomással: nekem igenis számít egy könyv borítója. Hogyne számítana, mikor elsőként azt látom meg, és rögtön ki is alakul ez alapján egy benyomásom. Egy szép vagy különleges borító rögtön felhívja magára a figyelmem, és kíváncsivá tesz, hogy vajon a beltartalom is olyan jó-e, mint a külső.
Szeretem azokat a kiadókat, akik igenis adnak a borítóra, időt és pénzt nem sajnálva próbálják megtalálni a megfelelőt, ami passzol a történethez. Nálam ebben a prímet most már az Agave Könyvek viszi, akiknél olyan 90%-ban elégedett szoktam lenni. Ráadásul ők az olvasói visszajelzésekre is figyelnek, a legutóbbi Anita Blake kötetnek például a sok negatív visszajelzés miatt módosítottak a borítóján.

Az Armada borítótervei, az utolsó lett a végleges verzió
Persze én azok közé tartozom, aki nem áll meg a borítónál. Sajnos nem egyszer, nem kétszer jártam úgy régebben, hogy elcsábított egy csinos borító, aztán óriási pofáraesés lett a vége. Ezért most már alaposabban utánajárok annak, miről is szól az adott könyv, vajon a külsején kívül más is tetszene-e. Részben fülszöveget olvasok, de most már inkább a hozzám hasonló ízlésű ismerősök véleményére adok.

És mi a helyzet a ronda, igénytelen vagy egyszerűen jellegtelen borítókkal? Nekem ezek eléggé el tudják venni a kedvem egyes regényektől, de itt inkább azokról van szó, amelyekről mondjuk előzetesen nem hallottam vagy nem ismerem egyáltalán a szerzőjüket. Ha van egy olyan könyv, amiről mondjuk már olvastam korábban, és végre megjelenik magyarul, akkor akár újságpapírban is megjelenhet, akkor is meg fogom venni. Viszont ha egy olyan műfajról vagy történetről van szó, amiben bizonytalan vagyok, hogy nekem való-e, ha egy baromira hozzá nem illő borítóval jelenik meg, az rendesen el tudja venni a kedvem az olvasástól.

Bár maga a könyv nem volt rossz, a borítón a mai napig nem tudok napirendre térni

Úgy látom, itthon mind a kiadók, mind az olvasók elég vegyesen állnak ehhez a témához. Igazából engem az zavar, ha azt látom, hogy a kiadó meg sem próbált igényes borítóval előállni. Ha amúgy egy nagyon kidolgozott megjelenésről van szó, csak mondjuk az én ízlésemmel nem passzol, azt sokkal jobban el tudom fogadni, mint amikor egyértelmű, hogy teljes igénytelenséggel állunk szemben. Megértem, hogy nem minden kiadónak van arra pénze, hogy hiper-szuper, csili-vili borítókat terveztessen, de azért ma már az internet sok lehetőséget kínál ezen a téren is, ráadásul néha a kevesebb több ezen a téren is.

Azt látom, hogy főleg azoknak az olvasónak, akik nem olvasnak túl sokat, csak ritkán vásárolnak
könyveket, igen is fontos, hogy egy borító szép és/vagy figyelemfelkeltő legyen. A Molyon is gyakran találkozom olyan véleményekkel, hogy "ennek nem szép a borítója, inkább el sem olvasom a fülszövegét". Ez már szerintem annak a tipikus esete, amikor átesünk a ló túloldalára. Ahogy egy embert is hiba lenne csak és kizárólag a külsejéről megítélni, úgy egy könyvet sem lehet.

Persze van olyan, amikor a külső egyértelműen utal a belbecsre, és egy szuper borító mögött tényleg egy remek regény bújik meg vagy egy borzasztó borító pocsék könyvet takar. Vannak olyan tipikus elemek, amiket például ha meglátok, részemről rögtön viszketést kapok, és tudom, hogy menekülni kell, mert ez nem az én olvasmányom lesz. Mostanában ezek főleg az egy négyzetcentiméterre eső magas számú meztelen testfelület/virág/csipke, vagy pedig a paintban megszerkesztett és a kilencvenes évekre jellemző tipóval bíró csodás alkotások.

Mostanában kezdem el jobban felfedezni a képregények világát, ahol viszont egyáltalán nem mindegy, milyen rajzokkal találkozik az ember. Hogy két példát mondjak a közelmúltból, a Batman Hush mindhárom része számomra képileg is ötcsillagos volt, ezzel szemben Neil Gaiman Farkasok a falban című gyerekkönyve, vagy nem is tudom, minek nevezzem, eléggé nagy csalódás volt a számomra túl szögletes rajzokkal. Felnőttként sem voltam lenyűgözve tőlük, gyerekként meg szerintem kimondottan taszítóak lehetnek ezek a rajzok.

Helló szépségem, megtudhatnám a becses műfaját?
Mivel úgy fest, a könyvpiacon évről-évre nagyobb és nagyobb lesz a választék, az olvasóknak pedig mindinkább meg kell gondolniuk, mely könyvekre adnak ki pénzt és melyekre nem, egyre inkább rá fognak kényszerülni véleményem szerint a kiadók, hogy ne vegyék félvállon a borítók kérdését (meg a marketingét, de erről a témáról egy könálló bejegyzést lehetne írni). Én részemről továbbra is azt mondom, ne csak borító alapján válogassunk, de azért nagyon reménykedem benne, hogy egyre több igényes alkotást láthatunk majd a hazai könyvpiacon.

És akkor várom a ti véleményeteket: számít nektek a borító? Volt már olyan könyv, amit csak amiatt vásároltatok vagy éppen nem vettetek meg?




Megjegyzések

  1. Számít, számít bizony! Én sem szeretem tagadni, mert nyilvánvalóan fontos az a vizuális élmény, amit kívülről nyújt a könyv, és fontos, hogy összhangban legyen a borító és a tartalom is, és persze ne legyen rémes tipográfia vagy harsány, ordító stílustalanság. :)
    Tóth Krisztina Hazaviszlek, jó? című könyve valami borzalom a számomra, sose fogom megvenni, azzal az ocsmány disznófejjel... Szóval igen, taszított már el a borító a könyvtől, és bizony az ellenkezője is igaz, csábított már magához csupán a szépsége, a harmóniája valaminek... és meg is vettem, csak ez alapján.
    Ó, mit látnak szemeim, a Midnight Witch :D Gr-en ilyeneket találtam rá, hogy historical fiction, romance, meg mágikus realizmus. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az összhang tényleg fontos. :)
      Ó, igen, az tényleg nem az a borító, amit szívesen nézeget az ember..
      Na ezt a könyvet tényleg már csak a borítója miatt is szemügyre vettem, a címkék is jól hangzanak. :)

      Törlés
  2. Kell az igényes, szép, figyelemfelkeltő borító.

    Tudod mit olvasnék még tőled?
    A könyv marketingjéről, ahogy írtad is.
    Mennyire szereted a túl sok reklámot?
    Mi az, amit nagyon ne!
    Milyen formában reklámozzuk?...És hasonlók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, köszi a kérdéseket, átgondolom őket. :)

      Törlés
  3. Szerintem a legtöbbünknek számít a borító, nem emlékszem, hogy lett-e olyan könyv, amit emiatt nem olvastam el, de volt amit nem szívesen nézegettem inkább olvastam, de volt több olyan aminél olvasás előtt elmerültem a borítóban (pl. Moskát Anita regényeinél, a GABO SFF könyveit ezért is szeretem, mert mindegyik művészi).
    Amúgy azon szoktam kiakadni, hogy mikor amerikai-angol oldalakon böngészek, hogy a szebbnél szebb borítók mind arra csábítanak, hogy olvassam el a könyvet. Még ha valami tucatsztorit rejtenek is, ahh olyan szépek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Horgonyhely borítójába én is szerelmes lettem. :)
      Igen, a külföldi borítók veszélyesek. :D

      Törlés
    2. A Horgonyhelybe szerintem az egész magyar könyvmolytársadalom szerelmes :D :D

      Törlés
    3. Szerintem még annak is megakad rajta a szeme, aki amúgy nem rajong annyira a könyvekért. :)

      Törlés
  4. Számít hát! :) Emlékszem, amikor még kis hazánkban alig lehetett normális borítójú könyveket kapni - legalábbis a saját ízlésemnek megfelelőt. Kb 5 éve érzem azt, hogy oké, valami alakul, és most már tényleg szuper alkotások készülnek :) Néha azért fogom a fejem, hogy nee ezt a betűtípust miért és ezt a képet ki hagyta jóvá? :D
    Én még egy fokkal rosszabb vagyok, nem csak hogy az érdeklődésemet kelti fel egy szép borító, de a külcsín képes befolyásolni a könyvhöz való viszonyomat, a véleményemet. Egy szép köntösben tálalt középszerű regényt jobban fogok értékelni, mint egy semmilyen/csúnya borítósat. Felszínesnek tűnhet a dolog, de rettentően vizuális típus vagyok, így olvasás közben tök nem mindegy nekem, hogy mit tartok a kezemben. A könyv hat legalább három érzékszervemre, emellett nem tudok elmenni. :)
    A borító engem tehát nem csak a vásárlás / kiválasztás során befolyásol, hanem később is, de a könyv további külső tulajdonságai és érdekesek, pl. a sorköz, a lapok színe, a betűtípus... ezeket nem tudatosan figyelem, de hatnak rám.

    Ami engem viszolygásra késztet, azok az emberi arcok a borítón. Egyrészt idegesít, hogy ott néz valaki, másrészt ne mondják meg nekem, hogy hogy néznek ki a szereplők. :D Van olyan könyv, nem is egy, amihez emiatt nem jött meg a kedvem. De szerintem én vagyok a helikopter ebből a szempontból. :)

    Ez az Armada borító meg csodálatos (nekem mondjuk mind a 6 tetszik, tök jó a színvilág), alig várom, hogy a kezemben tarthassam, előrendeltem már. :)

    Amúgy én is szívesen olvasnék a könyv marketingről, mármint hogy mit gondolsz róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 5 éve tényleg kevés volt a szép borító, ma már sokkal jobban állunk ezen a téren

      Tényleg, erre még nem is gondoltam, mennyire fontos lehet minden részlet egy vizuális típusú embernek. Szerintem ahogy leírtad, abszolút nem felszínes a dolog, mások meg a nyelvtani hibákra háklisak.

      Jé, ez tök érdekes, hogy nem tetszenek az emberi arcok. :) Nekem az nem szokott tetszeni, ha teljesen csak az tölti be a borítót.

      Nekem is tetszik mind a hat, nálam is elő van rendelve. ;)

      Még egy szavazat a marketinges poszt mellett, jegyeztem. ;)

      Törlés
    2. Katacitával vagyok, sokat számít, tényleg, mert az egész élményt fogja befolyásolni, némileg tudatalatt is, ha szeretsz ránézni a könyvre, ugyanakkor, nálam néha fordítva is működik: egy semmilyen borítójú, vagy nem annyira tetsző külsejű könyv, ha nagyon jó, akkor szinte rákényszerít, hogy megszeressem a külsejét. És hát tudjuk még mi a fontos... hogy tényleg papírkönyv-e... nagyon számít, hogy a tokodat látod-e az olvasóhoz, amikor becsukod és kinyitod újra és újra a regényt, vagy a szerző-cím-borító triumvirátust.

      Még egy vonás a marketing témához! :)

      Törlés
    3. Nagyon jól írod, tényleg ezek számítanak.
      Rendben, szerintem novemberben megírom. :)

      Törlés
  5. Számít és volt mindegyikre példa már jó sok. Azaz vettem már meg könyvet a szép borítója miatt (oké, nem CSAK miatta, mert azért a fülszöveg alapján a történet is érdekelt) és volt olyan könyv (pl. Szingli fejvadász), amit sokáig a borítója miatt kerültem el. Akárhogy nézzük ez az első, ami odavonz minket egy könyvhöz. Számomra az egyik legklasszabb kiadó (igényességre és a gyönyörű kivitelre értem) a Park lett. Pl. emlékszem, hogy a Nyarak könyvét alig mertem kézbe venni olyan szép volt, és még belül is tartogatott meglepetéseket.
    Amúgy tök vicces Nita, hogy pont erről írsz. Szep-től elkezdtem egy képzést, ami a könyvekhez kapcsolódik és szakdogát is kell írni tavasszal, én meg pont a borítókról szeretnék, legalábbis az egyik ötletem ez. Úgyhogy számíthattok rá, hogy majd interjú keretében megkereslek titeket a témában ha tényleg ezt választom :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, engem meg a Go go girl nyomoz borítója taszít, túl neon nekem, pedig lehet jót szórakoznék rajta. :) Úgy látszik azért többségben vagyunk azok, akiknek számít a borító.
      Tényleg, a Park is remek borítókat csinál! A Nyarak könyve tényleg csodás. :)
      Ó, majd erről a képzésről mesélhetnél. :) Ezek szerint ráéreztem a témára, az interjúnak meg állok elébe. :))

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.