Robert Galbraith: Kakukkszó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy J. K. Rowling, aki világhíres lett a Harry Potter könyvekkel. De ő úgy gondolta, nem éri be ennyivel, és más műfajban is kipróbálja magát. Megszületett az Átmeneti üresedés, amely vegyes kritikákat kapott, hisz ez nem Harry Potter! Persze nem csak ezért, de szerintem ez is vastagon benne vana dologban.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Robert Galbraith. Elég furcsa név, kiejteni sem könnyű. Szóval ez a Robert megírta ezt a Kakukkszó című könyvet. Eljutott valamennyi emberhez a híre, úgy tudni, ők elég pozitív kritikákat is fogalmaztak meg róla. Valószínűleg megtalálta volna a célközönsége egy részét magától is, de ezt már sose tudjuk meg.

Ugyanis egyszer volt, hol nem volt, volt egy ügyvéd, aki kiszivárogtatta, hogy Robert nem más, mint J. K. Rowling. És persze a könyv rohamosan el kezdett fogyni, és akik olvasták, lehet ők is más szemmel néznek már rá. Rowling persze perelt, mert ő nem akarta, hogy lelepleződjön írói álneve. Hogy ez valójában így van-e, vagy csak egy ügyes marketingfogást láthattunk, talán sose tudhatjuk meg. Mindenesetre én hálás vagyok az ügyvéd úrnak, nélküle valószínűleg sohasem olvastam volna a Kakukkszót. Kár lett volna.

Akik a moly.hu-n is követnek, láthatták, hogy a regény olvasás közben több karc írására is ihletett,
A Canary Wharf, London híres bevásárló-negyede
leginkább a helyszínekről, amelyek megjelennek a könyvben. Nem sok mű éri nálam el azt, hogy ennyire lelkesen kutassak vele kapcsolatosan. A Kakukkszónak sikerült. A hangulata nagyon megfogott, ahogy London csillogó részei mellett megismerhettük a város egy másik arcát, a szegénység, a nélkülözés, a "ki tudja, holnap mit fogok enni" arcát. Mert persze, London a világ egyik legnépszerűbb fővárosa, tódulnak a turisták, meg a nagybetűs Nyugat része, de ez nem jelenti azt, hogy ott is mindenki gazdag és boldog. Csak róluk sokkal többet hallani, mint a szegényekről, akiknek meg kell húzniuk magukat, ha nem akarnak a város szégyenfoltjai lenni.

A regény elég behatóan foglalkozik a gazdagok és szépek talmi csillogással teli világával. Rowling írásán látszik, hogy nagyon jól ismeri ezt a közeget, szereplői hitelesek, tényleg el tudom képzelni, hogy a modellek és más vagyonos emberek úgy viselkednek, ahogy a könyvben. Természetesen nem lehet csak őket egyetemes gonoszként kikiáltani, a szegények között is vannak kapzsi, a pénzért bármit megtevő emberek. De az is biztos, hogy ők irigységet generálnak azzal, hogy fitogtatják gazdagságukat, hogy minden egyes netes és egyéb felületre felkerül róluk, mennyire is szép és jó az életük. A szegények pedig csak azt látják, hogy míg ők kuporgatnak, addig másnak az a legnagyobb dilemmája, hogy a legújabb Gucci vagy Chanel blézert vegye meg inkább. A hallott szupermodell, Lula Landry sorsán keresztül persze megláthatjuk, hogy a pénz nem minden. Sokat jelent persze, hiszen könnyebb teli hassal szépnek látni az életet, de nem vezet automatikusan a boldogsághoz.

Természetesen nem mehetek el szó nélkül a regény fő alakja, Cormoran Strike mellett. Az egyik legérdekesebb nyomozófigura ő, akivel krimiirodalmi kirándulásaim során találkoztam. Nagydarab, tüskés, félelmetes ember, akit viszont nem lehet nem sajnálni. Persze ha az ember találkozna vele, sose vallaná be neki, mennyire szánja őt, mert a végén még pár foggal kevesebbel térne haza. Nagyon alaposan kidolgozta Rowling a karakterét, fel van építve az egész háttértörténete, a családjától kezdve a menyasszonyán át odáig, miért is vált magánnyomozóvá. Bár az elején ódzkodtam tőle, a történet végére igazán megszerettem Cormorant, mert bár tényleg nem egy kedves ember, megvan az oka rá, miért úgy viselkedik, ahogy. És ha nincs is vajból a szíve, és nem nevezhető makulátlannak, mégis szimpatikus az, ahogy mindenáron az igazságot igyekszik megtalálni.

Ami még nagy pozitívuma a regénynek, hogy a mellékszereplők is remekül ki vannak dolgozva, az egymáshoz való viszonyuk, a motivációk, a cselekedeteik mind logikusak és érthetőek. A sofőr, aki színész szeretne lenni; a hajléktalan lány, aki szép ruhákra vágyik; a drogos színész, akinek mindegy, csak legyen mivel kábítania magát; a gazdag férjüket szipolyozó nők, akiket megkülönböztetni is nehéz egymástól; a meleg tervező, aki persze neurotikusabb már nem is lehetne: mind-mind feltűnnek a színen, hogy jól megkavarják az amúgy is rejtélyes halálesetet. Szerettem róluk olvasni, mert Rowling teljes valójukban ábrázolja őket, lemosva a több kiló alapozót róluk, ami elfedi a valóságot.

A külföldi kiadások borítói
Persze a Kakukkszó sem hibátlan regény. Amivel már több helyen is találkoztam, és sajnos egyet kell értsek, hogy maga a nyomozási szál nem a legjobb, a tettes kilétére szinte esélytelen, hogy az olvasó rájöjjön. Amúgy is érezhető, hogy az egész bűntény csak egy vászon, amire az írónő megfestheti azt a közeget, amelyet be kíván mutatni számunkra. Azért én reménykedem benne, hogy a folytatásban a krimi rész is kidolgozottabb lesz.

Nem bántam meg, hogy hallgattam azokra, aki ajánlották a Kakukkszót, ugyanis az év egyik legjobb olvasmánya eddig számomra, még ha nem is tudok neki öt, csak négy és fél csillagot adni. Ezek után remélem, hamarosan olvashatom majd az Átmeneti üresedést, és tovább ismerkedhetem majd azzal, milyen is, amikor J. K. Rowling felnőtteknek ír.

Megjegyzések

  1. A "legérdekesebb nyomozófigurát" legédesebbnek olvastam... :D Hiába, imádom a kellemesen arrogáns pasikat. :)
    A nyomozási szál szerintem jól sikerült, mármint amíg a nyomozás zajlott, de a vége tényleg tök hülyeség lett, én amúgy sejtettem, hogy ki lesz a hunyó, de pont a túlkombinálós énem miatt, aki egyébként nem szereti a túlkombinálást :) (ezért is tetszik annyira a True Detective, mert nincs agyoncsavarozva).

    Jók voltak amúgy a Londonos karcaid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nem tudom, nekem Cormoran nem az esetem, de azért szimpatikus figura. :)
      Nekem kicsit túlnyújtott volt, meg zavart, hogy sok infót nem tudtunk, amit Cormoran tudott. Én nem sejtettem, jól megkavart Rowling. :)

      Köszönöm, örülök, hogy tetszettek. :)

      Törlés
    2. Ó, érdekes olvasni, hogy pont az zavart, amit Cormoran megtartott magának, én épp emiatt szerettem annyira a krimi részét. Nem tudom, olvastál-e Raymond Chandlertől, az ő nyomozója is pont ilyen, mint Cormoran, mindig csak a sztori végén mondja el, mikre jött rá a nyomozás során, szóval nekem pont emiatt tetszett annyira ez a fajta viselkedés. Mondjuk ennek ellenére sem jöttem rá, hogy ki a gyilkos :D

      Egyébként szerintem a Kakukkszó sokkal jobb, mint az Átmeneti üresedés, úgyhogy kíváncsi leszek, te mit mondasz rá. :) Nekem az nagyon laposnak tűnt cselekményileg.

      Törlés
    3. Ezek szerint ez személyiségfüggő, ki mit szeret jobban a nyomozásban. :) Raymond Chandlert még nem olvastam, már többször belefutottam, de az igazság az, hogy a kriminek csak egy kis részébe kóstoltam eddig bele. :)

      Én is kíváncsi leszek, mert kb. nem hallottam még a könyvről két egyforma véleményt. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.