Pages

Óvodás lett a Könyvgalaxis + nyereményjáték

2012. március 30., péntek


Valamiért az maradt meg bennem, hogy a blogom szülinapja áprilisban van. Ehhez képest rá kellett eszmélnem, hogy 2009. március 27-én írtam az első bejegyzésemet, még a freeblog keretein belül. Szóval most már akár óvodába is mehetne a blogom. :)
Hihetetlen, milyen hamar eltelt ez a három év, és mennyi jót hozott az életembe. A blogolásnak köszönhetően új embereket ismertem meg, meggyőződhettem arról, hogy vannak nagyon korrekt és segítőkész kiadók, és sokkal jobban elgondolkodom az olvasmányaimon annak köszönhetően, hogy hosszabban írok róluk. Teljesen magába szippantott ezen idő alatt a könyvek világa, és nem is szeretnék kiszabadulni innen. :)

Köszönöm mindenkinek, aki olvas, kommentel, aki hírét viszi a blogomnak, remélem a továbbiakban is úgy fogjátok érezni, érdemes a blogomat olvasni, figyelemmel követni. Most pedig térjünk rá az ünneplésre! Amely pedig úgy fog történni, hogy én ajándékozlak meg titeket. :)
Az alul látható kérdőívet kell csak kitöltenetek, és máris megadtátok magatoknak az esélyt, hogy megnyerjétek Richelle Meadtől A szukkubusz dalát az Agave Kiadó jóvoltából. Itt is szeretném megköszönni az Agave Kiadónak az együttműködést, akik velem mindig nagyon rendesek voltak, ezért nem lehetek elég hálás lenni nekik.
A játék határideje április 14. éjfél. A nyertest a random.org segítségével fogom kiválasztani, szóval érdemes Fortunához elrebegni néhány imát. :)

15 megjegyzés:

  1. Szia!

    Köszönöm a lehetőséget! Kitöltöttem a kérdőívet.

    Üdv: Jean :)

    VálaszTörlés
  2. sok-sok boldogságot :) grat a három évhez!:)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok, Nituska [ha utálod, nem hívlak így:], még sok postokban gazdag évet kívánok!

    VálaszTörlés
  4. Boldog blogszülinapot, és még sok-sok jó könyvet kívánok! Köszönet a játéklehetőségért :-)

    VálaszTörlés
  5. Boldog blogszülinapot! (A játékra idén nem jelentkezem, nem veszek el a lehetőséget mástól, tavaly nekem volt szerencsém :))))

    VálaszTörlés
  6. Boldog blogszülinapot, Nita! :-)
    Még rengeteg szuperjó könyvélményt kívánok neked, és sok-sok posztot :-)

    VálaszTörlés
  7. @Jean: Nagyon szívesen. :)
    @katacita: Köszönöm. :)
    @Amadea: Köszi drága, és te szinte bárhogy szólíthatsz. :*
    @PaAn: Én köszönöm. :)
    @Dóra W: Köszi, és nyugodtan jelentkezhetsz ám, senkitől nem veszel el semmit. :)
    @Heloise: Nagyon köszönöm, drága. :)

    VálaszTörlés
  8. Boldog blogszülinapot és itt az új "kuckódban" is sok - sok bejegyzést kívánok! :))

    VálaszTörlés
  9. Boldog blogszülinapot!
    Kitöltöttem:-)

    VálaszTörlés
  10. Gratula a 3 évhez!
    (Se Moly widget, se Moly kedvencelő?! :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      (Lusta voltam még betenni, nemsokára meglesz, csak jussak el odáig. :P)

      Törlés

Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS