2016. április 30., szombat

Áprilisi beszerzések

Most, hogy már az év több, mint a negyedén túlvagyunk, talán kijelenthetem, hogy egyre jobban haladok a tudatos könyvvásárlóvá válás útján. Persze ez most furcsán hangozhat úgy, hogy ebben a hónapban 10 könyvet szereztem be, de hát mégiscsak Könyvfesztivál volt, és szinte mindegyik zsákmány olyan volt, aminek előre beterveztem a beszerzését.

A pénteki nap zsákmányai


A Könyvfesztiválon kívül csak egy könyvet szereztem, a Tizenegyes állomást, amit már el is olvastam, nemsokára érkezik majd blogbejegyzés róla. A Könyvfesztivál péntekjén pedig már szabadjára is engedtem a könyvrozsomák énemet, nyolc könyv jött velem haza, köztük szép vaskos példányok is. Elsőként a Torzókat és a Rengeteget zsákmányoltam be, aztán az Európa standnál jött velem Az üzenet és Az eltemetett óriás. A Fumax standnak rendszeres látogatója voltam a hétvége alatt, onnan A hazug kulcsa, a Seveneves és végül recenziósként a Modern románc jött velem haza.
Szombaton és vasárnap pedig jött egy-egy impulzusvásárlás. A Geopen standjánál a vásárláshoz S.-es szatyor járt, így egy régóta vágyott könyvet, a Ne bántsátok a feketerigót megvettem. Vasárnap pedig elvetődtem a Magvető akciós részlegére, ahol nem akartam hinni a szememnek, hogy mindössze 300 Ft-ért várt rám az Esték a cirkuszban, amit a Könyvudvarban elvittek előlem. Egyértelműen ez volt a Könyvfesztivál legjobb beszerzése.

Maga a Könyvfesztivál idén is nagyon jó élmény volt, főleg a pénteki nap, amikor szép idő volt, volt időm rendesen nézelődni, nem volt még tömeg és sok baráttal, ismerőssel sikerült összefutni. Ráadásul nem csak könyveket, hanem mindenféle könyves apróságokat is szereztem be, amiknek egy részét a lenti képen láthatjátok. A szombat nekem elég sűrűre sikerült, volt szülinapozás és egy esküvő is, így magán a Feszten nem voltam kint túl sokat, de utána még sikerült egy sörözésre beülni egy nagyobb társasággal. Vasárnap már megjött az ítéletidő, ha nem lett volna a sci-fis-fantasy-s beszélgetés, szerintem ki sem mentem volna. Viszont ezen a napon szereztem Esték a cirkuszbant, és a beszélgetés is érdekes volt, így nem bántam meg, hogy az esővel és 5 fokkal dacolva kimentem, ráadásul egy barátnőmmel még a Nemo étterembe és a Jégbüfébe is ellátogattunk, így jól zárult a hétvége.
Anita Ferencz (@nitagalaxis) által közzétett fénykép,


Az olvasás megint nem ment olyan gyorsan, főleg a berendezkedés miatt, és most már nem tömegközlekedésen, hanem itthon olvasok. Mindössze három könyvet fejeztem be: Mark Lawrence-től a Bolondok hercegét, ami a Széthullott Birodalom világában játszódik, és ami a humorával és a történetével engem levett a lábamról; a Tizenegyes állomást, amely az év egyik legjobb olvasmánya eddig; és ma éjjel fél egykor fejeztem be Jodi Picoulttól a Vezeklést, amely szinte letehetetlen könyv, és a borítója nagyon megtévesztő, nem éppen egy rózsaszín lányregény.

Maga az április egy eléggé izgalmas hónap volt, úgyis rögtön az elején beköltöztem végre Budapestre. Bár eleinte nagy volt a káosz, mindenhol dobozok és még meg kellett szoknom az új helyet, így a hónap végére egész szépen berendezkedtünk és egyre inkább tudok otthonomként tekinteni az új helyre.
Végre sikerült találkozni a blogger lányokkal is, voltam lakásavatón, kirándulni a Normafánál, jógázni, életemben először lánybúcsún is voltam, amit nem sokkal utána követett az esküvő is. Aztán volt még itt több szülinap és a a hónap végén még a Budapest Park nyitókoncertén is voltam, amit a Szabó Balázs bandája adott, és a hideg és csepegő eső ellenére is nagyon jó hangulatú, szuper koncert volt. Azt hiszem ebben a hónapban sem unatkoztam. :)

A májusról pedig már most tudom, hogy szintén izgalmas hónap lesz. Megyek egy újabb esküvőre, legalább két filmet néznék a moziban, van koncertjegyem, színházjegyem, remélem egy kis kirándulás is összejön, és ez csak a programok egy része. :) Remélem most már visszajön az igazi tavaszi szép idő is, hogy maximálisan kiélvezhessem a májust.


2016. április 13., szerda

Könyvfesztiválra várva

Bár ebben az évben nagyon visszafogott vagyok beszerzések terén, azért a Könyvfesztivál és az arra megjelenő könyvek nem hagynak hidegen. Ahogy minden évben, idén is összeszedtem, engem mely megjelenések izgatnak a legjobban.

Lauren Beukes: Torzók

Bár a magyar címmel nem vagyok kibékülve, de ez az a megjelenés, amit a legjobban várok. A Tündöklő lányok nekem tavaly az egyik legjobb olvasmányom volt, a Torzókról pedig azt írják, hogy még jobb. 

Fülszöveg: Detroitban gyilkosságsorozat kezdődik, amelynek brutalitása láttán a rendőrség vonakodik tájékoztatni a sajtót a részletekről. 
Gabriella Versado nyomozó nyolc év alatt megtapasztalta, milyen mértéket ölthet az emberi ostobaság, a korrupció és a színtiszta gonoszság, de ehhez hasonlót még nem látott. Kamaszlánya, Layla eközben veszélyes flörtbe bonyolódik egy internetes ragadozóval. Jonno, a szabadúszó újságíró elkeseredésében bármire képes egy exkluzív sztoriért. A hajléktalan TK pedig mindent megtesz, hogy elkapja a szörnyeteget, akit megszállt a valóság erőszakos átformálásának álma.
Lauren Beukes, a Tündöklő lányok szerzője legújabb thrillerében egy különösen sötét történetet mesél egy városról, amely lakóival együtt napról napra jobban széthullik.

Naomi Novik: Rengeteg

Nekem Novik sárkányos sorozata kimaradt, ki tudja, lehet a Rengeteg fogja meghozni hozzá a
kedvem. Ráadásul nem tudok elmenni szó nélkül a borító mellett, ami szerintem csodásra sikerült.

Fülszöveg: Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.
Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.
Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

Lionel Shriver: Nagytestvér

A Beszélnünk kell Kevinről az egyik kedvenc könyvem, és bár akárcsak a következő Ishigorotól, Shivertől sem olvastam még mást, de mindig felkapom a fejem, ha újabb könyve jelenik meg magyarul.

Fülszöveg: Amikor Pandora kimegy a bátyja, Edison elé az iowai belföldi reptérre, szó szerint nem ismeri meg őt. A négy év alatt, amióta a testvérek utoljára találkoztak, az egykoron karcsú, menő New-York-i jazz zongorista elképesztő módon elhízott. Mi történhetett? 
És nem is csak a testsúlyról van itt szó. A magát Pandora világára rászabadító Edison összetöri az asszony férjének, Fletchernek egyik saját kezűleg készített bútorát, irgalmatlan mennyiségű reggelit készít a családnak, és nem csupán arra veszi rá Pandora mostohafiát, hogy ejtse a főiskolát, de arra is, hogy maradjon ki a középiskolából. 
Miután a sógora már enyhén szólva túl sokáig élt vissza a vendégszeretetével, Fletcher ultimátumot intéz a feleségéhez: vagy ő, vagy én. Pandora a házasságát és fogadott családját is kockára téve a bátyját választja – aki az ő fogyás terén nyújtott segítsége nélkül holtbiztosan a korai sírba enné magát. 
A Shriverre jellemző szellemességekben és dühödt energiában gazdag Nagytestvér a kövérségről – erről az össztársadalmi, ugyanakkor gyötrelmesen személyes problémáról – szól. Felteszi a kérdést, hogy mennyi áldozatot vagyunk hajlandóak hozni azért, hogy egy-egy családtagunkat megmentsük, és hogy vajon a szeretteinket lehetséges-e egyáltalán megóvni önmaguktól.

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás

Bár Ishigurotól még csak egy könyvét olvastam, de megszavazom neki a bizalmat, főleg mert ez a
regénye egy fantasy, ami nagyon izgalmasan hangzik, és remek kritikákat is kapott.

Fülszöveg: Lélegzetelállítóan szép történet arról, miért vágyunk feledni, és miért kell mégis emlékezni.
Nagyregényt tart a kezében az Olvasó, a szó legnemesebb értelmében. Kazuo Ishiguro, a japán származású brit regényíró Az eltemetett óriás-sal szimbolikus történetet ajándékozott a világirodalomnak, ami, mint minden nagy elődje, az élet és halál mérlegén megmért emberi sorskalandról mesél, helytállásról vagy elbukásról a hűség és árulás, háború és béke, szerelem és barátság próbáiban.
Az idő és a helyszín az Arthur király halála utáni Britannia: a britonok és szászok közt még fennálló törékeny arthuri béke utolsó pillanatai. Axl és Beatrice, az idős házaspár nagy utazásra indul halványan derengő emlékei nyomába hogy végül sorsuk beteljesedhessék. Vándorútjukon sorra összetalálkoznak a többi kulcsfigurával: a kizökkent időt helyreütni született szász harcossal, Wistannal és tanítványával, Edwinnel, majd az arthuri béke sötét titkát őrző Gawain lovaggal. Ők együtt, ki-ki a maga okaival és céljaival, alakítják ki a cselekményt, melynek végkifejletében végre tisztán láthatóvá lesz múlt és jövő.
A tájak és helyszínek a csodás japán animációs filmek festményszerű háttereire emlékeztetnek, a történet lassú kibontása és végig fenntartott izgalma a számítógépes kalandjátékok világát idézi. Ishiguro mesterfokon fűzi össze a legnemesebb lírai egyszerűséggel elbeszélt történet szálait. Itt semmi nincs véletlen helyen vagy időben, ám ebben a kristálytiszta szerkezetben mégis minden mindvégig, a regény legutolsó mondatáig megőrzi a maga titkos jelentőségét.

Markus Zusak: Az üzenet

Örülök, hogy az Ulpiustól nem csak az erotikus regények kerültek átvételre, hanem például az Európa átvette Zafón mellett Mark Zusakot is. A könyvtolvaj jó emlékként maradt meg benne, ráadásul Az üzenetnek annyira érdekes a története, hogy kötelező vételnek nyilvánítottam. (Mondjuk most úgy látom, lett egy másik borító tervezve a könyvhöz, de remélem azzal jelenik meg, amit én most a posztba is beleteszek.

Fülszöveg: Ed Kennedy minden, csak nem hős. 
Átlagos fiatal srác Sydney-ben, aki jobb híján taxizik. 
És szerelmes Audrey-ba, amióta az eszét tudja. 
Audrey viszont haverral nem randizik. 
Ed nem hős, és mégis ő az, aki megakadályoz egy bankrablást mondjuk, véletlenül. 
Csak mert a haverjai nem tudják befogni a szájukat. 
Élete nagy kalandja után még nagyobb kalandok következnek. 
Ed ugyanis titokzatos kártyalapokat kap. Üzeneteket! 
És egy küldetést kell végrehajtania. 
Aztán még egyet. 
Ed lassanként megtanulja, hogy vannak apró, talán hősies tettek, amiket ő is megtehet, és amiktől egy kicsit jobb lesz a világ. 
Hogy közülünk bárki, akár egy pénztelen, külvárosi gyerek is megteheti az első lépést 
Van, amikor tényleg nem kell sok hozzá. 
És van, amikor igen 
De akkor sem szabad feladni.
Az ausztrál Markus Zusak az elmúlt évek egyik legnagyobb világsikerének, 
A könyvtolvaj-nak a szerzője. Az üzenet szintén díjak sokaságát nyerte el, és világszerte százezrek olvasták már.

Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár

Bár ennek a regénynek sem vagyok kibékülve a borítójával, de maga a regény nagyon izgalmasan
hangzik, különleges történetnek ígérkezik Az Égett-hegyi könyvtár, aminek már a címe is megfogott.

Fülszöveg: 2015 egyik legsikeresebb és leginkább méltatott debütálása volt ez a mű a fantasztikus thriller illetve horror műfajában, A marsi amerikai kiadójától. A Fumax Thriller sorozat 3. kötete.
Egy eltűnt Isten.
Egy könyvtár az univerzum titkaival.
Egy nő, aki túl elfoglalt ahhoz, hogy észrevegye megkövült szívét.
Carolyn alig különbözik a körülötte élő emberektől. Szereti a guacamolét, szeret rágyújtani és steaket enni. Tudja, hogyan kell használni a telefont. A ruhák néha ugyan kifognak rajta, de a karácsonyi pulóverből, biciklisnadrágból és lábmelegítőből álló szerelése komoly sikert arat.
Elvégre régen ő maga is átlagos amerikaiként élt.
Ez persze már nagyon régen volt. Még azelőtt, hogy a szülei meghaltak. Azelőtt, hogy más gyerekekkel együtt befogadta őt egy férfi, akit csak Apának hívtak.
Carolyn azóta nem sokat járt odakint. Adoptált testvéreivel együtt Apa ősi szokásainak megfelelően nevelkedtek: Könyvtárának könyveit tanulmányozták, és megtanulták Apa hatalmának néhány titkát. Néha pedig azon tűnődtek, kegyetlen tanáruk titokban nem maga Isten-e.
Ám Apa váratlanul eltűnt, és a titkait tartalmazó Könyvtár a teremtés feletti hatalom erejével együtt őrizet nélkül maradt.
A hatalmat maguknak akaró, kegyetlen ellenségek sorakoznak fel Carolyn ellen, akiknek ereje messze meghaladja az övét.
De ő számolt ezzel.
Az egyetlen gond csak az, hogy miközben egy új Isten megteremtéséért harcol, megfeledkezik azokról a dolgokról, amelyek emberré teszik őt.

Neal Stephenson: Seveneves - A hét Éva

Újabb sci-fi író került a Fumaxhoz, aki nem más, mint Neal Stephenson. A hét Évától egy dolog tart egy kicsit távol, mégpedig a hossza. Viszont ezt még az emészthetőbb Stephensonok közé sorolják, lehet kéne egy próbát tenni vele.

Fülszöveg:„A Hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.”
A Föld napjai meg vannak számlálva. A világ nemzetei az elkerülhetetlennel és a vészesen fogyó idővel versengve összefognak, hogy nagyszabású tervet dolgozzanak ki az emberiség megmentésére – messze a légkör felett, a bolygóközi űrben.A maroknyi, gondosan kiválasztott túlélőnek előre nem látott technikai veszélyekkel és kihívásokkal, újabb és újabb katasztrófákkal kell szembenéznie. A könyörtelen univerzum a végsőkig próbára teszi találékonyságukat és felkészültségüket az űrben lebegő törékeny komplexumban, amely az emberi faj túlélésének utolsó záloga.Azonban mégis az emberi természet árnyoldalai és kiszámíthatatlansága válik végső próbatételükké. A Nemzetközi Űrállomás legénységének önmagát kell legyőznie igazán. A kozmikus kataklizma és az eltelt évszázadok alatt a felismerhetetlenségig összeégett anyabolygó pedig türelmesen vár a visszatérésükre…
A Hét Éva pedig válaszol hívására.Neal Stephenson nem csupán író, hanem elismert tudós szaktekintély is: többek között az Amazon alapítója, a futurista Jeff Bezos Blue Origin nevű cégénél is dolgozott, ahol a szuborbitális pályára való utazás módszereit segített kidolgozni. Jelen kötetben A marsihoz hasonlóan létező, és precíz tudományos tényekből indult ki, amelyeket közérthetően interpretál. A tudományos fantasztikumot filozófiával, technikai leírásokkal, pszichológiával és magas irodalommal vegyíti ebben a rendkívül ötletgazdag regényben, amelynek jövőképe egyszerre különleges és hátborzongatóan ismerős.Neal Stephenson a Hugo-díj birtokosa és többszörös Clarke Award, illetve ötszörös Locus SF Award díjnyertes, káprázatos képzelőerejű írózseni.
Lev Grossman: A varázsló birodalma
Bár még a második részét sem olvastam Grossman trilógiájának, máris itt a befejező rész,
amelynek igazán figyelemfelkeltő borítót sikerült alkotni. Én szerettem az első részt, így a többire is kíváncsi vagyok.
Fülszöveg: Quentin Coldwatert száműzték Filloryból, a mesés világból, amiben hitt és amit egész életében keresett. Vesztenivaló híján most visszatér varázslatos utazásainak kiindulópontjába, a Varázskapu Egyetemre, ám nem telik el sok idő, és a múlt kísérteni kezdi. Egy ragyogó elméjű fiatal egyetemistával együtt hamarosan útra kel, előbb az Antarktiszra, ahol régi barátokkal találkozik, majd egy szürke mágiával és elkeseredett, kétes alakokkal teli világba. Eközben Fillory mágikus határai gyengülni kezdenek, és északról egy barbár sereg támadást indít ellene. Eliotnak és Janetnek – Filloy királyának és királynőjének – hajóra kell szállniuk, hogy elvégezzenek egy veszélyes, utolsó küldetést.
Kisvártatva olyan események sora veszi kezdetét, ami nem csak Filloryt és minden varázslatosat, hanem az egész Földet is pusztulásba taszíthatja. Quentinnek pedig mindent kockára kell tennie, ezúttal azonban a tét már nem csak a saját boldogsága.
A varázsló birodalma egy fordulatos thriller és egy epikus fantasy találkozása, hősies történet a szerelemről és megváltásról, egy fiú férfivá éréséről, egy tanonc mesterré válásáról és egy megtört birodalom felemelkedéséről. Lev Grossman A varázslók-trilógiájának letehetetlenül lendületes, végtelenül eredeti befejezése a 2014-es megjelenését követően szinte minden tudományos-fantasztikus toplista élén végzett, szerzője pedig a modern fantasy koronázatlan királyává vált.


És ti miket vártok a legjobban?


2016. április 2., szombat

Márciusi beszerzések

Úgy látszik, a tavasz meghozza a vásárlási kedvet. Az év eleji teljes visszafogottság után most már azért több könyvet szereztem be, de még mindig igyekszem nem túlzásokba esni és kétszer is meggondolni, mi az, ami tényleg kell a polcomra.



Ez az év arról is szól, hogy szeretnék annyit utazni külföldre, amennyit csak a pénztárcám megenged. Így megörültem, mikor láttam, hogy a Librinél útikönyv akció van, le is csaptam a Berlitz London és Róma útikalauzára. Londonba júliusban utazom, Róma még csak egy bizonytalan terv, de örülnék, ha ősszel az is összejönne.
Mostanában elég kevés recenziós könyvet vállalok, de az Agave Könyveknek nem lehet ellenállni: a Sötét Édent már el is olvastam és írtam is róla, A lépcsők városa pedig nemsokára sorra kerül.

Azért nagy ritkán még vásárolok könyveket, például ha a Bookdepository küld 5%-os kupont. Sajnos kétlem, hogy mostanában folytatódna Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatának a kiadása, így úgy döntöttem, a Burnedöt angolul szerzem be. Ezen kívül volt még egy év eleji Szukits rendelésem egy kollégámmal közösen, így került hozzám John Brunnertől a Zanzibár, amiről bár vegyes dolgokat olvastam, mégis úgy érzem, hogy el kell olvasnom. Végül pedig ezen a héten Brian McClellan Magyarországra látogatott egy író-olvasó találkozóra, és hogy legyen mit dedikáltatnom vele, megvettem a Vérrel írt ígéreteket, ami a Lőpormágus-trilógia első kötete.

Ami az olvasást illeti, ezen a téren módfelett gyatra hónapot tudhatok magam mögött. Mindössze két könyvet olvastam el, a Sötét Édent és Gárdos Pétertől a Hajnali lázat, elolvastam a Saga képregény ötödik részét, és ennyi. Belekezdtem több könyvbe is, például az Átmeneti üresedésbe és a Bolondok hercegébe. Az előbbi sajnos erre a hónapra nem volt jó választás, mert bár zseniálisnak tartom, annyira nyomasztó, hogy képtelen voltam rendesen haladni vele, így most pihentetem kicsit. A Bolondok hercege már sokkal jobban csúszik, csak a fáradtság és a stressz mostanában rendesen maga alá gyűrt.

Egyébként ez a március nagyon vegyes hónapra sikerült. Az eleje, főleg a svédországi utam, amiről
még lógok egy bejegyzéssel, nagyon jól sikerült, de utána jött a mélyrepülés. A hazatérés okozta sokk, a rengeteg munka, a költözés szervezése mind-mind sok energiát elvett tőlem, és úgy érzem magam, mint egy maximálisan kifacsart szivacs. Mint fentebb írtam, az olvasás sem ment nagyon, remélem, hogy ez áprilisban változni fog.

Amúgy az április nagyon sűrű hónap lesz számomra, holnap költözöm be Budapestre, aztán lesz itt lánybúcsú, lakásavató (még nem a mienk), esküvő, Könyvfesztivál, Play It, és akkor még csak a hétvégékről beszéltem... De itt a tavasz, végre ébredezik a természet, jön a jó idő, és remélem ez a jó kedvet is meghozza számomra. Az biztos, hogy jóval könnyebb lesz az életem így, hogy beköltözök Budapestre, azért a sok ingázás is kivesz az emberből. A Könyvfesztivál meg rengeteg jó megjelenést hoz, csak győzzön majd az ember lánya válogatni. :)



Pages - Menu