2016. március 28., hétfő

Chris Beckett: Sötét Éden

Az Agave Könyvek az elmúlt időszakban előszeretettel hoz be hozzánk olyan szerzőket, akik itthon nem túl ismertek még, de külföldön már nevet szereztek maguknak. Chris Beckett a Sötét Édennel 2013-ban megnyerte az Arthur C. Clarke díjat, azóta pedig már két, nem közvetlen folytatása is született a történetnek.

A Sötét Éden egy olyan bolygó, ahova az emberiségnek egy véletlen folytán sikerült eljutni, majd miután két űrhajós ottragad, megalapítják a Családot, amely mind az ő utódjaikból áll. 160 évvel később a Család immár több, mint 500 tagot számlál. A Sötét Édenen kőkorszaki állapotok uralkodnak, mindenki csak a jelen pillanattal törődik, gyűjtögető életmódot folytatnak, vadásznak, esznek, szexelnek, és várják, hogy a Föld egyszer csak eljön értük. Ebbe a megrekedt állapotba avatkozik bele Vöröslámpás John, aki olyan változásokat indít el, amely után a Család már nem lehet többé ugyanaz.

A Sötét Édennek már az alapsztorija is rettentően érdekes, nekem pedig szerencsére a megvalósítása is nagyon tetszett. Ebben a hónapban csak nagyon nyögvenyelősen ment az olvasás, de ez a regény képes volt beszippantani és lekötni a gondolataimat. Sokan a regény ellen hozzák fel, hogy biológiailag nem hiteles, meg hogy YA, de az előbbivel úgy vagyok, hogy miért ne lehetne egy olyan, a Földhöz módfelett hasonló bolygó, ahol megélhetnek az emberek? Persze nem olyan nagy a valószínűsége, de bár sci-firől beszélünk, miért ne szárnyalhatna kicsit a képzelet, és hozhatna létre egy, a Sötét Édenhez hasonló bolygót?

Ami a YA dolgot illeti, itthon valahogy ez szitokszóvá változott. Ha valami YA, akkor feltétlenül bugyuta, csak a szerelmi szálra koncentráló, visongó tiniket tömörítő olvasmányra lehet gondolni. Pedig külföldön egyrészt a YA inkább arra utal, milyen korosztálynak szánják a regényt, másrészt pedig attól még, hogy egy műnek fiatal szereplői vannak, nem feltétlenül kell idiótának lennie.
Ráadásul itt eléggé indokolt is, miért fiatalok a főszereplők, hiszen pont azt mutatja be Beckett, hogy a fiatalok azok, akik a Családban változásokat tudnak eszközölni, míg az idősebbek inkább csak a múltat siratják, és annak örülnek, ha változatlan marad minden. Vöröslámpás John nyughatatlansága pedig beindítja azokat a folyamatokat, amelynek köszönhetően végigkövethetjük, hogyan is alakulhat át egy nagy családi egység valami egészen mássá. Érdemes azt is megfigyelni a regény olvasása során, hogy az idősek milyen hiedelmekkel, reményekkel próbálják a jelenlegi állapotokat konzerválni.

Ami a Sötét Éden bolygót illeti, bevallom, a világító fák ötlete nekem nagyon tetszik, és az állatvilág
Az egyik külföldi kiadás borítója
is, amelyet Beckett megalkotott. Mondjuk amibe bele tudnék kötni, hogy vajon napfény nélkül hogyan bírják ki a szereplőink, ugyanis az Édennek nincs napja, világosságot csak a Csillagos Örvény (ami ha jól gondolom, a Tejút lehet) és a fák nyújtanak. Bár az elég hamar kivehető, hogy a szereplőink között többen vannak, akik sérültek. A denevérarcúak és karomlábúak létrejötte részben a körülményeknek, részben a nem túl változatos gének is köszönhető.

Bár azt előre lehet sejteni, hova is fog kifutni a történet, de ebben a regényben nem is ez a lényeg, hanem az, ahogy az író bemutatja, hogyan is élnek az emberek egy másik bolygóra kivetve, milyen csoportot alakítanak ki, és ha megszületik egy olyan ember, aki elhozza az új idők szelét, az hogyan is tud hatni. Gyakorlatilag végignézhetjük, hogyan is alakulhatott ki a társadalom az őskorban, hiszen hiába a Család alapítói egy fejlett földi társadalomból érkeztek, mégis olyan körülmények uralkodnak az Édenen, amely minden addigi elért eredményt a nullára vet vissza.

Bár biztos vagyok benne, hogy a Sötét Éden megosztó regény lesz, én mégis azt mondom, mindenképp megérdemel egy esélyt. Szerintem egy izgalmas és elgondolkodtató könyv, amely önmagában is megállja a helyét, bár én kíváncsi lennék a folytatásokra is, amelyek későbbi időkben játszódnak. Reméljük, hogy magyar nyelven is elérhetővé válnak.

A könyvért köszönet az Agave Könyveknek!

2016. március 27., vasárnap

7 évvel ezelőtt...

... úgy gondoltam, jó ötlet lenni indítani egy könyves blogot. A címen sokat gondolkodtam, aztán a sci-fi iránti szeretetből egyszer csak megszületett a Könyvgalaxis. Amúgy ezt a nevet azóta is nagyon szeretem, mert tényleg a könyvek egy külön galaxist alkotnak számomra, amelybe élmény belépni.

Az elmúlt évek bejegyzéseiben már sokszor leírtam, mit is jelent nekem ez a blog, miért is örülök, hogy annak ellenére, hogy szegénykét továbbra is elhanyagolom, megvan nekem. Ez még mindig egy olyan szeglete az életemnek, amire büszke vagyok, hogy felépítettem, és hogy vannak olvasóim, akik szívesen olvassák, amiket összekarattyolok ezen a felületen. :) Sok jó ismerőst és barátot is köszönhetek a blognak, talán ezekért vagyok a leghálásabb. És persze a mai napig jól esnek a dicsérő szavak, szerintem ez mindig is így fog maradni.

Amúgy a hetes szám fontos szerepet játszik az életemben. A hetedik hónapban születettem, ráadásul a születésem napjának száma is a hetes adják ki, az egyetem szinte mindig szerencsét hozott, ha hetediknek mentem be vizsgázni és most a munkahelyemen is a hetes ablak az enyém. Remélem a hetes szám a blognak is jó dolgokat fog hozni.

Mindemellett pedig sokszor hét évet szeretnék még eltölteni ezen a felületen, és remélem továbbra is lesz olyan, akit érdekelni fog, mi is történik a Könyvgalaxisban. :)

Ebből a tortából mindenki vegyen magának egy szeletet. Vagy kettőt. :)

Pages - Menu