2015. május 31., vasárnap

Májusi záróra

Májusi könyveső aranyat ér, vagy nem így szól a mondás?

Szóval azt hittem, hogy az április tombolásom után jóval visszafogottabb május következik, de
Fanni, az e-olvasóm jelképezi a kupacban
a két e-könyvet :)
ez nem teljesen így lett. A hét darab beszerzett könyv nem számít egy átlagos hónapban kevésnek, mentségemre szolgáljon, hogy mindegyiket vagy kihagyhatatlan akcióban szereztem be, vagy reciként kaptam.

Rögtön kezdődött a hónap egy olyan megjelenéssel, amit nem lehetett kihagyni, mégpedig Brandon Hackettől Az időutazás tegnapjával. Én nagyon szerettem az első részt, remélem a második is hasonló élmény lesz. További két Agave kiadvány is érkezett hozzám, Szandi maraton volt a kiadó könyveire, és mindenképp szerettem volna saját példányt Csurgó Csaba Kukoriczájából, és a mostanában felhorgadt Gaiman-mániámat is ki kellett elégíteni egy kötettel. Ráadásul a Sosehol Londonban játszódik, amely város meglátogatása a bakancslistám élén szerepel.

A Beowulf még egy áprilisban leadott Szukits rendelésből került hozzám. Ismételten Blackett barátnémat kell hibáztatnom a beszerzésért, ő mesélt nekem a könyvről, meg na, Tolkien és sárkány van a borítóján, innentől kellett. :)
A Wayward Pines abszolút nem tervezett beszerzés volt, de kaptam az Aranykönyvön való szavazásomért egy kupont, amivel 20%-kal olcsóbban vehettem e-könyvet, így mindössze 1600 Ft-ért lett az enyém Blake Crouch trilógiájának első része.

Az utolsó két beszerzés pedig recenziós példányok: Kara László egy nagyon kedves levéllel keresett meg, hogy küldhet-e nekem egy példányt a regényéből, én pedig igent mondtam. Bevallom, ma már egyre kevésbé bólintok rá ilyen megkeresésekre, de a Kitépdesett lapok egy naplóból felkeltette a kíváncsiságom, szerintem nemsokára olvashattok majd róla hosszabban a blogon. A gólem és a dzsinn e-ben érkezett meg hozzám, nagyon sok jó kritikát kapott külföldön a regény, ma neki is kezdek az olvasásának.

Olvasás szempontjából elég gyengére sikerült a május. Egyszerűen vagy kedvem, vagy időm nem volt olvasni, erőltetni meg semmit nem akartam. A hónap elején szabadságon voltam, akkor még egészen jól haladtam az olvasásokkal, de a végére szegény A Dűnét 3 hétbe tellett, mire legyűrtem. Mondjuk így is elolvastam 7 könyvet, ami nem rossz szám, de azért remélem, hogy júniusban sokkal több kedvvel fogom belevetni magam az olvasásba.

Ami magánéleti szempontból a májust illeti, eddig az év egyik legjobb hónapja volt ez számomra. Jobbnál jobb programok követték egymást, színház, koncert, bulizás, múzeum, baráti találkozások, mozik, volt minden, ami egy igazán jó hónaphoz kell. Tegnap még a Széchenyi-fürdőt is meglátogattam életemben először, nem gondoltam volna, hogy ez egy ekkora hatalmas komplexum. A kedvem is rég volt ennyire jó, bár nem mondom, hogy nem voltak mélypontok, de összességében sokkal kiegyensúlyozottabb voltam, mint bármikor ebben az évben. Most már a nap is egyre többet süt, mondjuk ezeket a félelmetes viharokat inkább hanyagolhatná az időjárás.

Ami a júniust illeti, nagyon úgy fest, az sem lesz éppen egy unalmas hónap. Rögtön a Könyvhéttel indul, hogy aztán egy OneRepublic koncerttel folytatódjon. Ha minden igaz, eljutok újra Győrbe és Debrecenbe is, az utóbbi számomra fel fog érni egy mininyaralással. Remélem lesz lehetőségem minél többet a teraszunkon olvasni és marokszámra tömni magamba a kertünkben termő cseresznyét.

Kép forrása: http://stopscreamgraphy.deviantart.com/art/Summer-reading-343162128

2015. május 23., szombat

Könyvheti kívánságlista

A Könyvfesztivál után annyira lassan akartak érkezni a könyvkiadók bejelentései az újdonságokról, hogy eleinte azt hittem, szinte semmit sem fogok venni a Könyvhéten. Aztán először az Agave Könyvek, majd a többiek is közhírré tették megjelenéseket, és mostanra ott tartok, hogy nem igazán tudom, a hónap többi részében miből fogok gazdálkodni....

Akkor álljon most itt a bizonyos lista, amiről még közel sem biztos, hogy mindent be fogok szerezni a Könyvhéten, de ezek azok, amelyeken megakadt a szemem.

Agave Könyvek

Az Agavésok a Könyvfesztiválra egyetlen megjelenést időzítettek csak, ezzel szemben a Könyvhétre hat könyvük is megjelenik. Ezek közül a legjobban Gaiman új novelláskötetét, A varázslókat és Pék Zoli könyvét várom, utóbbit lehet is majd június 6-án szombaton dedikáltatni, én biztosan ott leszek.

Lev Grossman: A varázslók

Olyan érzésem van ezzel a könyvvel kapcsolatban, mintha A titkos történethez hozzáadtak volna egy jó nagy adag varázslatot. Amúgy is nagyon szeretem a felnőtté válás nehézségeiről szóló regényeket, remélem, hogy Grossman nem fog csalódást okozni. Kell-könyv!

A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit. 

Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Pék Zoltánt eddig mindenki fordítóként ismerte, a Könyvhétre érkezik első regénye. Az ő neve mellett a fülszöveg és a borító is meggyőzött róla, hogy ezt nekem olvasnom kell. És egyszerűen nem tudom magamban úgy felolvasni a címét, hogy ne időmértékes verselésben tegyem. :)

Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural.
Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából.
Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs.

Neil Gaiman: Felkavaró tartalom

Gaiman és novellák, kell ezt egyáltalán magyaráznom? Mostanában nagyon Gaiman-kattanásom lett, szóval ez is kötelező vétel.

Új novelláskötetében Neil Gaiman a maszkjainkat lerántva próbálja feltárni sebezhető, igazi énünket. Finom humora és borzongató képzelőereje olyan novellákat eredményez, melyeket újra meg újra el akarunk olvasni.
A Fekete kutya című, eddig sehol máshol nem olvasható történet az Amerikai istenek világában játszódik, és Árnyék kalandjait szövi tovább. A gyűjtemény többi része is hasonlóan varázslatos: Gaiman számos stílust és műfajt – horror- és kísértettörténet, science-fiction és tündérmese, tanmese és vers – felvonultatva deríti fel az emberi érzések, élmények és tapasztalatok birodalmát. Egy novella az Óceán az út végén mellé, egy öregkori Sherlock Holmes-rejtély, egy közösségi média inspirálta kisprózafüzér és további húsz írás található a kötetben, mely méltó párja a Tükör és füstnek és a Törékeny holmiknak.

Érkezik még új fordításban William Gibsontól a Virtuálfény, valamint Susanna Clarke-tól A hollókirály második kiadása, amely csodálatos új borítót is kapott. Gibson regényeit tavaly kezdte el gondozni az Agave, és ráfért már egy új kiadás a Virtuálfényre, A hollókirályból pedig most készül sorozat, amely az én figyelmemet is nagyon felkeltette.



Delta Vision

A Delta Vision is meglepően sok megjelenéssel készül a Könyvhétre. A két legnagyobb durranás talán A Hosszú Föld Terry Pratchettől és Stephen Baxtertől, valamint az, hogy J. Goldelane új regénnyel érkezik, amelyet a Delta ad ki, és régebbi regényei is újra kiadásra kerülnek. Valószínűleg Goldenlane-től az Éjfélt fogom először beszerezni, de a Napnak fénye is erősen csábít.




GABO


A GABO kiadónál én elsősorban az SFF sorozatukra figyelek, ott jelennek meg leginkább számomra is érdekes könyveik. Ők négy megjelenéssel készülnek a Könyvhétre, amelyek közül Moskát Anita Horgonyhelye a biztos pont. A Bábel fiai is a tavalyi év legjobb olvasmányai között foglalt nálam helyet, a Horgonyhely pedig még érdekesebbnek tűnik. Anitát emberként is nagyon szeretem, több olyan hozzáállású magyar íróra lenne szükség, mint ő.

Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.
A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja.
Moskát Anita merész témát feszegető, lenyűgöző regénye felülbírálja az előítéleteket, és egy sötét és kíméletlen történeten belül keresi a választ a kérdésre, hogy mi a szabadság és a mások feletti uralom ára.



Érkezik ezen kívül még Helene Weckertől A gólem és a dzsinn, amelyhez nagy reményeket fűzök, Brian Staveley-től A császár pengéi, amelyről én szerintem megvárok néhány véleményt, mielőtt beszerzném, és Daryl Gregory-tól az Afterparty. Engem tavaly nem nyűgözött le annyira a Stony Mayhall második élete, így az Afterparty valószínűleg a könyvtárból jön majd csak velem valamikor.



Manó Könyvek

Talán az már kiderült a blogomból, hogy nem igazán olvasok gyermekkönyveket. Néha egy-egy a kezembe kerül és akkor van, hogy élvezem is őket, de tudatosan nagyon ritkán keresem őket. Mivel még nincs gyermekem, a Manó Könyvek eléggé kiesik az érdeklődési körömből, de most ők jelentetik meg Johanna Basfordtól a Titkos kert névre hallgató felnőtt színezőt, amiről már az előző bejegyzésemben is olvashattok. Láttam néhány grafikát a könyvből, azok nagyon tetszettek, így még az is lehet, hogy be fogom szerezni.




Maxim Kiadó

A YA könyvek engem már nem tudnak lázba hozni, így a Maxim Kiadótól is csak egyetlen megjelenésük érdekel, az is a Mont Blanc sorozatban jelenik meg, a Gyönyörű titkok múzeuma. Bár ennek már a Könyvfesztiválra meg kellet volna jelennie, sajnos másfél hónappal elcsúsztatták a kiadását. De én már annak is örülök, hogy egyáltalán van kiadó, aki folytatja Hoffman könyveinek gondozását.

A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.






Meséljetek, titeket mely megjelenések izgatnak a legjobban?




2015. május 22., péntek

Fesd át színesre

Ha megnézitek a Bookdepository sikerlistáját, láthatjátok, hogy nem egy regény vagy egy gyermekmese vezeti, mint általában, hanem egy felnőtt színező. Külföldön tavaly arattak bomba sikert az első olyan színezők, amelyek kimondottan az idősebb korosztálynak készültek. De az őrület idén sem csillapodott, a Bookdepository sikerlistájának elején is egy ilyen könyv trónol.

A Könyvhétre pedig megérkeznek az első magyar kiadásai is ezek a színezőknek. Elsőként az Agave Kiadó jelentette be, hogy a Magnólia Kiadó keretein belül kiadják a magyarul Szép álmokat! (angolul The Can't Go To Sleep Coloring Book), amelyet azoknak ajánlanak, akik nem tudnak elaludni, és addig is valami kreatív tevékenységgel akarják lefoglalni magukat. Én nehezen tudom elképzelni, hogy este 11-kor nekiálljak színezni, de nekem tetszenek benne a rajzok, és bár az én kézügyességem hagy némi kívánnivalót maga után, talán a színes ceruzákkal még tudok bánni. :) Ráadásul van benne macskás és baglyos kép, szóval azt hiszem, elő kell ásnom a cekáimat.

Ezek után a Partvonal volt a következő, aki bejelentette a Kreatív Kikötő sorozatát, melynek első két része a Csodálatos állatok és a Varázslatos arcok lesznek (micsoda kreatív címek...). Bevallom, ezen két műnek a rajzai nem igazán tetszenek, de azért majd a Könyvhéten belelesek mindkettőbe.




Legutóbb pedig a Manó Könyvek jelentette be, hogy a világszerte másfél millió példányban elkelt a Titkos kert című színezőt fogják kiadni. Johanna Basford műve viharos sikert aratott, az olvasók rendszeresen elküldik neki, hogyan is színezték ki a fekete-fehér képeket.

Vajon mi lehet a titka ezeknek a felnőtt kifestőknek? Valószínűleg az, hogy részben visszahozzák a messzinek tűnő gyermekkort, ráadásul nagyon jó stresszoldónak mondják a színezést, és még kézzel fogható eredménye is van a dolognak. Ez jó alkalom lehet sok grafikusnak, hogy megmutassa, mit is tud, ráadásul mivel fekete-fehérben kell mindenképp alkotni, úgy, hogy akik megveszik ezeket a műveket, kellően változatosnak tartsák őket.

Ha végül úgy döntök, megvásárolom valamelyiket a fent említett színezők közül, mindenképp megosztom veletek, mit sikerült vele alkotnom, még akkor is, ha az eredmény csak részben lesz vállalható. :) Írjátok meg kommentben, titeket érdekelnek-e ezek a könyvek!

2015. május 17., vasárnap

Kedvenceket avattam - A szenvedély és Gyilkosság világvége előtt

Az idén már 29 könyvet olvastam el, és eddig mindössze két kedvencet sikerült ezek közül avatnom. Az utóbbi években kissé finnyásabbá váltam, ráadásul ma már az sem garantálja nálam a kedvenccé válást, ha valami öt csillagot kap. Nálam az öt csillagos és az öt csillagos könyvek között is van különbség: ami maradandó olvasmánnyá válik, abban van valami plusz még, vagy egyszerűen  telibe találja az aktuális hangulatom.

Az egyik új kedvencem Jeanette Wintersontól A szenvedély. Korábban olvastam már az írónőtől A miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című regényét, amely bár tetszett, különösebb nyomokat nem hagyott bennem. Amikor kiderült, hogy A szenvedélyt újra kiadja a Park Kiadó, a borítójára és arra figyeltem fel, hogy Velencében játszódik, de nem voltam benne biztos, hogy kell nekem. Aztán egy váratlanul jött ajándékutalványnak és egy akciónak köszönhetően mégis csak a kosaramban landolt.

Itt tipikusan az a helyzet áll fent, hogy mi ezzel a könyvvel nagyon jókor találkoztunk. Pont ilyen zamatú regényre vágytam, pont erről akartam olvasni, ráadásul nagyon jól esett képzeletben visszatérni Velencébe. 2009-ben töltöttem el egy napot a városban, ahova már nagyon régóta vágytam, és szerencsére nem kellett csalódnom: olyan volt, mint amilyennek megálmodtam. Winterson Velencéje ráadásul egy misztikus, örökké változó hely, amely szinte összeforrt a szenvedély szóval. Imádtam volna a 19. században az estémet a kaszinóban kezdeni, hogy aztán a velencei karneválon mulathassak, majd másnap úgy folytassam az életemet, mintha mi sem történt volna.

A szenvedély nagyon sokoldalúan jelenik meg a regényben. Nem csak a szerelmi szenvedélyt vizsgálja az írónő közelebbről, hanem a játék-, hatalom-, a háború szenvedélyét is. Minden szereplő titkos vágyakat rejteget, és ki így, ki úgy éli ki ezeket. Bár az élet egyik alapeleme a szenvedély, azért Winterson bemutatja azt is, milyen, amikor valaki eszét veszti tőle. Ha valaki túlságosan a rabjává válik, képtelen többé szabadulni a szenvedélye tárgyától, vagy ha sikeról is neki, csak nagy szenvedések árán.

Engem megnyert magának annyira a regény, hogy rányomjak a kedvencelés gombra, sőt, a hatására egy (eléggé bénácska) verset is írtam. Ennél többet nem is várhatok könyvtől.

A másik kedvenc egy teljesen más műfajú és hangulatú regény, Ben H. Winters-től a Gyilkosság világvége előtt. Amikor az Agave először osztott meg infókat róla, már akkor felkeltette a figyelmem, később pedig Velkei Zoli annyira lelkesen mesélt róla, hogy végül beadtam a derekam, és előrendeltem. Már amikor a kezembe fogtam, és láttam mennyire szép és igényes, éreztem, hogy mi jóban leszünk. Szerencsére igazam lett.

A Gyilkosság világvége előtt a társadalmi sci-fi és a krimi tökéletes keveréke. Palace nyomozó simán beleillene a True Detective világába: ő akkor sem adja fel, amikor mindenki úgy gondolja, már úgyis mindegy. Kit érdekel egy újabb öngyilkos, amikor egy meteor száguld a Föld felé? Szerencsére Palace-t igen, akivel együtt bukkanunk újabb és újabb nyomokra, és a regény utolsó oldalai is tartogatnak még meglepetéseket.

Bár a krimiszál is végig izgalomban tartott, engem jobban érdekelt a történet azon aspektusa, amely azt tárta fel, ki miként reagál arra, ha tudja, hogy az élete, sőt, az összes ember élete egy bizonyos időpontban biztosan véget ér. Hogy kik azok, akik rögtön mennek és megpróbálják megvalósítani az összes álmukat, amit eddig nem sikerült; ki az, aki kétségbeesik és inkább öngyilkos lesz vagy teljes vallási tébolyba menekül; és kik azok, akik ugyanúgy élik az életüket, mintha mi sem történt volna. Érdekes, hogy utóbbiakból is akadnak azért, bár nem sokan. Ami engem megrémisztett, hogy mennyien vannak a beletörődök, a közönyösek, akik nem tudnak mit kezdeni az egésszel, és nem is akarnak. Sajnos el tudom hinni, hogy a valóságban is sokan lennének ilyenek...

Ben. H. Winters mindezek mellett remekül ír, karakterábrázolásban is csillagos ötöst érdemel. Ráadásul a regény elejétől fogva motoszkált a fejemben Dylan Thomas Csöndben ne lépj az éjszakába át című verse, amire aztán az író maga is utalást tett a történetben! Ebből is látszik, hogy teljes volt az összhang köztünk. :)

A Gyilkosság a világvége előttet mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, azoknak is, akik ódzkodnak a sci-fi műfajától, mert itt nem ezen van a hangsúly. És bár itt trilógiáról van szó, a regény önmagában is megállja a helyét.

Még csak május van, így erőteljesen reménykedem benne, hogy állnak még olyan történetek előttem, amelyekkel kedvencet avathatok. Nemsokára írok nektek arról, én milyen könyvekre ácsingózom a könyvheti megjelenések közül - hátha abban találom meg a következő kedvencemet, vagy akár ti. :)


2015. május 7., csütörtök

Magyar vagyok nem turista, avagy a magyar írókról és az ő álneveikről

Ezt a bejegyzést egy, a Molyon született karc ihlette, melynek az írója az Agave Kiadót dicsérte azért, hogy több magyar szerzőjük is van, akik majdnem mind az eredeti nevükön publikálnak. 

A rendszerváltás után a magyar írók többségének, ha szerette volna, hogy megjelenjen a könyvet, külföldi írói álnevet kellett választania. Főleg igaz volt ez a sci-fi és fantasy regények esetén. Egyszerűen az olvasók szívesebben megvették a regényt, ha azt hitték, külföldi író írta. A legtöbb esetben persze a könyv kiadási adatait megnézve rögtön kiderült, hogy magyar íróról volt szó, de az igazán fifikás kiadók a szerzőt fordítóként tüntették fel, így lett teljes az illúzió.

Aztán beköszöntött az internet kora, amikor az ember a Google segítségével már nevetve deríti ki, ki is rejtőzik egy bizonyos név mögött. Szerencsére a kiadók többsége is felismerte ezt, és ma már még írói álnév esetén se tesznek úgy, mintha külföldi író művéről lenne szó. (Vannak kivételek, de erről ebben a bejegyzésben most nem kívánom kifejteni a véleményem.) Én merem remélni, hogy azért az olvasók is jóval nyitottabbak és elfogadóbbak lettek a magyar írók felé. Talán most már egyre többen felismerik, hogy hazánk fiai és lányai is képesek minőségi írásokat is letenni az asztalra, és nem csak Gaiman és Franzent lehet szeretni.

Részemről úgy vagyok vele, hogy nekem aztán tök mindegy, valaki használ-e írói álnevet vagy sem, amíg nem az olvasók megtévesztése a cél. Brandon Hackett könyvei például nem lennének se jobbak, se rosszabbak attól, ha az eredeti nevén jelennének meg, ahogy Baráth Katalin regényei sem, ha mondjuk Katy Friend néven publikálna (én kérek bocsánatot a rettenetes kitalált névért :) ). Teljes mértékben megértem, ha valaki nem kívánja a saját nevét használni, mert mondjuk szét akarja választani a civil életét és az írást, vagy ha egyszerűen csak jobban tetszik neki egy másik választott név. Persze én is örülök, ha egy magyar név díszeleg egy könyv borítóján, de nem ez a lényeg.

Hanem mi a lényeg? Szerintem az, amit pont ennél a karcnál Hackett is írt: hogy inkább arról kéne beszélni, hogy milyen jó, hogy olyan kiadók, mint az Agave, a Gabo vagy a Fumax a kortárs sci-fi és fantasy legjobbjait hozzák el most már nekünk. Mindegy is, hogy magyar vagy külföldi íróról van szó, a minőségnek kéne mindenek felett állnia. Én annak csak örülni tudok, ha sok jó magyar megjelenés van. De tudjátok mit? Inkább legyen kevesebb magyar megjelenés, de azok legyen tényleg jók! Mit érünk vele, ha Dunát lehet majd rekeszteni az itthoni szerzőkből, de a java részük mondjuk pocsék írásokkal jelenik meg? Kapjanak persze teret a tehetséges magyar írók, de ne az legyen az első szempont, hogy ők magyarok, hanem az, hogy valami olyat tettek le az asztalra, amit érdemes megismertetni minél több emberrel.

És a végére egy kis statisztika: Csurgó Csaba Kukoriczájáról szóló értékelésemet május 4-e óta több, mint nyolcszázan nézték meg, míg például amit februárban írtam Az időutazó feleségről, azt 776-an. Persze ez csak egy kiragadott példa, és lehet amiatt is, hogy Csaba könyve frissebb, de én reménykedem benne, hogy elindultak a kiadók és mi is egy jó úton, amely remélhetőleg  minél több érdekes, izgalmas és minőségi írással van kikövezve. Magyarral és külföldivel egyaránt.

Pages - Menu